Égi virtuóz
Valahol fenn az égi toronyban,
egy hegedűvirtuóz, megbújva.
Szívem húrjain siklik a vonója,
életem dallamait ő játssza.
Hol keserves könnyeket hullajtok,
majd szeszélyes táncba kábulok.
Hiába kérlelem, ma ne játsszon!
Tegye le a vonót, a nóta hallgasson!
Tudom hegedűje húrjai nem kopnak,
kottáját kedve szerint veti papírra.
Ha nótás kedve járja, csárdásomat írja,
majd szívem szívszakadásra hangolja.
Az életem bohém hegedűvirtuóza
nótáimat vég nélkül húzza-húzza.
Az én szívem húrjai már szakadnak,
utolsó akkordja síromnál majd elhallgat.
*
Búcsúzás
Járásom alatt reccsen a száraz avar,
bánatosan taposom a lombhamvakat.
Részvéttel járom az őszi tájat,
fáj a levéltestek pusztulása.
A fekete varjak, mint keselyűhadak,
károgva köröznek, gúnyolják a nyarat.
Hirtelen sűrű köd ül a kopasz fákra,
az erdő csendes, testetlen varázslat.
A legszomorúbb búcsúzás jut eszembe,
őszbe forduló, kivérzett nyár emléke.
Vérpiros falevelet küld a viharos őszi
szél, szeszélyes táncában szinte ég.
Sírni szeretnék, de ahhoz túl gyenge vagyok,
csak egy árva könnycseppemre fagyott rá
a végtelenből küldött utolsó mosolyod.
*
Örök imám
Akkor is térdelek
az élet előtt, ha
állok, örök imádság
ez, míg nem érkezik
el a legvégső álom.
*
A nap is csak arra süt,
aki észreveszi,
a fű is csak annak zöldell,
ki örül neki,
csak annak dalol a madár,
ki meg is hallja.
*
Csak azt az embert szereti a világ,
aki maga is szereti világot,
mert a világ két szemem világa,
szépségét látom és szívemmel csodálom.
Édesanya Judit verseinek megjelenéséért hálás vagyok.