The post Arany-Tóth Katalin: Sakk appeared first on Litera-Túra .

The post Arany-Tóth Katalin: Jó lenne appeared first on Litera-Túra .

Még felderengnek a régi reggelek,
mikor zöld csempés, steril szobám
rácsos ágyában kikötve, sebektől
szenvedek, s arról álmodom, hogy
egyszer majd… igen! Én is felkelek,
s az ablaknál állva végre csodálhatom
az ágak közt kacéran villanó fényeket,
a puha pázsitba nyíló százszorszépeket.

Én már akkor is túlélni akartam…
Hinni, hogy legyőzhet? minden nehézség.
S hogy ez a mindenség, mi körülvesz,
csak az erőmet próbálja, mert célja,
akarata van velem. Fény és árnyék
közt lebegtem, mégis választhattam:
rögös út, vagy sötét verem.

Én már akkor, ott, az Utat akartam,
mikor gyermekként rám nehezült
a magány. Ha féltem, a klórszagú
sötétség ölelt – nem volt ott Anyám.
Éjente idegen, beteg öregek
nehéz szuszogását hallgattam,
s közben kusza repedéseket
számoltam a kórterem falán…
de… hallottam azt is, ahogy
a túlparti fák szelíden
átsusognak a Tiszán.

Én később is túlélni akartam!
Mint a vágy, mely nem ismer határt,
belefutni a nagyvilágba, hinni Istent,
Igazat, Szerelmet, Családot, Hazát!
Ki jó volt hozzám, azt szívembe zártam,
de próbáltam szeretni azt is, ki becsapott.
Ahová léptem, szavakat tereltem,
mögöttem csak a csend hagyott nyomot.

Sokszor csak túllépni akartam…
de rájöttem: minden lépés erőt adott.
Utamon járva, de sokszor elestem!
De felálltam, s újabb rögöket kerestem,
és áldottam mind, ki kezembe mankót adott.

Fény és árnyék kísér ma is. Út és verem
olykor majdnem összeér. Nem mondja
senki, hogy jobb lesz a holnap, nem tudni
azt sem, meddig kínoznak a tegnapok.
De kárpótol mindenért a tudat, hogy érhet
bármi, én akkor is egy igaz Úton haladok.

Hiszem, hogy Isten szolgája vagyok.

Veress Tamás – HELYZET

The post Arany-Tóth Katalin: Mindig csak túlélni appeared first on Litera-Túra .

Nekem szánt tudás
megismerni a magány
összes csöndjét.

*

Írisz

Hamis tekintet
mélyén csaló szándékot
rejt a pillanat.

*

Ásatás

Időzített tény-
feltárást sejtet a csönd.
Kínzó hallgatás.

*

Barlangos

Magamon hagyom
a rajtam felejtett fényt.
Minden más sötét.

*

Forradás

Az élet csupán
hegesedett viszonyok
összenövése.

*

Színház

Kedvenc darabom
estétől reggelig tart.
Újraálmodlak.

*

Felesleges

Hiábavaló
kapaszkodások nyomát
belepi a por.

*

Eszméletlen

Sejtésem igaz:
jobban megvetem magam,
mint gondoltam azt.

*

Vágy

Menni kéne már,
valami mégis szorít.
Magamhoz? Hozzád?

*

Tisztázatlan

Sosem derül ki:
magadra hagytalak, vagy
magamra hagytál?

*

Zöld

Félrehúzódtam,
hogy legyen elég helyed
nélkülem élni.

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Mért(ék) appeared first on Litera-Túra .

Nem szavaink: csöndünk lázad
– fölsajduló, bús alázat,
rendre vágyó, igaz élet.
Istennek tett tűnt ígéret.

Nem lángolva: duruzsolva,
mint a parázs, mi tűz volna.
Fellobbanó rőzse-gallyak
égig érő füstté halnak.

Nem a vágyak – csak az erő,
mint a testben felizzó hő.
Nem az öröm – csak a könnyek.
Bűnre bűn hull s földre görnyed

mind, mi egykor tisztesség volt.
Feketéllik már az égbolt,
mégis fényt vár sötét éjünk:
ne csak haljunk – méltón éljünk!

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Égig appeared first on Litera-Túra .

Belekényszerültem rég a virtuális térbe.
Az elképzelt valóság csak itt ad örömöt.
Figyelmet halmozok érintésekért cserébe,
míg szótlanság ölel magányos falak között.

Konok dacból fordítok a kegyelemnek hátat.
Sértettség és közöny: naponta szíven hasít.
A fojtó csönd torkában is felduzzadt a bánat:
minden pillanat életben maradni tanít.

*

Régóta tudjuk: kizártuk magunkat egymásból,
s hogy merre van a kulcs, már senkit nem érdekel.
Szemérmetlen önzőséggel veszünk el a vágyból,
mégis a hiányban élünk, s mindegy, hogy kivel.

Hibáztunk. Egy napon majd mind ráeszmélünk egyszer,
de akkor már mindenhez túl késő lesz talán.
E virtuális tér pedig elegendő kényszer,
hogy elvérezzünk a lét közös ravatalán.

*

I(DE)GEN

Szívünkbe-dermedt képeket
sejtet a hajnalok vászna,
s izzó, nagy fényeink helyett
a félelem árnyát vigyázza.

A mozdulatlanság béna
testté merevített mindent:
könny nélkül síró szemünkben
üressé vált a tekintet.

Közönnyé avult éveket
takar a tékozló jelen,
s napjaink közt botorkálunk,
mint két eltévedt i(de)gen.

*

LASSAN

Még moccansz, még szuszogsz,
de már szisszenve távolodsz.
Közelséged hűvösében
dermedt csöndünk ostoroz.

Még dacolsz, még karolsz.
Fáj, de már „nem oszt, nem szoroz”:
önző és vérző közönyből
bújunk vissza magunkhoz.

Még várok. Rég várok.
Emlékké vált álmok
néznek, míg oldom a féket.
Halk elengedés, végzet.

Még sírok. Még írok.
Szívbe ásott árok
tíz évnyi esélyből – mélyre.
S lassan kimondjuk: vége.

*

FEKETE

Fekete bánatban
fekete a múltam.
fekete álmokkal
feketébe bújtam.

Fekete csöndemben
fekete lett minden:
fekete fájdalom
fekete keretben.

*Elsó közlés

The post Arany-Tóth Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

Nagy Mihály – Arany-Tóth Katalin portréja

Ketté tört bennem a csönd.
Alattomos. Vádol. Ledönt.
Minden felett uralkodó,
sértett önmagát adó
térben, időtlen hallgatok.
Elnyomott végtagok
szúró zsibbadásai
– lélegzeteim lázadásai:
millió apró szilánk.
Szívemben a Miatyánk
reménye, s alázata dobban.
Figyelhettem volna jobban,
de belátom, kevés vagyok.
Ne sajnáljatok.

Egyénileg értelmezett közöny,
lábtörlőnyi múltba zárt öröm
láncain lógva suttogom:
választott birtokviszonyom adta,
hogy magamtól megfosztottan,
súlytalan „szárnyalhattam”
születéstől a halálig.
Minden lélek szabadságra vágyik.
E rémálomnak lassan vége.
Tíz-húsz év? Ki tudja? Mégse
jelent vigaszt. A muszáj-maradásig
vágyak parányi csodáit
morzsolom a hideg földre,
otthagyva őket mindörökre.

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Mindörökre appeared first on Litera-Túra .

Napsugaras nyár köszön az utcán.
A reggeli csend olyan, mint egy jó barát.
Kóbor macskák jönnek léptem után,
akár az ember, ki már nem lel új hazát.

Némán zuhognak belül a könnyek,
s belém kövülnek, mint egy kérges délután.
Tüdőmben fáradt sóhajok ülnek,
pillantásom elpihen a fák derekán.

Csak állok. Nézem a büszke semmit,
hogyan képes lépésre bírni lábamat,
s míg egyik a másik után botlik,
egy törmelék nagyot roppan talpam alatt.

Saroknyi zúzott fal – akár a könny,
mit kővé dermeszt e magasztos, gennyes lét.
Börtön szagú bűnt terít a közöny,
s rám hunyorítva szítja a pokol tüzét.

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Ma appeared first on Litera-Túra .

Csönd tenyerében
hallgat a sóhaj,
bíboros álom
árnyakra fényt varr.

Rendez az Isten
vágyat és vétket,
összerak vérző
törtből – egészet.

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Kegyelem appeared first on Litera-Túra .

fülembe
bújtak dallamok.
Amerre
léptél, hallgatott

az út: csönd
hullott a földre.
A Göncölt
írtam kezedre,

s te sárga
pillangók röptét
csodálva,
titokban csentél

ajkamról
egy szelíd mosolyt.
Markomból
patak vize folyt,

medrében
sok kis kő lapult.
Est-ében
tükrében megunt

sóhajok
születtek újra:
vártak ott
valami múltra

épített,
ringató csodát,
s bennünket
néztek – odaát.

*Első közlés

The post Arany-Tóth Katalin: Én(n)ekem appeared first on Litera-Túra .