egy-egy égve hagyott utcalámpa
fénye még megkettőzi bágyadt aranyát
mintha 100 évet ugranék hátra
ragyog föl hajnaltájt a pocsolyákban a vöröses láng
a pokol tölcsértorkolatát vagy talán
elgurult gyémánt az alkony
már nem is vörös halvány rózsaszínjén
pislákol a fölkelő horizont
úgy ragyog derékig érő fény őrzi
egy elérhetetlen isten arcszínét
mielőtt hozzásimult a napsugarakhoz.
*
tegnap tényleg itt járt a tavasz
Budapest utcáit fürdették langyos tócsatengerek
az őszre gondoltam mennyivel ravaszabb
Párizsban a fák hegye már ki is rügyezett
a Szajna mentén sorakozó harmonikásokra
ott jártunkkor a part kövein
kisebb zsibvásár bontakozott ki máshova
nem érdemes menni és a Duna ikertestvérét fölveri
egy régi sanzon a kuplé nevét
is beütöttem a google-ba rokonságban állnak
utóbbi szöveges és meghatározója a csipkelődés
dallama felolvadt a tehetetlen víztömeg fájdalmában
láttam magam a zöldes tükörben lehetnék
dinnyeháj vagy fázós almacsutka
még nem ért utol a süllyedés
kabátomra omlott a tavaszi fák levélzuhataga
itt alkudni kell mondták nem akartam venni
semmit a tavasszal most szívesen
kezdenék alkudozni halkan kérdezem mennyi
lesz az újjászületés egyáltalán meg tudom-e fizetni
nagykabátos kánikulában zúgó fejjel
már megfogalmazódott bennem hogy leveszem
a cipzárt engedtem le és nem nem a halál neszez
a körém bástyázott téllel harmonikáztak a műanyagcsipeszek.
*
a vasgerendák fölött
a fény is karcsúbban lobog a nappal
kezet fogott
kigombolok a fejed fölött
egy kövér lámpaoszlopot
ez egy téli rege a szellős tájat hó cizellálja
egyre kevésbé ráznak meg a februári hidegek
a tölgyek agancsa is lassabban legyez
de az is lehet így csak integet
a tél vánszorgó cinkelépteinek
a füvön lassú olvadásnak adja át magát a hófehér
összes parcellája már látszanak a zöld pettyek
lassan a távolság is rigófüttybe öltözik ahogy
a föld sárruháján átütnek a száraz sebek.
*Első közlés