Mit elmulasztottam, köröztet,
pedig már a halál se vétkem,
csak megnyugvásom felerészben –
addig élnem fogyó fölösleg.
Elvégezni magam maradtam,
a Nap bennem csak tompa tályog,
bent minden éjszakát kivájok –
kint lépked a szívem szavakban.
Semmit sem kívánok egészen,
szétszállt, mit hittem, több darabban,
szabad már, mit sose akartam,
ki szeret se állhat elébem.
Krisztus vagyok ember alakban,
hajnallá szivárog a vérem,
elfeketedem gyászfehéren,
mindegy, hogy sebet sebre kaptam.
Kószálok itt a Tejút-szélen
a mindenség-szélben kalapban –
egy-egy csillag remegve vakkan.
Sietek – végzetem elérjem.
“Elvégezni magam maradtam,
a Nap bennem csak tompa tályog,
bent minden éjszakát kivájok –
kint lépked a szívem szavakban.” Milyen szép, igényes ritmus és rímelés… Szeretem, ha parányit sem megy a tartalom rovására. Itt így tapasztaltam most is. Gratulálok!