Hordod a múltad
Bágyoni Szabó István soraira
Európa tág huzatában
kényszerű békekötések hantja alatt
nagyhasú hatalmak pipafüstje ködében
hiába hangzik a távoli kürt
csak ne lőnék a menekülő katonákat!
csak ne lőnék!! Ne kaszabolnák!!!
meghasadt fájás a fejsze
korom a fák zöld forradalma
a föld
kiről is úgy írnak a költők
mint aki megtart ébreszt
magasságos udvar kokárdás képmutatók
szaporodó szobrok üdvözlő beszédek
behúznak pörgetnek álarcosbálba
jaj hol a tiszta szó
tükreid szétrepedeznek
szűkülő szembogarak
ki ád küszöböt biztos küszöböt
annak ki estében is
esélytelenséggel küszködött
kivert szemfogak
kiürített homlokok
deszkázzák ablakszemem
emlékezve mindenre énekbe dermedve
hordod a múltad
ne szólj elárulhat a nyelv
ne szólj megvéd a nyelv
rendben hát jöjjön a befelé-út
csak a hit csak a lélek háza
csak az ének a lélek tornya
térdre ne rogyna:
a mi igazunk az amit tehetünk s ahogyan
a mi igazunk az ha megvagyunk
ébredő gyermekeinkkel
*
Életre, halálra
“A lélek ugyan kész, de a test erőtlen”
(Mt. 26, 41)
A testem cserben hagyott.
A lelkem még nem egészen.
A társaim cserben hagytak.
Itt állok (mást nem tehetek)
életre, halálra készen.
*
Élni kényszerítesz
Kerestem magamat, de meg nem találtam.
Vetettem magokat, de még nem arattam.
Szerettem sokakat, de hányszor csalódtam.
Szenvedélyeimmel élni kényszerítesz.
Szertelenségedben másokon segítesz.
Szenvedéseimből új erőt merítesz.
*
(H)idegrianás
Tündének
Fér még tavasz szívedbe?
Csak tél? Az fér?
Hang nyelvedre?
S cinkos némaság?
„Itt” vagy?
Vagy.
Élsz?
Vagy félelem igazgat?
Elemek ellen?
(Ny)elve(i)det kitéphetik?
Féled?
„Mindent”?
Lenyelve rendre mindent.
Kétes s fél-elemek?
Mert félni elemi érdek?
Középút arany elve?
Kéred: „bocsáss meg”.
Az aranymetszésnek?
Vagy.
Árulás helyett
Istent hazudsz magadnak.
S Őket.
Kéred: ”bocsáss meg”.
Hazudsz? Nem?
Vagy nincs „vagy”?
Nincsenek utak már? Hitek?
Nem vezet Ő?
(H)idegrianás.
Riadsz? Félsz?
Ő egy.