Gősi Vali versei

Te vagy

te vagy mindörökké
a kikötő felé haladó hajó nyugalma
te vagy
titkolt szenvedélye a kalandozóknak
te vagy a távozás
– az örök lehetetlen –
szeretek eltűnni mélyen a szemedben
akár egy sejtelmes éjsötét erdőben
ahol a fák között átsüt a fény
szeretek húsodba marni
szenvedéllyel
keresem mi benned elérhetetlen
de sohasem keresem
a reménytelent

(Parafrázis: Nazim Hikmet, Újra te)

*

Akár a fák

voltaképpen
mindegy
hogy Isten miért és hogyan
teremtette a fákat
a lényeg hogy tanuljunk tőlük
fölfelé élni és olyan erősen
tartani magunk a célig
ahogy a fák állnak;
egyenes derékkal
pőrén
szemlesütve úgy is
ha az ősz vihara
röhögve szaggatta le
vacogó ágaikról
az elsárgult
utolsó ruhákat

*

Szélvihar jött

* „Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.”
Emlékszem, korán tavaszodott,
de hűvösek voltak még az esték.
A váratlan zajra a szavak bennünk rekedtek,
és megállt a levegőben mély sóhajod.
Vállamról erőtlen kezed hirtelen lehullt,
és egy leskődő hajszál simult érintésed melegébe,
amit úgy őrzök ma is, mint legszebb tavaszunk
utolsó üzenetét.
És mennydörgés törte meg a beköszönő csendet…
Néztem utánad. Még láttam, ahogy a szél
könnyedén meglebbentette sálad.
*„És kemény csöppek estek.
Végleg elbucsuztunk”

*Karinthy Frigyes: Nihil