MAYBE
Nem tanultam meg a felejtés képességét,
vagy ha igen akkor nem emlékszem.
Nem vagy itt, de mintha mégis,
mint himbálózó vállfák a hirtelen
nyitva maradt ruhásszekrényben.
Kipakolt fiókban pók rohangál,
nyikorgó bútoron poros ujjnyomok.
Az egyetlen fokföldi ibolya ami még
túlélt kettőnket is, lassan haldoklik
a kávéillat nélküli reggelek fölött.
Csak gázrózsák ragyognak kékszínű
szirmokkal és a növekvő zsírtócsák,
én is olyan lettem, mint a töltőd
ami itt maradt, céltalan lóg a falból.
Ma megtaláltam a könyveidet, talán
kezdelek érteni. Igaz most nincs lába
a franciaágynak, de erről az esztelen
billegéséről mindig eszembe jut,
hogy hiányod is pont ilyen.
*
ÉHSÉG
Eső után száradó foltokat
a szédülés köti össze,
ahogy járdán repedező
kontinenseket lépteid.
Part nélkül kikötni lehetetlen,
morajló erózió az éhezés.
A gyomor kietlen aluljáró,
fonnyadt levél egy fügefán.
Veress Tamás – TÜNDE
Nagyon tetszik mindkét versed Zsolt. Szeretem a képalkotásodat! Gratulálok! Zsuzsa