Te vagy
– Evokáció Radnai István verssoraira –
„magad vagy kit restellsz összerakni
s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”.
Radnai István
Te vagy,
ki úgy érzed, vétkeid,
feledhetetlen múltad, bűneid,
száz kudarctól halott céljaid
furcsa, megvénült rabjaként
rég’ halott ősök emléke vonszol
bezápult, bomló, halódó sorsból
a remény alig-villanó,
gyér fénye felé!
Te vagy mégis,
ki másoknak fényt adsz,
ha mosolyra váltod könnyeidet,
és fejed a földről a végtelen égre
– fohásszal értük –
fölemeled!
*
Visszatérő rímelők
Túl az üveghegyen
– fiamhoz –
emlékszem ültem a játszótéren
elrévedeztem a boldog léten
akkora voltál csak mint egy alma
aprócska gyümölcs a Nagy Egészben
üldögéltem a hűs fák tövében
homokoztál s én ámulva néztem
ahogyan éppen a sárga vödröd
felemelted nyögve nagy-vitézen
hatalmas volt s te olyan parányi
lehetetlenség volt rád találni
úgy elrejtőztél a vödör alján
(akkor is szerettél bújócskázni)
és férfi lettél – világot látott
(itt árválkodik a kék lapátod)
az üveghegyen is túlra mentél
talán meglelted időtlen álmod.
Köszönöm a megtisztelő megjelenést.