Hallod a csendet? A csendet,
mi kívül hagy minden hangszilánkot,
órára von bűvös csend-palástot,
s azt sem hallani, hogy a mutató
útját ketyegi lejáró rugó.
Hallod? Hallod-e a csended?
Mit belső nyugalmad teremtett,
s kizár minden nyugtalan hangot,
mi eddig felajzott, megriasztott,
s belül énekel, dalol a nyugalom,
mi hol alt, hol szoprán, hol bariton.
Fölös izgalom nem feszenget.
Hallod már? Hallod a csendet?

*

Reggel

Az asztalon még ott a csésze,
zuhanyból víz árad, mosakszol
– vidéki reggeleink része –
sosem elég a csendes nyugalomból.

*

A csend világa

Naptárak sokasága közt válogatva
marad a tájas, a völgyes, hegyes,
mi nem zaklatja fel előszobánkat:
csend világa. Ember nélkül tökéletes.

©Sándor Edit: WAM – 2020

The post Fetykó Judit versei appeared first on Litera-Túra.

Mozgás van körülöttem. Tizenkétéves vagyok és egy felnőtt kórteremben fekszem. A gyerek részen már nem volt hely. Én vagyok itt a legfiatalabb. A szemben lévő ágyban egy hatvan év körüli nagymama fekszik, egy egész család tömörül most köré, fontoskodó lánya igazgatja a mama ágyát, táskájából kipakolja az egész hűtőt, férje néhány lépéssel mögötte, csak áll és figyel. Láthatóan rosszul érzi itt magát, idegen és merev. Három gyerek fel-le rohangál, mindent megnéz, megfog és leejt. De ezt én már nem hallom, csak a látvánnyal szembesülök, amit a földön heverő tárgyak nyújtanak. Az egyik gyerek még mellém is leül, lábai fel-le kalimpálnak miközben beszél hozzám, de egy szavát sem értem, csak a mozdulatot, ami anyjától jön, aki magához hívja. Kicsit megszidja, a kislány összehúzza magát, bólint, vet felém még egy utolsó, szomorú pillantást, aztán visszatér testvéreihez.

Öten vagyunk ebben a szobában. Azért csak ennyien, mert a mellettem lévő ágy üres. Tegnap még egy középkorú nő feküdt rajta, de reggel hazaengedték. Nemsokára én is hazamehetek. Az a kopasz doki legalábbis ezt mondta nekem. Vagyis leírta egy papírra, hogy megértsem. Most is itt van az a papír a mellettem lévő szekrény tetején. Van rajta egy kör alakú folt, kicsit kifolyt a gyümölcslevem. Ettől függetlenül a műanyag pohár még mindig rajta van, így már két szabályos kör alakú nyom van rajta. De csak az egyiket látom. A nagynéném hozta. Azt mondja, szükségem van a vitaminra, hogy meggyógyuljak. Nem tudom, hogy hozhatná vissza a hallásomat egy pohár narancslé. Csak akkor fogok meggyógyulni, ha újra hallani fogok, de attól félek, ez sosem fog bekövetkezni.

Anna néni ront be hozzám, mellém lép, beszél és magához ölel. Csak akkor térek magamhoz, amikor már érzem a mentolos samponját, s a haja az orromat csiklandozza. A nagynéném az egyetlen rokonom immár. A robbanás megölte a szüleimet. Olyan biztonságosnak tűnt az a kis panelház, ahol laktunk, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer csak felrobban egy gáztűzhely. Én éppen a barátnőmnél voltam, a szomszéd lakásban, nekem csak néhány bordám meg a jobb karom tört el, és károsodott a hallásom. Én túléltem, de a szüleim nem, ők a robbanás közvetlen közelében voltak. Azt sem tudom, mit csináltak éppen, amikor meghaltak. Ettek? Tévéztek? Beszélgettek? Vagy a lakás két legtávolabbi pontján voltak és észre sem vették, hogy örökre vége mindennek?

A nagynéném egy zacskó gumicukrot nyom a kezembe. Tudja, hogy ez a kedvencem. Minden nap hoz belőle egy csomaggal. Ez az egyetlen étel, ami másnapra eltűnik a szekrényemből. A többi pedig csak egymásra rakódik, akárcsak egy emeletesház téglái.

Míg én felbontom a zacskót, tollat vesz a kezébe és a nagyalakú kockás füzetet, amiben beszélgetni szoktunk. Hogy érzed magad? – firkantja le egy új oldal tetejére. Átnyújtja nekem a füzetet és egy másik tollat, de nem veszem el, csak megvonom a vállam. Ez a válaszom.

Nem lankad a lelkesedése, ismét írni kezd. Fáj valamid? Megrántom a vállam. Szükséged van valamire? A fejemet rázom. Anna néni az ajkába harap. Erősen gondolkozik, hogy mihez kezdjen egy kamasz lánnyal, aki pár napja vesztette el a szüleit. Látod ott azt a nénit? Firkantja le, mellé pedig egy nyilat rajzol, ami a velem szemben lévő ágyra mutat. Odapillantok, a nagymama családja még mindig itt van, lánya egy kisszéken ül mellette, férje pedig a falnak támaszkodik és az óráját nézi. Visszafordulok Anna néni felé és bólintok. Ismét írni kezd. Szerinted miért került be ide? Megvonom a vállam. Ki akarták rabolni a házát, de közben hazajött. A rablók elbújtak a spájzban a befőttek közé, de pechükre éppen bevásárlásból jött a néni s mikor benyitott, két férfit talált a baracklekvárok között. Ijedtében hozzájuk vágott egy zacskó lisztet és egy üveg kovászos uborkát. Az egyiket fejbe találta a liszttel, a másikat gyomron az uborkával. Az egyik azonnal kifeküdt, a másik fel akart állni, de beverte a fejét a polcba, amin a lekvárok voltak, így ő is elájult. A szomszédasszony kihívta a rendőrséget a kiáltozásra, s mikor kiértek, meglepetten látták, hogy a két betörő a lekvárok között fekszik, a néni pedig a spájz ajtajában, ugyanis szívrohamot kapott a megrázkódtatástól. A két férfit is ebben a kórházban látták el, csak egy emelettel lejjebb, nagyon féltek, hogy ismét találkoznak a nénivel és megint megdobja őket egy üveg baracklekvárral.

Visszafojtott nevetéssel olvastam végig a történetet, majd felkaptam a szivárványos tollat és ennyit írtam a lap aljára: Hazudsz. Anna néni a fejét rázta. Nem. Így történt. Láttam az egyiküket az automatánál. Még mindig lekváros volt a haja a kötés alatt.

Így éltem túl az elkövetkezendő néhány napot a kórházban. Történeteket találtam ki betegekről, nővérekről, orvosokról. Aztán mikor hazamehettem, vagyis amikor Anna nénihez költöztem és új életet kezdtem, akkor is folytattam az írást. A történetek, amiket kitaláltam, visszaadták azt, amit elvesztettem: a hallásomat. Minden egyes elbeszélésben hallottam az emberek hangját, az autók berregését, a madarak énekét és az eső kopogásának neszeit. Ezért lett belőlem író, hogy újra egészében csodálhassam a világot.

The post Seres Rebeka: A csend fogságában appeared first on Litera-Túra.

Hiába kérem az isteneket, és téged is,
hiába kérlek, hideg az elefántcsontból
épített test, nincs benne semmi élet,
nincs benne semmi melegség.

Várom, hogy meghalljam végre,
jelzésed várom, hogy akarod azt,
amit annyira szeretnék. Elefántcsont
hűvösséged eltűnik örökre, és

ami ivor, megszűnik egyszer,
lehet belőle izom, bőr és hús
lehet, és mozgás is, valamint
ölelés, ami jó, amiért érdemes

ébredni reggel, kezdeni hétközi
munkát, és ünnep is lehet ebben
a mostani, ünnepek nélküli világban,
hogy rád gondolva érezhetem újra,

amit érezni érdemes, mert amíg létezik
ez az érzés, addig létezik lélegzet is,
létezik nevetés, meg elnyugovás, és
a deszkaföldes álruha messze van tőlünk.

Legyen a csend a némaság helyett.

©Tarcsai Béla – Napos oldal

The post Petőcz András: Pygmalion – a néma szoborhoz appeared first on Litera-Túra.

…hiszem, hogy a messzeségből
lépteimet ma is őrzi,
s hogy a kezem kezévé válik,
ha lekvárt készülök főzni,

*

Insomnia

Sötét is van, csend is van, mindhiába,
a fejem, mint egy laktanya,
benne tagbaszakadt gondolatok
fegyelmezett őrségváltása.
Nehezen alszom el, mint a gyanakvás,
és röviden, de mindig másképp
arról álmodom, hogy megtanulom
uralni a rám bízott teret
– ne gondolj sokra,
két kamra plusz két pitvar az egész,
vagyontalan gazdagság.

*Első közlés

The post Major Petra versei appeared first on Litera-Túra.

„Én az Önnek hála jól karbantartott fegyverzettel és az Ön emlékéhez méltó elszántsággal megvalósítanám kapitány uram közismerten régóta dédelgetett vágyát, és útba ejtve a Sziklás-Szorost, legyőzném annak rettegett, de immár elkényelmesedett kalózait. Behajózásunk a hazai kikötőbe ezután fenséges lenne, a zsákmányból pedig nem csak az ünnepelt legénységnek jutna, de márványoszlopot állíttathatnánk az Ön tiszteletére is.” – felelte az első a kapitány kérdésére, mit tenne, ha őt érné a megtiszteltetés.

A második így beszélt: „Én vállalnám az ismeretlen hajóutat a Jeges-Sziget felé, amely számításaink szerint harmadával rövidíti le az utat hazáig. Családjaink örömére és a király dicsőségére felgyorsulna az áruszállítás, felvirágozna a kereskedelem vállalkozásunk által.”

„Én átszervezném a legénység munkáját. Felelősöket neveznék ki és új beosztást szabnék. Éjjel-nappal serénykedne egy-egy ütőképes csapat, így a szélcsend miatt kiesett időt visszanyernénk és hatékony folyamatainkkal a jövő hajósnépének is példát mutatnánk.” – sorolta őszinte tettrekészséggel a harmadik. A negyedik nem sietett a válasszal. Kitekintett az ólomüveg kabinablakon. Odakinn albatrosz vitorlázott a feltámadó szélben, az égen halvány felhősávok gyülekeztek. „Azt hiszem, mindenekelőtt felhúznám a horgonyt.” – mondta végül. A kapitány megnyugodva hanyatlott vissza párnájára. Őt választotta.

*Első közlés

The post Windisch József: Szélcsend appeared first on Litera-Túra.

Olykor hosszan hallgatok,
már-már pazarlom a csendet,
de találtam én ebben, valami földöntúli rendet,
itt, a nagy zajok korában
– mondhatnám józanságot,
de tudom, ezt meg kell magyarázzam,
hát megteszem:
ittas mind, ki túllármázza az életet,
s most biztos a szokásosat képzeled:
egy deci a pohár mellé, egy deci bele…
de csupán saját hangja decibele
részegíthet minden harsogót.

Hát ebből az ivászatból
akarok én kimaradni,
és leszek inkább belül-élő kívülálló,
ki igazán csak suttogni szeret:
egy nyelvre horgolt varázsigét
s a hozzáfércelt nevet.

The post Major Petra: Józanul appeared first on Litera-Túra.

félek már nem tart sokáig
melegen az ágy
tested nyirkos
hajnali föld
felfelé törekszik belőle minden
kukacok férgek
nyüzsögnek benne
bennük születsz majd újjá
homlokod barázdált idegen táj
ujjad vékony üvegsíp
szádhoz emeled
halk nyöszörgés hallik amitől
hímzett takaródon kibomlanak
a szálak
és elhervadnak a virágok
a szirmok alól
egy árny kúszik
mellkasodra
magához ölel
majd mozdulatlan vár míg
altatót dúdolok neked
a kígyóról aki halál akart lenni
a halálról aki kígyóbőrbe bújik
és mocsarat kever az égkék szemekbe
az ölelés egyre szorosabb
zihálsz
csend van
esni kezd
egy riadt lepke száll kézfejemre
ébredj
meg se hallod
ébredj
az utolsó szó jogán
lázárnak keresztellek el

The post Iványi Mónika: lázár ébresztése appeared first on Litera-Túra.

Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre,
fölrázva hosszan álmodók hadát,
múlik az árvák néma szenvedése:
balzsam az éteri hajnalhasadás.

Vedli a szürkület árnyék-ruháját,
omlik a földre a fényüzenet,
enyhül a kín, ahogy árad az áldás,
az ünnepre virradó világ felett.

© Márkus László

The post Gősi Vali: Áldás appeared first on Litera-Túra.

Roncsolt kézzel dolgoznak rutinos
látványtervezők. Hócsizmás
gyászhuszárok orrában elfagy
a fehér szőr. Élvezhetetlenül
szemcsés a nagytotál.

Az elvárások miatt páran még
erőltetik a könnyeket, ekkor
pattan meg nyakban az ideg.
Csak látványosan: koporsóból
szökik a csend.

Hát befejeztetett! Már csak
egy feszes filmvágás van hátra.

The post Ádám Tamás: Nagytotál appeared first on Litera-Túra.

voltál olyan fáradt,
hogy a mindegy is mindeggyé vált,
hogy az akaratod a valóságtól hámlott,
s hogy bőrcafatként hullott le Rólad,
s hogy az egész szánalmas volt – persze csak utólag….?

voltál olyan fáradt,
hogy a lejárt lemezt, nem tudtad újraindítani?
a telefont se felvenni, se lehalkítani?
hogy se vágyad nem volt, de még lemondani se tudtál róla?
olyan voltál, mint egy szénsavnélküli dobozos kóla.

voltál olyan fáradt,
mikor reménytelenségek dőltek rád, és Te megadtad magad,
s hogy feladtad, s hogy kikapcsolt az agyad,
hogy hajnalodott, de aludni se bírtál,
hogy feküdtél mozdulatlan, s könnyek nélkül sírtál…?

voltál olyan fáradt,
hogy az ördögnek ott hagytad?
hogy mindegy volt már, hogy legyőzted, vagy elbasztad?
mindegy az egész, hogy mi volt,
mikor a bénult bordák alatt egy fáradt szív zakatolt?

voltál már így?
hogy elengedted, hogy már nem kerested az értelmet, se a szépet,
sem a szent értelmetlenséget,
hogy már nem hozott lázba az ígéretnyi élet,
voltál már így, hogy vártad a végét?
a csendet, a nyugalmat, a békét?

voltár már így? vagy ilyesfélén?
a tisztesség foltnak hívott bölcsességén
ahol kimúlik hamar minden illúzió,
sáros latyakká válik a hó,
ami odafentről nem erről álmodik,
a szennyvízzel távozik,
és életét egy dolog mozgatja: a félsz.
voltál már így? hogy össze-vissza beszélsz?

*

jesi li bio toliko umoran? (Szerb)

jesi li bio toliko umoran,
da je glava naredbu izdala,
ali noga, ruka, telo se nije pomerilo?
da je sve na nedohvatnu daljinu dospeo,
jel ti se već dogodilo, da te je Gospod napustio?

jesi li bio toliko umoran,
da ti je i svejedno svejedno postalo,
da ti je volja od zbilje se ljuštila,
i sa Tebe poput dronjce kože spala,
i da je stvarno jadno bilo – naravno samo naknadno…?

jesi li bio toliko umoran,
da odigranu ploču nisi mogao ponovo pokrenuti?
telefon niti prihvatiti, niti stišati?
da ni želju nisi imao a ni odreći se od nje nisi mogao?
bio si poput kole bez ugljičnog dioksida.

jesi li bio toliko umoran,
kad te je beznađe prekrilo i Ti si se predao,
i kako si se predao, da mozak isključiš.
dolaskom zore, ni spavati nisi mogao,
nepomično si ležao i bez suza plakao…?

jesi li bio toliko umoran,
da si ostavio đavolu?
i već je bilo svejedno, dal si ga pobedio ili zeznuo?
svejedno je što je bilo,
kad ispod ukočenih rebara morno srce kucalo?

jel ti se već dogodilo?
da si sve otpustio, da više nisi tražio razum, a ni lepotu,
niti svetu nerazumnost,
da ti obećan život više nije nadahnuo,
jel ti se već dogodilo da si čekao kraj?
tišinu, mir, smiraj?

jel ti se već to dogodilo? ili skoro tako nešto?
na časnosti mrlje nazvanoj mudrosti
gde svaka iluzija brzo isčezne,
sneg u lokvu se pretvara,
što gore ne o tome sanja,
sa otpadnom vodom otiče
i život samo jedna stvar pokreće: bojazam.
jel ti se već dogodilo? da bez veze pičaš?

Forrás: Magyarul Bábelben – Irodalmi antológia
Fordította: Fehér Illés

The post Jóna Dávid: voltál olyan fáradt? appeared first on Litera-Túra.