Délelőtt
leülök verset írni
de minduntalan fel kell állnom
mit állnom, pattannom
mert a párom
igen, az a páratlan
megbotlik, nyög egyet
a kezéből valamit kiejt
az ebédet főzi
és bennem a lelkiismeret
aki illemet tanult
furdalásba kezd
ha nem engedném
a semmittevésbe belebetegedne
még mosogatni is alig enged
csak amikor ott az ideje
hát így állunk
én tollal
ő fakanállal tölti a napot
s a mérlegen nem süllyed
egyikünk serpenyője sem
2018-03-01
*
Indulna
ha az igazság elhagyja csontjaid
a lendület megkövül
szoborodik a halál
ne hagyj el
kiáltanál
üszök sötétlik
simára döngölt tested
befogadja a föld
a fénynyalábok helyén
fűszálak hajladoznak
hogy indulna valami föl
2018-03-02
*
Mi volt
vidám
egy lépésre lát
örül
már túl van kettőn
bátor
hármat is lépett
hiszi
minden utat bejár
véli
sosem lesz vége
aztán
a végére ér
újra
kezdené mégis
ereje
már kicsit ér
ekkor
kétségbe vonja
amit
eddig bejárt
talán
nem is volt út az
rajta
nem is ő járt
ekkor
jöhet a kérdés
ki volt
ki itt szaladt
kinek
a teste fekszik
emitt
a föld alatt
mi volt
az egész élet
hogy így
ilyen hamar
egy pillanat alatt
mint vakuban a fény
elvillant
2018-03-02
*
örökmozgó
nem mondhatja el direkt neki
hát belekiabálja erdőnyi rengetegbe
nagy szakadékba
ahol halálát azért nem leli
csak elrejti a világ elől
nehogy az nekibuzdultában
szétmarcangolja, vagy tévedésből
Isten őrizz, még elnyeli!
hát midászi ravaszsággal mélyen
a fák odvába menekíti
a nagy repedés oldalfalába
süllyeszti, mint titkos levelet
nincs senki, aki megtalálja
vagy kibányássza onnan a hírt:
ismét dobog, ismét üt-ver
zakatol neki az élet –
egy eltévedt sasfióka arra szállt
és meghallotta
de olyan halkan, szemérmesen ütött
úgy vélte tévedett
nem szív
csak egy arra kószáló falevél zörgött
azért meg nem volt érdemes útjáról letérni
így maradt életben és titokban a hír
újra él, újra ver, újra remél
és már soha semmi ki nem kezdheti
tiktakol, mint a metronóm örökkétig
csak én hallom
s a szívem teli
2018-02.28.
*Első közlés