Én-ki-fej-lett…
…nem magától, iskolától
szülő-homlok-ráncolástól
nem dalolva, bazzdmegolva
bemagolva hiszekegyet
kerestem egy más világot
édesebbet, kerekebbet
ezennel most visszavedlek.
Hittem benne földre sújtva
hason csúszva, sárban sírva
hittem csöndjét lármaságban
ölelését árvaságban
én-ki-fejlett magányomban
fejem szöges szegletében
álmaimba horgolódva.
Én, ki fej lett, visszavedlek
vágyaimnak, szeretlek-nek
lázas mámor-dzsungelemnek
kí-gyó-gyító, kapunyitó
égig érő ölelésnek
szívem minden szögletében
Isten-asztal-terítésnek.
*
Feketén – fehéren
A partra vetett él.
Az él – vezet.
Oda, ahol s amikor
az Egész szétesett.
Hogy a mosópor…?
Nos a mosópor
hiába fékezett.
*
Idő van
A holt öleli az élőt
a bátor a félőt
a menyasszony a kérőt.
Fél öt.
*Első közlés