ahogy a homlokomon peregnek az ezüstgolyók úgy lépkedek életem csillanó latyakján tova annyira szép ez a fagyos szellő arcomon sok kis futó angyalfelhő pír mi sokat bír felemel reptet hűsítve forró leheletet aranyló bronzkori vas és kő jégből pattintott deviáns angyali csont idő ..merítsünk erőt…. merítsünk erőt a végtelenben aTovább…
Kicsöngetés előtt menetet vágok az Időbe így próbálom magamra szerelni a holnapot de csupán a kétségbeesés növeszt pihéket röpképtelen napok * verset hajítok a felejtésbe talált süllyedt torpedójáték ez (kicsöngetés előtt) a négyzetrács-Időn * játszom pedig figyelnem kellene fehér krétaívből miként lesz szivárvány szótáraznom kellene biflázni pipacsot füvet szöcskéket hogyTovább…
Parafrázis Hajnal Éva versére Lehetne szó is – inkább, mint írott malaszt, habár az elszáll s az írás megmarad. Lehetne vidám kacagás, vagy messze csengő trilla, zajos kávéházban verdeső szempilla. Lehetne bölcsőhöz hívó, kedves gőgicse, vagy anyjáért síró, árva kiscsibe. Lehetne harangzúgás, amonnan messziről, vagy üllőcsengés, innen csak, Lentiből. LehetneTovább…
Hozzám beszél; hangjára úgy rezdülök, mint tó tükre,ha fodrozzák lágy szelek,figyelem szavát, újra meg újra rémülök; kettétörik a csend, megrendülök, s nézi az arcát révülten szemem Többé nem tűnik el, drága jel,lelkem még feldúltan üres,csak lassan tölti el fájdalom: Ha én nem,mondd akkor ki szánná meg, olyan ez,mint a bűntelentTovább…
Érzés Hányszor néztem erkélyekről, kémleltem az eget, a fák tetejét… és a betonszürke házak közt éjjel a büszkén égő csillagok erejét. Szavaidra feküdtem esténként és nyirkos csend volt paplanom. Fényben ázott minden álmunk, bíbor vérem ereidben hagyom. Árnyékodban sétálok a parkban, nyomomban kósza levél ballag – és ott a lugasokTovább…
Vágy, és gyűlölet, jaj megéget, versíráskor megvagy gyötörve, gonosz tekintetem szóra kéred, amit pirossal függönyözök be. Nincs lelkemnek hite benned, hivatásom kéri a szomjúságot, de a lantot mégis összetörted, szélkakasok gyújtogatnak lángot. Törékeny tekintet itatja a földet, zsibong a kedvem, sosem lesz szabad, eszembe jutott hanyag hűtlenséged,- verseim holnap felmagasodnak.Tovább…
Márkus László Lélekfestegés című kötetéről 2018 decemberében vehették kézbe a verskedvelő olvasók Márkus László legújabb verseit tartalmazó könyvét. Az öt részből álló a gyűjteményben gondjainkról, élményeinkről, bajainkról, keserűségeinkről vall a rá jellemző őszinteséggel, tisztasággal. Márkus kéjes borzongásokkal hagyja magára zuhogni a legellentétesebb érzéseket is, és adja át nekünk őket legújabbTovább…
Van ez, hogy állunk a temető kerítésének két oldalán, és mintha csak egy röplabdával adogatnánk, passzolgatjuk egymásnak a halálodat. És akkor hozok egy fejszét, hogy kivágjam a fát, ami a temető bejárata elé nőtt, hogy ki tudj jönni, és te azt mondod, ne butáskodj, kisfiam. Pedig a vállamig sem érsz.Tovább…
Mint mínusz húszfokos keserű mesékben, arcomra fagynak azok az átlátszó buborékok, amelyeknek semmi funkciójuk nincsen egy mutatósra tervezett temetésen. Roncsolt kézzel dolgoznak rutinos látványtervezők. Hócsizmás gyászhuszárok orrában elfagy a fehér szőr. Élvezhetetlenül szemcsés a nagytotál. Az elvárások miatt páran még erőltetik a könnyeket, ekkor pattan meg nyakban az ideg. CsakTovább…
R.-t rázta a hideg. Annyira, hogy belelilult a szája, hogy egyenként érezte a csontjait, még a legkisebb csontot is. Ezen tulajdonképpen nem is csodálkozott, állapota természetes következménynek tűnt. Nem gondolta, hogy a lélek előbb halhat meg, mint a test, pontosabban mindeddig nem elmélkedett a pusztulás sorrendi kérdésein. A bomlás rendjénekTovább…