Mikor pillánk összeégett
seprűit feszítette a hajnal,
ő már első kondulással
felsebezte a hártyákat, s vállára
dölt a templomtorony árnya.
Kérges kezén árkokat
égetett a harangkötél, csak
mosolygott, és sohasem fáradt
bele a denevérsuhogásba.
Nappal lefoszlott róla
a mítosz, hiába verte félre
a galagonyákat.
©Nászta Katalin – Apák és fiúk