feltámadás hite nélkül
bolyongok a temetőben
Anyám hajtincsét rejti
sírja kevéske fény
térdepel előtte
*
Anyám almáspitéje
olyan könnyű volt
majdnem elröpült
csak a vékony por-
cukorhó tartotta
tányérunkon
*
madarak árnyéka
suhan át a tömény csenden
olyan árvák és némák
akár a táj
*
mint nyűtt lombot a szél
horgász ladikja rezegteti
a Tó vizét mélyéből föl-
lebeg egy törött nádszál
*
árnyékom is csak ideig-
óráig hűséges hozzám
a nap állása szerint követ
vagy elém fekszik az úton
*
ellobban a ma mint fehér
papírlap nyomában csupán
karcsú füstszál és kevéske
pernye marad vajon beéri
vele a holnap
*
látomás villan félelem nélkül
hallgatom moraját kapu vasa
szisszen nem te a széllel-bélelt
ősz érkezik rikácsoló varjúcsapat
kíséretében
*
este egyre világosabb
a fasor a gyérülő lombok
utat engednek a lámpafénynek
*
magamat altatom
tente-tente szomorúságom
úgy élem meg
mint édesbús mesét
*
reszketeg lámpa
pislákol az úton
szél-karmester int
kopár ágak zúgják
a titkok himnuszát
*
ellobban a jótékony
alkonysugár fukar fényt
oszt az est a liget fáinak
*
fekete madarat a bánatot
cipelem köd nyeli el
harangszóval együtt
a templomtornyot
*
koporsó-sötétség borul a tájra
gyászruhába öltöznek a fák
mécsesektől világos temetőig
vonulnak néma tömegben
üres madárfészkeket ringatnak
ágkarjukban
*
túlságosan elfáradtam
a virrasztásban a felhők
megszántak átvették
tőlem a zokogást
napok óta zuhog
belőlük a fájdalom
*
esővíz sodorja
az évszakot tévesztett
ibolyák virágfejét
lilán robog a Tó felé
a megvadult ár
©Albert László festménye
https://www.facebook.com/albertlaszloart/