jótállsz magadért. évek fölött levitálsz,
kivárod az Isten kézjegyével megjelölt időt,
amikor neked szegezik a kérdést: boldog voltál
a földön? s te azt válaszolod: igen, az voltam,
mert megadatott, hogy szerettem.
aztán egy nap minden hely, ahol jártál
megfeledkezik rólad. a következő hajnal
ugyanúgy aranylándzsával halászik a Tóban,
sötétségpaplan rejti a partot, kövek kutatják
a fény születésének rejtjelét.
de a fák még akkor is arról a nyárról susognak,
amiben a rózsa viszonzatlanul rajongott
a halvány mákvirágtól megrészegült dongóért.
Zeneszoba © aga https://agarajz.blog.hu/