varjú gubbaszt a nyár csontvázán
a táj felett halk harangszó lebeg
megszületik a ma a járókelők szemében
íriszükön apró szigetek megrezzen
rajtuk a remény visszfénye
most a hallgatást tanulom tőled
csillagképeket simogatok a hátadra
az utolsó szerelem törvényerőre emelt
eszményeit sorolom
csillaghullást csókolok érzékeny hajlatodba
amitől megremeg a kert
újra teremni akar a barackfa
lehetetlen ma mégis elhiszem
illatod aromája páráll az ágyból
gyönyörködünk egymásban és a vízvezeték
barbár balladájában lepkék százairól
akik halálosan beleszerettek
az utcalámpák fényébe
*Első közlés