Évgyűrű
valahogy minden elszalad
a perc a szó a csonka pad
a hangulat még kint ülünk
a gitárszólam szétterül
valahogy minden megharap
befejezetlen szóragacs
egy régi sóhaj itt lebeg
etetgeti a perceket
valahogy minden megmarad
a múlt a mára felszalad
megölelem mint régi fát
sorsunk évgyűrűt fabrikál
*
Ólomlábú
mivel tölthetők ki a könnyező terek
hamuszín sarkokban bujkálnak
mint büntetett gyerek
emlékek hangok neszek
minden részleted felveszi
mint gyertyalángot a testem
a levegőburok mit kilélegzek
és kábán borulnak össze
meg nem élt eszméletvesztésben
az idő csoszogó katonái
a percek
ez a képzelet
mi összeolvasztja a napokat
ólombábú a forróvízben
amiből kiolvaslak
*Első közlés