Gyűrött vászon
ferde tornyáról távol leng a tájkép
kitárt szárnyon takarja vak árnyék
tömör felhők komor hadsorokban
dörgés vihar és cakkos mennykő robban
tótágast állsz és lesed a világot
mint törött ábrát amit rég kivágott
magad vagy akit restellsz összerakni
s a tépett dallam lépte belőled szakad ki
*
Hazafelé tartunk
amikor hazafelé tartunk
s elfogyott kezünkből az utolsó
temetővirág milyen más
a tavaszi temető illata
harsognak a zöldek
levelek félénken bomlanak
az óvó rügy öléből
sietősen szirmokat hullatnak
a fák
türelmetlenül huppantunk
játékaink mellé
nem gondoltuk rövid időnk
jut a maradásra
amikor hazafelé tartunk
minden virág anyák nagyanyák
sírján késői lelkifurdalás
amikor hazafelé tartunk
az unokák zsivaja kísér
s a kertben szedünk friss
virágot ha van kertünk
és van unokánk
akinek a kezébe adjuk
maradtok ebédre
vagy sietősen tovább
nagyon fontos játékaink várnak
sürgős játékaitok
valami felesleges munka
elviszitek az unokákat
s levesen a jénai tálban
fehérre faggyúsodnak
az imént még sárga cseppek
mint megannyi gyermek-
láncfű dérvirága
jaj meg kellene a gyepet
is nyírni mennyi gyom
mennyi pitypangot hord a szél
apró gombok a zöld kabáton
százszorszépek
de felbőg a motor
s a damil mint az emlékezet
kíméletlen
elfogynak a napok
hervadt virágok az évek
hazafelé tartunk
*
Májusi vulkán csillagképekkel
amikor ránk ájul a hold
terhétől a híd szakad
édes világ nyálcsorgató húsételek
de minket a virágok szépsége
szívünkbe ég a tűzzománc
románcok zene vattacukor
az árnyak még valami emléket
és holdfürdőt vesznek
figyelj csendes folyó
halkítsd örvényedet
a Dómtéren nyüzsög
még a sánta is
a homlokzat nem ráncolja falát
megújultan ragyog s visszhangzik
százezer watt pattanó dobhártya
tízezer lábra pattanó éji bogár
míg felülről tűzrózsák hullanak
te tövis nélkül rám mosolyogsz