ott vagy mindörökké – Péli Tamásért
ott vagy mindörökké
az oroszlán csillagképbe zárva
s én tőled jobbra követlek folyton
bár sosem érlek el
az északi vízöntőképben
városom sötét sziluettjéből
ébredsz hallgatag látomás
mint hajótöröttnek a messzeségben
feltűnő megmentő luxushajó
örökzöldek életét lezáró befejezetlen
szerelem az égből hangtalan csillag
hullasz a számba húsom belsejébe
tolakvó halál
ahogyan az előírt zsoltárok szövege
amiben megszűnik a többes szám
első személy és a távolság
amit csak az emberi sírás egyesíthet
szeretném átfogni tekintetemmel
a táj a szokások határát
szeretni az Ararát havát
mert a hegyről elnevezett
konyakot szeretted
a katedrálisok magas ablakát
az utcára kiűzött kutyákat
ezek a nélküled maradt dolgok
hálója amibe nemléteddel beolvasztottál
mindent ami vissza nem vonható
összegyűlik a félelem
az olvadt ólomnapok rétege alatt
hogy egyszer nem leszek képes
felidézni arcodat illatodat
és szeretteink vérében
halálos adagként gyűlik össze
a feledés kóros sugárzása
most
és mindörökké
*
Költemények fehérzajában – Nadzeja Artimovics-nak
nem gondoltad volna hogy
egyszer megtántorodik a szerelem
azóta kedves tárgyban lakik
nem mered odébb tenni félsz
megzavarni nagy igyekezetében
amint éppen más teljesen érdektelen
tárgyhoz akar hasonlítani
&
mostanában sok eső esik
amitől rozsdásodnak a szavak
költemények folyamatos fehérzajában
alszol ha útját állja valami szilárd test
vákuum keletkezik amiben nem terjed
a hang ilyenkor rögtön felriadsz
felgyorsult szívdobogásod nem hagy
lélegezni mint halott kő fekszel
a küklopsz-hold kíváncsian
beleskelődik rád az ablakon
&
aláaknázzák a csendet durva zajok
hová menekítsd a merengésükben
megzavart könyveket lesétálsz a Tóhoz
elbűvöl és szádba szavakat tesz a táj
kimondod amit eddig elhallgattál
szempillád függönye mögött elfojtod
a zivatart legjobban az fáj hogy
becsapod magad égve hagyod otthon
a lámpát így amikor sötétedés után
hazatérsz azt hiszed valaki vár rád
&
üres némaságba lóg az óra megint
egy újabb istenverte visszaállítás
sosem hozzá pedig jól emlékszel
méretére árnyék-szavakkal hívogatod
látomásokba öltözteted neki adod
az összes vándorlúd szárnyát repülj
a szeretlek szótól a szerelmes versekig
és az utána lóduló fürge falakat
feltartóztatod nehogy körülvegyék
megállítod az időt ott ahol már elfogyott
az összes kérdőjel és nem engeded
hogy a szél széthordja a naptárból kitépett
tavaszi hónapok lapjait
*Első közlés