game over mint holmi üstökös húz ívet a félsz sikoly az agyban izmok rándulnak görcsbe az idő álruhát ölt felrúgva a kontinuitást a lassan deformálódó térben múlt jelen jövő egybeforrva új hurkokat vet az anyag feloldódni látszik a lét csupán megsárgult lepel alatta se csont se hús csak abortált okoskodásokTovább…
először a madarak a pacsirta legkivált aztán a szürke árnyak a derengés majd a hármas busz csak négyen és a sofőr mindig ők nappal eszméletébe ékelődő percek sercegnek végül teljesen belehal a csend zajok vonszolják köteleiket vágyak helyén sáros cipők cuppogása hagy nyomot panelházban vízforralók sipognak vége kezdődik *Első közlésTovább…
Míg vagyok, míg vagy míg vagyunk Régóta rab vagyok, ketrecem magam előtt tolva ballagok, mert minden délben pár perc séta jár, csak akkor, ha itt a nyár, hogy a Nap rongyosra tépje vállam. Álmomban álmodban jártam, szép és fiatal voltál, alkony-vörös a hajad, és nem hiányzott a római hatos megTovább…
Egy írónak a felolvasóestje előtt akadnak furcsa álmai. Én például egyszer azt álmodtam, hogy egyik este a belvárosban sétáltam, amikor egy kapualjból elém ugrott egy nagydarab, kopasz fickó és azt mondta: – Hé, te! – Jó estét – mondtam udvariasan, mert nem akartam tegeződni vele. – Semmi jó estét, értve?!Tovább…
– Miért nem írsz Hudiniről? – kérdezte tőlem egy barátom sörözgetés közben a Cafe Artistban, hogy szokásunkhoz híven, az irodalom- politika- magánéleti titkok Bermuda-háromszöge felé terelje beszélgetésünk folyamát. – Lerágott csont – csak ennyit válaszoltam, majd hozzátettem –, ugyan kit érdekel ma egy kifutófiúból és cirkuszi mutatványosból lett szabadulóművész története?Tovább…
Személyeskedés amikor megláttalak már ismét ismertelek szívem szennyesládájában hol összegyűrve sínylődök vasalót ígértél mint jóval korábban édesanyám aki emlékeket mosogatott míg ki nem derült hogy hamis valamennyi aztán mennyit de mennyit köröztem körötted céltalan reménnyel lelkemben mint taréját elnyütt kakas loholtam félholtan körbe/körbe kondád körül éhesen hátha behívsz a közeliTovább…
És most lefényképezkedünk, Hogy mindörökre meglegyünk. / Tandori Dezső / Vannak fotósok, akik nem a világ izgalmas, harcokkal teli eseményeit fényképezik, nem a halál közelsége ihleti őket, hanem az alakok és a színek kategóriáival dolgoznak, hogy egy-egy általános érvényű mozzanat megragadhasson bennünk, illetve megmaradjon a fényképen. Napjainkban hamis és torzTovább…
A Szépség koldusának Hány kusza álom sompolygott melletted, de sose jutottál messzebb a vágynál, s bár harminckét nyár szépsége megejtett, ugyanannyi telet keresztülfáztál. Mily parányi csöpp volt, amire vágytál, mégse váltotta valóra azt senki, míg te egymillió lelket tápláltál, tiédet nem tudták viszontszeretni. De úgy hordtad bölcs türelmedet végig, mintTovább…
Emlékszel még a görbe lábú Télre, ki megtaposta vézna horpaszunk? Hogy csorgó nyálunk gyémánttá igézte? S csodák csodája, mégis itt vagyunk. Nem húz örvet bolhás nyakunkra senki, míg rohadt hússá nem lapít az Úr, hisz megtanultunk morgással felelni, örök időkre, jaj, gazdátlanul. Emlékszel még a kis koldusfiúra? Pofánk elé egyTovább…
Hatvanas születésű embertársaim még végtelen békességben éltek. No, nem, mintha soha nem tapasztaltak volna vitát, veszekedést, rosszindulatot! A békesség a körülöttük lévő világból is fakadt! Ha kapcsolatot akartak tartani egy-egy ismerősükkel, levelet írtak neki és várták a választ. Jó volt lesni a postást, volt ebben egy reményteljes izgalom! Ha nemTovább…