Vers Júliussal
– Amikor kondul
az idejét jött
emlékezet
egy napraforgó felkapja
éjjeli fejét ( )
az égen: a “régen” van
s csak növény és szív
élheti ki
a “mait”…
valaki
sajduló sejtése
hűnek így tud:
“drága Senkim!”
ez ered meg
mint visszaható érzés
eleven nedv
és kering
mulasztásos álmain…
*
A tatai Kismosónál
– A mohos
sóhajos
lépcsőn
amit csak néha
én taposok
lépked le
a rigó
s eszegeti
a járdára
lehulló
fekete szedret
most ott
ahol mentemben
én is
az árnyékban
megállok
és hozzám nyúlnak
a faágak
én is szedegetek
az ízben
leszek megint
vérszín-maszatos…
és két fokot
akkor felugrál
a lépcsőn
ő a madár
és hűsítően
szárnyat tár
amire én sem
hiszem már
hogy ember
lehetek
részegülőn
ahogy így
szeretek
minden szerelmeket…
*
Kába nyárban
– Árad a parfümszag
friss illat
helyet leng
valami állott álom
ki nem állom
a víz tiszta
üdeségét is eltüntetik
magukról ha
nyomot hagy
az emberek
kényeztetik
magukat
de nem szeretik…
*Első közlés