Ihlet
elfutsz egy vidék mellett
és észre sem veszed
a levélfonákon megtapadó csendet
mégis veled marad
de mikor harangjaid félreverve
tűzvész ellen csődíted a tájat
akkor elengeded a szavakat
fussanak oltani ők is
*
Faluvége
Az utolsó udvaron
anyád helyett
egy idegen integet
s a bádogKrisztus
tenyérsebén
rozsdás lyukon
átfúj a szél
*
Két amorf szonett
Képek skanzenébe hordok
megőrzendő percet, dolgot:
Halottak, élők: csoda-csonkok
állnak itt másféle regulában.
Gombolyagban út, (amit bejártam),
érintések között szikrázó áram,
húslevesen cirkáló napkorongok,
és vízözöni galambon a szárnyam.
Sárkány-ölések, királyfi-átkok,
tenyérben dübörgő rianások,
melyek minden csönd fészkei:
a lélek izzó körzőkészletei-
vel megszerkesztett látomások
e valóból tövestül tépve ki.
*
Egyetlen arc, mögötte árnyék
rosszul-exponált fim, vagy éppen Ő?
a lenyomat, a kitalált kép
a mögöttes, vagy az örök elő ?
Ki tudja, mára összeforrt rég
minden bolyongó, kósza emlék,
elporladtak rímes kelengyék,
egynyári fények, nincsen évelő.
Hiába látok, ha nem nézek,
hiába látnak, ha nem néznek,
lapulunk, mint csúzliban a kő:
az emlék-arcok összeérnek
s egymásba folyva, új Egészet
alkot, szobrászkézzel az Idő.
*Első közlés
Illusztráció: Kelebi Kiss István – az Angyal titka