Magyar este
Éj-húsát vesztett szürkület:
uszulnak utánad kutyák.
Életedre tették éltüket.
Közös velük a rémület.
Hálóba bukott madarak vergődnek
a perccé szűkült időn keresztül,
szívszűkület van, menekülés van,
bénulás van itt mindenestül.
Szívküret: sárban kaparnak
a ráderesztett ebek fáradatlan,
te ismered legjobban lelküket.
Követnek süket, akácos áradatban.
Szemük bólogat, világít sötét mesékben,
országod fényes, békés. Lakatlan.
©Fábián !stván – Arc
***
Mediterráneum
Az ember – a szépkörmű –
haját fésült ívekre bontja,
európai bálokban töltekezik,
indulókat hajtogat krepp-papírból
és szemfödelekké dobolja
a kétszer örökölt lövészárkokat.
Aztán a tömeggyilkosságok árkai
vízmosásokként futnak
a hullákkal telő tengerig.
Csak az Isten bóklászik másfele:
gipszparipáit lovagolja
az elforgó zenedobozban,
majd pedig mosakszik és nem múló
szagok szivárványillatával
kövéredik megint csak a tébolyult tenger,
a Földközi.
©Fábián !stván – Fa
***
Napok ára
láttuk a gonoszság torkát,
felvágtuk az utolsó tortát.
bábuvá festve öl le az este:
az éjfél ölre fordul a sötétnél.
foszlott hajjal vés a hajnal,
üvegtáblák törnek részeg robajjal.
másnapos kedvvel küld a reggel
visszahullni, a mára visszamúlni.
gallyazó munkára holnapba hullni
szalad az idő: ócska spulni.
véredet eladni, árulni: fillér a léted:
múlásod hiába kérded,
dolgoztál, hiába hajlott a térded.
hajolj most ingyen. Úgy ni!
©Fábián !stván – Gyerekek