Kővel zsebemben
Folyton megbotlok benned,
hiába koptattalak kerekre,
hosszú évek alatt, mint egy követ.
Mélyen a ruhámba rejtelek magam elől,
pedig, ha megtalálnálak,
talán már eldobni sem tudnálak.
Bal oldalamra sántítok miattad,
lehúzod a zsebem. Nehéz terheddel
a sivatagban nagy köröket járok.
Már ismerős minden bucka és oázis.
A karavánok útját elkerülöm, vagy ők
kerülnek engem? a menthetetlent ?
*
Megtaláltalak
A fal tövében kuporogtál,
mint elveszett gyermek
asszonyi ölelés tejmelegére várva.
Most itt vagyok, érted jöttem,
megismertem az anyajegyed,
tőlem kaptad, hogy a tékozlásból
tudj majd hozzám visszatérni,
de mikor neveden szólítottalak,
nem mertél a szemembe nézni.
*
Szerelem?
Karod, mint önző hinta
leláncolt, elragadott,
hűvös űrbe repített,
lúdbőrt reszketett lelkem.
Magamon összehúzlak,
betakarsz feslett kendő,
nincs fegyverem ellened,
elátkozott szerető.
Tépett vászonlelkemet,
eléd terítem magam,
taposs meg, szabad a tánc,
vagy simíts asztalodra!
Legyek, mint eldobott rongy,
sarokban sötét árnyad,
vagy fehér, vasalt dísze
ma esti vacsorádnak.
*Forrás: dokk
© Márkus László