amikor fekete felhőló hátán elvonul
az orkán derengő fény számolja meg
a fákon maradt virágokat opálos ujjával
rámutat az esélytelenekre s azok
másodpercek töredéke alatt lehullnak
jaj mennyi meddő álom a fűszálak között
amikor a szélvihar késével összekaszabolt ég
alatt ájult ágak szökevény szirmok borítják
az utat a fasorban az idő tépett zászlója lebben
és eső után a rozsda elcsépelten egyszerű
formákat firkál a kerítésvasra terméketlen
túlzásokban szünetel a folytonosság
amikor madarak torkára fagy a félelem csak
a megközelíthetetlenség mosolyával érkező
déli szél hoz enyhülést és este amikor a város
zsibbadt idegdúcaiban nehezen gyúlnak ki
az átázott csillagképek szótlan homályban
rólad álmodik a búcsúzásra eszmélő kert