Ráolvasó
Szemfehérje körömholdja
kötésünk a halál oldja
fehér gyolcs a szívünk táján
két láncolt rab törött gályán
hajlott kévénk őrli malom
szorítja szent fogadalom
lazítanám de nem lehet
eloldanád a kötelet
egyik földön másik égben
fehér gyászban feketében
egyik földben másik még nem
hitük csak az üdvösségben
gyönggyé fordult szemfehérje
guruljon az örök kékbe
körömágynak sarlóholdja
kötésünk a halál oldja
*
Az ablakodra száll
Fehér szobád ajtóján hétlakat,
vaságy havában szúrós lepedők,
a láztól nyirkos éj most rád tapad,
klószagú álmok, térben lebegők –
Szívdobbanásnyi hieroglifák
kampója fénynek ágán fennakad,
és felhőrongyot tépdesnek a fák,
s a foszló cérna lassan szétszakad.
A mosolyod, mint a leoltott lámpa,
veled együtt tűnik nyomtalan,
és belekékülsz csendes elmúlásba—
a perc motoz, már öreg este van.
A csatornában vén eső matat,
a lét-idő oly halkan csordogál,
a sérült szárnyú végső pillanat
már itt kering, s az ablakodra száll.
*
Nem virradsz
Jéghártyás hajnalok rianó csendje
tétova lényednek sovány vigasz
nem virradsz kedvednek fényes reggelére
elhamvadt álmodban a szép és igaz
hát beleolvadsz arctalan tömegbe
és nem hagysz soha senkiben hiányt
a szembejövők fellöknek az árral
ha nem változtatsz sürgősen irányt
*Első közlés
Csodálatos képalkotások! Elragadott, különösen a második vers. Gratulálok szeretettel Ágota!