-András öcsémnek-
Ha egy hintával az égbe
lehetne szökni,
milyen egyszerű lenne.
Terv nélkül,csak úgy
fölülni,aztán előre a lábat,
aztán hátra,
míg a ház ereszében
meglátom
a nyár hulladékát,
a barnuló avart,a tündöklő
mohát,
az őszidő jószagú mocskát.
És még egy,és még egy
és még egyszer előre a lábat,
aztán hátra,és még egyszer
megint előre,
és szinte nem is érzem,
amikor elengedem
a láncot
amin lógok,
mint valami kínra kötött
undok kutya,
és elrepülök a ház fölött.
A postás meg fölnéz,és rám
köszön.
Aztán attól tart,hogy megint
sokat ivott.
Én meg délre szállok
röhögve,sikoltva,örökre.