A kövek még hallgatnak
Szamárháton, a tűző napon.
A tömeg őt élteti.
Mosolyog. Szédül, a gyomra
görcsbe rándul. Integet.
Meg fog halni. Pénteken,
mikor az öreg fák
a kertben
óvatosan megérintik
az eget.
Egy házra gondol. Egy nőre.
Próbálja elképzelni, de
csak a Teremtés
ábráit látja. Egyszerű,
fehér vonalak.
Változatlanok.
* * *
A talált tárgyak
tiszták már,
egyszer
majd
új gazdára
találnak,
de elköltöztek
mind
a verebek,
valahová
a szavakon
túlra.