Üde párás, frissen édes levegővel Duna part.
Tükörének szól ma víz, ég vele carmenjét kizengi.
Ama lélek, táj, betű így folyik eggyé – nem jelöl.
Hanem átzeng engem, éljek, szóljak eggyé – tova, el.
Nagy a hajlat, messzeségbe vonul át a hangom is.
Ez a későnyári alkony frissen édes aroma.
A gyerekkor származéka idehajtja zamatát.
Csoda száll kondenz-azúron, csupa-szabdalt égi tény.
Befed engem, mert az évnek maradéka lesve vár.
Zsugorítja révedését – titka tűnte – visszatér.
*Első közlés
Forró ital © aga https://agarajz.blog.hu/