péter
kettészelte a gerincvelőt a kés
tolókocsiban él pelenkát visel
a hatodik csigolyánál lejjebb
nem érez se tűt se vágyat már péter
kedveltem bár kegyetlen srác volt
emlékszem a nyergére állított egy biciklit
s a faluból csent csirkék fejét
a kézzel tekert küllőkbe mártogatta mindig
kedveltem bár kegyetlen srác volt
a csigákat rögtön széttaposta
cipőjébe élő gilisztát fűzött
hígítót öntött a hangyabolyra
pillanatragasztóval zárta össze
a sipákoló naposcsibék csőrét
ha rendes volt nagyon rendes volt
lételemévé vált a szélsőség
barátságunk akkor omlott össze
mikor felgyújtott egy gólyafészket
égre lángolt a villanyoszlop
az meg mintha mi sem történt volna kéklett
a fészek évről évre nagyobbodott
verebek is költöttek az oldalában
kijöttek de vártak a tűzoltók
a vezetékben még ott bujkált az áram
csúzlival lőtte föl a lángot peti
ropogva égett órákig a gally
az apagólya egy háztetőről nézte
az anya ott maradt a fiával
’nekik se legyen családjuk vaze’
ma már ő is a gólyákat mentené
örül hogy a balhét megúszta
a hatodik csigolyától felfelé
*
margitsziget
szürke gömböcskéket hoz a szél
elpattannak gomolyogva
ki fújja füstjét itt száz
és száz szappanbuborékba?
jön magasan jön mélyen
égett magzatburkok szállnak
állát fölvetve üvölt
egy hajléktalan istenállat
*Röhrig Géza – az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit (Magvető, Budapest, 2016)