Gősi Vali versei

valószerűtlen

már hiába várom
azt a magasztos pillanatot
amikor újra bekopogtathatok
és te kendőzetlen örömmel nyitsz ajtót
a sápadt fényben felragyog
valószerűtlenül szép mosolyod
és olyan félreérthetetlenül őszintén
dermed arcodra a csodálkozás
az a boldog gyermeki ámulat
mintha egy kartonból kivágott
marionett-játékosként
lépnél pódiumra aki életre kélve

feltárja végre
titkolt valóságát

már hiába várom
azt a magasztos pillanatot
amikor újra bekopogtathatok
az ajtó végérvényesen zárva

*

Végérvényes

Még itt vagyok, még álmaim kísérnek,
de kiszakad majd belőlem a lélek,
s ha túl késő lesz feloldozást kérni,
és vétkeimért hő imát remélni,

hamis hangú szirének dalára,
bűnös magam-búcsúztatására
visszhangzik majd a siratóének,
míg ős-terhemmel enyészetbe térek.

Még itt vagyok, még égre nézek néha,
még elbűvöl a mindenség hatalma,
még verset írok, muzsikál a szívem;

lágy zenéjű, különös-szép csöndben
megvallom a hálát, amiért éltem,
bár sorsom végérvényes,érthetetlen.

*

Meglátod újra

Ha láttad már
ahogy a gyermeked
apád anyád barátod szerelmesed
szemét kékre csókolta a halál
láttad arcukra fagyni az örök-mosolyt
ha éjente beleborzongsz a hűvös
könnyes csendbe és álmatlan sóhajok között talál
az első korán ébredő hajnal-madár dala
ha álmodban sem tudod átadni magad
a ringató kék csendnek
kerül a béke
és nem vágsz már többé fölfelé a hegynek
nem érzed a tavasz élet-illatát
csak a komor felhőket nézed
ők lettek társaid  és elvakítanak a boróka-kékek
ha régóta nem szomjazol a tiszta fényre
nem vágyod a lélek magasát
leszegett fejjel csak a mélybe látsz
rabul ejt a fájdalom  elborít a hiány
hagyod hogy kivessen magából
és ujjal mutogasson rád a világ; ő az a tébolyult
aki elveszítette a gyászban önmagát
akkor a felhőkön át meglátod újra
egy angyal mosolyát…

©Albert László festménye
https://www.facebook.com/albertlaszloart/