Gősi Vali versei

Olvadás

Mi más jöhet a tél után
mint a végérvényes búcsúzás
ha már a hóember sárgarépa-orrán
is örök nyomot hagy a csapodár
téltündér egy különös délután
és csupán a könny marad
a hűvös hiány
a csalódás
a veszteség nyomán;
ez már nem az a szikrázó varázs
nem szerelem
legfeljebb végső
erőtlen villanás
hogy érdemes lehet még a maradás
mielőtt visszavonhatatlan lesz
a megsemmisítő olvadás
és lehorgonyoz
újjászületik a fényben
a tavasz

*

Hová tűnt?

… hol van a régi tűz, a lobogás?
Hová tűntek az angyalfényekben játszó,
meghitt, családi esték, a kacagás,
a sültkrumpli-illatú vacsorák?
Hová lett az együtt-szívdobogás,
amikor a vége-nincs téli szürkület is
mesés izgalom volt, csupa varázs,
és hol van a kályha mellől áradó,
fáradt ráncokból újraéledő örök-mosoly,
a kalácsbélbe lényegült kincs,
a bölcs, arannyá érett, tiszta szó…?
A csorba csésze mesél csak arról,
hogyan szólt az a hajdanvolt, gyönyörű
altató…

*

Fáj a csönd

s fáj a csönd
a búcsú némasága mára
időtlen álmodásba zárta az emlékeket
zavaros szürke áramlatban örvénylenek
kering velük a rettenet álomhajója

s ha némelyik a vízbe hull
akár egy uszadékfa
a rianás recsegő zajára felriadva
menekülnek a túlpart ábránd-világába
ahol szeráfok égi szózatára
beleúsznak végül
az örökkévalóságba

*Első közlés