gyász-szalagos ég
alatt sóhajjá sorvad
minden fájó gondolat
váratlan pillanat szökteti
a legígéretesebb álmot
vesztett csata füstje száll
amikor utoljára látnak
szobád rabjai a tárgyak
felszabadítják magukat
rosszul záródó ajtódból
elszabaduló huzat levési
vállamon nyugvó kezed
árnyékok rögtönzött
szónoklatát hallgatja a fény
szavak szilánkjain szél zörög
verseidet védőkarként tartom
a táj fölé ne tudják a kemény fagyok
megrepeszteni a horizontot
Forrás: alkoTÓház
“verseidet védőkarként tartom
a táj fölé ne tudják a kemény fagyok
megrepeszteni a horizontot” Gyönyörű ígéret, és tudom, így lesz… Itt vagyunk a közelben…