„Szlovákiában nincs kimondottan népi-urbánus vita. Itt a szlovák költők nem nagyon politizálnak, sőt. Így aztán a mindenkori hatalom is csendesebb.
Magyarországon az irodalom politika is egyben, szekértáborok vannak. Ennek hagyománya van. Hozott ez jót és rosszat is az évek során.
A hatalom meg valahol erőszakszervezet is. Sajnos.”

Litera-Túra Klub: Szlovákiában élsz, magyar ajkú költőként. Rendszeresen jelennek meg ott magyar nyelvű könyveid, olykor évente több is. Könnyű vagy nehéz dolog költőként magyarnak lenni?

Fellinger Károly: Egyénenként más a helyzet. Én csak magyar költő tudok lenni, magyarul álmodom, a magyar kultúra a védőhálóm, amikor a csillagos ég felé röppent a szabadságvágy,
vagy éppenséggel menekülök a valóság nyűgeitől.

L-T K: Műveidet számos nyelvre fordították/fordítják. Tulajdonképpen hányra is?

F K: Tizenegyre. Verseim, meséim a következő nyelveken olvashatók: angol, spanyol, francia, német, orosz, szlovák, szerb, román, albán, török, görög. Angolul három, franciául, szlovákul és görögül két kötetem is megjelent. Jövőre jelenik meg második német verseskötetem.

L-T K: Nemzetközi- vagy hazai sikereid visszhangja nagyobb?

F K: Első franciául megjelent verseskötetemnek jó volt a visszhangja, a kétnyelvű angol-magyar mesekönyvnek is. Annak leginkább a kinn élő magyarok örültek. Francia köteteimről több recenzió jelent meg neves francia és belga lapokban. Szlovákiában ugyan kaptam díjat, de a legjelentősebb kisebbségi irodalmi kitüntetés, a Madách-díj sose lett az enyém. Magyarországon 2013-ban megnyertem a Weöres Sándor tiszteletére kiírt gyerekvers pályázatot, de egyetlen díjat sem kaptam eddig, hiába terjesztettek fel.

L-T K: Döntően gyermekeknek írsz verseket. Mi indított el ezen az úton?

F K: Első könyvbéli publikációm is gyerekvers volt 1986-ban a Hogyan kell repülni gyer-
mekvers- és meseantológiában. Szeretem az állatokat, a természetet, a gyerekeket.
A növénytermesztői munkakör megismertette velem szülőföldemet. Én ismerem Jóka, Nagyfödémes régi dűlőneveit, ezeket össze is gyűjtöttem. A félreeső tanyákban játszódik a legtöbb mesém.

L-T K: Hány felnőtteknek szóló verseskötet van mögötted? Nehezebb dolog felnőtteknek írni?

F K: Felnőtt verseskötetem 13 van, de azokban is találhatók elszórtan gyerekversek. Nekem egyforma dolog felnőtteknek vagy gyerekeknek írni. Néha ugyanazt a témát így is, meg úgy is megírom. Szeretek több lábon állni. Szerencsére könnyedén tudok bánni a formával, nem gond számomra rímekben vagy időmértékben írni. A skandináv típusú gyerekvers talán a legnehezebb. Míg dolgoztam, az aratás végén mindig írtam az emberekről, embereknek. Az áldomás alkalmával olvastam fel a versikéket, amelyek sokakat mosolyra fakasztottak.

L-T K: Míg felnőtteknek szóló verseid döntően szabad versek, addig a gyerekeknek rendszerint kötött verseket írsz. Ebből fakadóan azért én nem látom annyira azonosnak a kétféle alkotási módot.

F K: A természettel, történelemmel foglalkozó verseimet inkább kötött formában írom. Ez áll hozzám közelebb. Skandináv típusú gyerekverseket 5 éve írok, s a felvidéki magyar költők közül nekem jelent meg elsőként a tiszta ilyen jellegű kötetem, a Mindjárt gondoltam. Hasonló lesz a Zebra az autómosóban, ez karácsony körül látja meg majd a napvilágot.

L-T K: Szlovákiában meg lehet élni pusztán a szépirodalomból?

F K: Egyáltalán nem. Kell a becsületes szakma is. Én agronómusi munkakörben a kft ügyvivőjeként dolgoztam 100 emberrel, 2000 hektáron. Amióta egészségi okokból leszázalékoltak, magángazda vagyok. Az első 3 gyerekkönyvemre nem kaptam támogatást. Szántóföldet kellett eladnom, pénzzé tennem, hogy a szülőföldemen gyűjtött mondáim, meséim, anekdotáim megjelenhessenek. Szomorú!

L-T K: Te miből tartottad el a családodat?

F K: Mezőgazdasági munkából, alpolgármesteri javadalmazásból, kertészkedésből, sertéshízlalásból. Még kecskéim, pulykáim és kacsáim is voltak…

L-T K: Tudom, szeretsz főzni és az általad telente készített, rendkívül gusztusos kocsonya mennyiségéből ítélve tudsz is. Miket készítesz legszívesebben?

F K: Kocsonya mellett leveseket, főleg a vasárnapi ebédhez, meg pacalt. Jó dolgom van, édesanyám remek szakácsnő, isteni a székelykáposztája, vadasa, töltött paprikája meg a süteményei. Az egész utca hozzánk jár receptekért. A kocsonyakészítést viszont apámtól tanultam.

L-T K: Én csupa-csupa kedvező kritikát olvastam rólad. Hogyan viselnéd az esetleges negatív véleményeket?

F K: Vannak olyanok is. Nagy dolog az irigység, divatja van a lejáratásoknak. A magyarok ebben a világ bármely tájékán élen járnak.

L-T K: Csak a magyarokra? Nem inkább csak a művészvilágra jellemző aitúlburjánzó ego? Az irigység nem ebből fakad?

F K: Biztosan igazad van, de a szlovák, cseh írókra, költőkre ez nem jellemző. Ott a konzervatívak liberálisabbak, a liberálisok meg konzervatívabbak.
Ráadásul nemzeti kérdésekben összetartanak.

L-T K: Milyen gyermekkorod volt? Kitől tanultál meg ilyen gyönyörűen játszani a szavakkal?

F K: A Kis-Duna mellett nőttem fel. Az édesanyám sokat mesélt, imádtam a kukoricafosztás és a tollfosztás hangulatát.

L-T K: Tanulmányaid hatottak költői munkásságodra, vagy inkább autodidakta módon alakítgattad költői eszköztáradat?

F K: Autodidakta módon, de a középiskolában 4 évig a főszerkesztője voltam a havonta megjelenő 16 oldalas Alkotó Ifjúságnak. Sokat segített az Iródia mozgalom is. Oktató táborokat, találkozókat szerveztek négyszer évente, míg mindezt be nem tiltotta a rendszer 1986-ban. Akkor lettem megfigyelt személy, azt mondták, ha jelentek a barátaimról, hamarabb megjelenhet az első kötetem. Szerencsére észnél voltam. A kötet 5 év késéssel ugyan, de 1991-ben mégis megjelent, Áramszünet címmel. Aztán szülőfalumban egy kétnyelvű lapot is szerkesztettem évekig. Érdekes, hogy ekkor mindent írtam, csak verset nem.

L-T K: Vannak költő- vagy író példaképeid, akikre felnézel, akiktől szívesen olvasol?

F K: A legnagyobb költő példaképeim József Attila, Pilinszky János és Radnóti Miklós mellett Jaroslav Seifert, Vladimír Holan, Paul Celan és Georg Trakl. Az írók közül Mikszáth Kálmán, Örkény István, Thomas Hardy és Robert Merle.

L-T K: A kortársak közül kiket olvasol szívesen?

F K: Marno Jánost, Zalán Tibort, Tőzsér Árpádot, Jász Attilát, Grecsó Krisztiánt.

L-T K: Gyermekverseid témái honnét jönnek. Célirányos adatgyűjtés, vagy inkább ihletszerű következménye az a széles és meglehetősen színes repertoár, amit témának választasz?

F K: Elsősorban, mint már említettem, a természet vonzott mindig. Maguk a gyerekek is ihletnek. Nem beszélve az író-olvasó találkozók gyerekseregéről.

L-T K: Ezt azért kifejtenéd kicsit bővebben is? Gyermekverseidből rengeteg fontos helyrajzi, természetrejzi dolgot is megismerhetünk.

F K: Kicsit helytörténész is vagyok, így a téma adott. Amióta megszülettek az unokáim, még több gyerekverset írok. Megverselem őket, játszom velük.

L-T K: Sokat jársz gyermekek közé. Verseid nyelvezetét remekül igazítod hozzájuk. Könnyű megszólítanod/megszólaltatnod őket?

F K: Én a vers mellett beszélek fociról, internetről, meséről, a falu múltjáról, ahol éppen vagyok. Mindig teszek fel kérdéseket, csoki vagy könyv az ajándék. Talán nem nagyzás, ha azt mondom, szeretnek a gyerekek. Amikor elszavalják a versemet, tudom, megérzem, hogy milyen az, amit írtam. Szükségem van erre. Sajnálom, hogy 4 lebeszélt találkozóm meghiúsult a koronavírus miatt.

L-T K: Hová pozícionálnád magad a szlovák irodalmi életben?

F K: Inkább a szlovákiai magyarban tudom. Igaz, hogy 7 éve én publikálok a felvidéki irodalmárok közül a legtöbbet, de a hazai kritika leginkább azokat a költőket, írókat becsüli, futtatja, akik tanárok, vagy a kultúrában, médiában dolgoznak. A mezőgazdászok között az írásban talán elöl vagyok, de ezt csak a vicc kedvéért mondom.

L-T K: És a magyarban?

F K: Évente 15-20 neves irodalmi lap publikálja verseimet, meséimet. Szlovákiai, magyarországi, vajdasági, erdélyi, amerikai, belga lapok. Nekem az Alföldben, Tiszatájban, Kalligramban, Látóban, Kortársban is jó érzés megjelenni.

L-T K: Te hol, hogyan alkotsz? Íróasztalnál, hagyományosan, papíron tollal, vagy direktben, számítógépen – laptopon?

F K: Valamikor csak íróasztálnál, térdepelve az ágy mellett, természetesen tollal. Mára azonban maradt a számítógép. Így kényelmesebb, gyorsabb.

L-T K: Hogy érzed, a politika határokon túl is rá kíván telepedni a szépirodalomra?

F K: Szlovákiában nincs kimondottan népi-urbánus vita. Itt a szlovák költők nem nagyon politizálnak, sőt. Így aztán a mindenkori hatalom is csendesebb.
Magyarországon az irodalom politika is egyben, szekértáborok vannak. Ennek hagyománya van. Hozott ez jót és rosszat is az évek során.
A hatalom meg valahol erőszakszervezet is. Sajnos.

L-T K: Mesélnél a jövőre vonatkozó emberi- és irodalmi terveidről?

F K: Szeretném megjelentetni a Csatangoló és a Barangoló folytatását. A Lófráló az év végén jön ki a nyomdából, az utolsó, a negyedik rész pedig 2022-ben. Felnőtteknek írott verseskötettel jövőre jelentkezem Ujjnyomat címmel.

L-T K: Szép nagy családod van. Mesélnél róluk?

F K: Egy lányom van, Marcelka, ő egészségügyi nővér. Két unokám, Alexandra 13 éves lesz az idén, Filip 3 múlt. Aranyosak. Viszont tőlem 100 kilométerre laknak, a cseh határ közelében. Vőm mérnök, a közlekedési minisztériumban van alkalmazásban. Édesanyámmal élek, aki 78 éves, beteges szegény. Két testvérem van, Imre és Ildikó. Édesapámék tízen, édesanyámék kilencen voltak testvérek. A fél falu az unokatestvérem.

Fellinger Károly versei

Szindbád

I.
– La campanella

nincs már a
múltnak
hova rakodni

–Liebestraum

mint féltő anya
rohan velünk szemünk is
kilötyögteti

–Prelude and Fugue on Bach

öregek csak a
halál a biztos talaj
a lábuk alatt

–La lugubre gondola

az elmúlás
páncélszekrény

–Magyar rapszódia
/Bogdán Józsefnek/

Válasszon fenyőfát,
ne legyen kend bugris,
adunk mellé ingyen
síró kisjézust is.

Elemre működőt,
nem is egyet, kettőt,
leárazott angyal
hozzon újesztendőt.

II.
–Sonetto 104 del Petrarca

Szomjas madár az
ég csőrében egy korty a
halhatatlanság

Az elmúlás kárpótol
törleszt mindenért
mindig kitalál
valami újat

Szívem fekete
holló elrabolta meg-
fáradt életem

Elporlad a test
eldicsekszik a földnek
kibeszéli az

élet titkát hallgatás-
ra bírja a szabadság

III.
–Totentanz
/In memoriam Latinovits Zoltán/

(perzsel a lángja
porcelánbabát
babusgat)

Röpke kis verset
írok hozzá nem merem
elfelejteni

És csiripelnek
fülemben kárognak a
repülőgépek

Verdesnek a szögek
karácsonykor a
csúszós megfoghatatlan
halak

eldobott
mankóként
szégyenkezik

*

Hogy kinyissam

/Fekete J. Józsefnek/

Semmi sem történik,
minden egyidejűleg történik,
kivárom a végét.

Semmi sem úgy történik,
mégis minden egyidejűleg történik,
idő kell ahhoz,
hogy behunyjam a szemem.

*

Kilátástalan

Ha nem lenne idő,
mindent a szemünkkel
látnánk,
mindig ugyanolyannak.

Csak öregednénk.

*

Elismerései:

2019. Jutalom a Bárka folyóirat gyermekverspályázatán
2019. Oklevél a Salvatore Quasimodo irodalmi versenyen
2017: Nagyszombat megye elöljárójának emlékérme a kultúra terén kifejtett tevékenységért
2017: Simkó Tibor-díj
2016: Madách-nívódíj
2014: Forbáth Imre-díj
2010, 2011: Arany Opus-díj

*

Kötetei:

Áramszünet. Versek. Madách, Pozsony 1991.
Csendélet halottakkal. Versek. Lilium Aurum, Dunaszerdahely 1996.
Égig érő vadkörtefák. Mesék és gyermekversek. Uo. 1997.
Jóka-nevezetességek. Honismereti kiskönyvtár. Komárom 1997.
Fészek az égen. Versek. Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2004.
Fűhárfa. Gyermekversek. Uo. 2006.
Szélkergető kerek köpeny. Gyerekversek. Uo. 2008.
Hajléktalan búzavirág. Mesék, mondák. Uo. 2009.
Dióbölcső, mákfejcsörgő. Gyerekversek. Uo. 2010.
Csomagmegőrző. Válogatott versek. Mosonvármegye Könyvkiadó, Mosonmagyaróvár 2011.
Mákom van. Gyerekversek. Lilium Aurum, Dunaszerdahely. 2011.
Rész és egész. Versek. Uo. 2012.
Alázat. Válogatott versek. AB-ART, Ekecs. 2013.
Morzsabál. Gyerekversek. Lilium Aurum, Dunaszerdahely. 2013.
Csigalépcső, Válogatott gyerekversek, AB-ART Ekecs 2014.
Jancsi és Juliska, versek, AB-Art Ekecs 2014.
Demut, versek németül, Windrose Frauenkirchen 2013, Ausztria
Poniznost, versek szerbül, Umetnicka Scena Siveri Janos Muzlja 2013, Szerbia
Humility, versek angolul, Libros Libertad Surrey 2014, Kanada
Din cartea uitarii, versek románul, Tipo Moldova Lasi 2014, Románia
Tevazu, versek törökül, Siirden Yayincilik Istanbul 2015, Törökország
Zavesa iz lucsej szveta, versek oroszul , Vest-Konszalting, Moszkva 2015, Oroszország
Különbejárat, Versek, Media Nova M, Dunaszerdahely 2015
Kincsesláda, mesék, AB-Art, Ekecs, 2015
Bétonniere ivre, versek franciául, Éditions du Cygne, Párizs, 2015, Franciaország
Pokora, versek szlovákul, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Dunaszerdahely, 2015 Szlovákia
Kéreggyűjtés, versek, AB-Art Ekecs, 2016
Ilka vára, mesék, mondák, hiedelmek,Vámbéry Polgári Társulás Dunaszerdahely, 2016
Dios está ausente Versek spanyolul, Luhu Editorial Alcoy, 2016
Sieve of Light in the Pine Forest, Versek angolul, Ekstasis Editions Victoria, Kanada 2016
Fellinger Károly legszebb versei, AB-Art Ekecs 2016
A Kincsesláda – The Treasure Chest , AB-ART, Ekecs 2017
Károly Fellinger, Parajsa e dëshirave, Amanda Edit, Bukuresht 2017, albán-román verskötet
ΦΩΣ ΣΤΙΣ ΠΕΥΚΟΒΕΛΟΝΕΣ poetry by ΚΑΡΟΛΟΣ ΦΕΛΙΝΓΚΕΡ / Fellinger Libros Libertad, Surrey-Kanada 2017
Károly Fellinger À l’affût de Dieu Éditions du Cygne, Párizs, 2017, Franciaország
Köti a sötétséget, Media Nova M-Dunaszerdahely 2017
37.ΦΩΣ ΣΤΙΣ ΠΕΥΚΟΒΕΛΟΝΕΣ poetry by ΚΑΡΟΛΟΣ ΦΕΛΙΝΓΚΕΡ, OSTRIA Athén 2017
Mindjárt gondoltam, Vámbéry Polgári Társulás Dunaszerdahely, 2018
Hullámvasút, Vámbéry Polgári Társulás 2018. Dunaszerdahely
Szimering, Kalligram kiadó Pozsony 2018
Csatangoló, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2019
Plomba. Nap Kiadó Dunaszerdahely, 2019
Ilkin hrad. Vámbéry PT-PIM, Dunaszerdahely, 2019
Barangoló, Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2020

*Az interjút Márkus László készítette

The post Távinterjú Fellinger Károly szlovákiai magyar költővel, helytörténésszel appeared first on Litera-Túra.

Virágot viszek a sírunkra,
tizenkét szál sárga gerberát,
ez volt az apám kedvenc virága,
ezt vetetett velem évente
az anyám születésnapjára;
a visszajáró pénzt persze
mindig visszakérte.

Trianonról jut eszembe,
a sírkőre előre felvésettem
az anyám nevét s az enyémet,
itt a temetőben ez a rend,
ez a szokás.
Nem változik semmi,
csak az új sírfeliratok nyelve,
ebben a száz éve még
színtiszta magyar faluban.

Trianonról jut eszembe,
az öcsém nem szereti
az élő virágot,
azt mondja, a virág képmutatás,
még sose vitt egy szálat sem
a közös sírunkra.
De annyira igaz lehet az érvelése,
mint az, hogy nem szeret költekezni.

Trianonról
az a fekete cica jut eszembe,
aki, ha átszaladna előttem az utcán,
gondolkodás nélkül
visszafordulnék;
de most, hogy hozzánk szegődött
éhesen, pár napja a szomszédban
világra hozva kölykeit,
nem tudok mást tenni,
mint megetetni őt, óvni, gondoskodni róla,
és csak várni, várni,
hogy újra felbukkanjon.

*

Hallgatás

Nagyapám szerelemgyerek volt,
anyja valahol Bécs mellett szolgált,
az uraság fia felkoppintotta,
aztán elküldték Isten hírével.
Nagyapám végigharcolta
az első világháborút,
majd olasz hadifogságba esett.
Idős korában taliánul beszélt az unokáihoz,
akik ilyenkor úgy néztek rá,
mint valami mesebeli öreg királyra.
Amikor szabadult, már nem élt az anyja,
elvitte a spanyolnátha, a faluban meg
azt magyarázták neki, hogy ez már nem
Magyarország, hanem Csehszlovákia,
tessék észrevenni a színtiszta magyar
faluban a színtiszta igazságot.
Nagyapám a keresztségben édesanyja
lánykori vezetéknevét kapta, egy német
vezetéknevet, amit meg nem változtatott,
amíg a hazáját Magyarországnak tudta,
de most, hogy már Csehszlovákiában él,
eldöntötte, hogy Fekete lesz a vezetékneve.
Ez egy világos magyar név, magyar embernek való.
Egy büszke útkaparónak.

*

Temetetlenül

Anyai dédnagyapámról semmi
hír nem jött az első világháború után,
halottnak se nyilvánították,
azt sem derült ki, melyik
hadifogolytábor lakója lehet.
Amikor több évvel a háború után
néhányan visszatértek falujukba,
ő viszont nem, eltűntnek nyilvánították.
Dédnagyanyám és a hozzá hasonló asszonyok
persze továbbra is vártak férjeikre,
abban reménykedve, egyszer
biztosan visszatérnek,
ha előbb nem, legkésőbb akkor,
amikor újra Magyarország
lesz a falujukból.

*

Bárdolatlanul

Gyerekként akkor hittem el,
hogy Nagymagyarország
tényleg létezett,
amikor az Amerikai Egyesült Államok
külügyminiszterének gépe
ezerkilencszázhetvennyolc
január ötödikén, a Szent Koronával
leszállt Budapesten.
Akkor értettem meg nagyapám
önfeledt visszaemlékezéseit,
aki a Trianoni békediktátum aláírásakor
pont annyi éves volt,
mint én a Szent Korona visszatérésekor.

Mindig irigyeltem a szlovákokat,
hogy gond nélkül
megértik a szláv népek nyelveit.
Aztán, ötödikes koromban
a televízióban láttam és érteni véltem
egy házaspárt, akik finnül válaszoltak
a riporter kérdéseire.
Nagyon boldog voltam.
Úgy éreztem, ők a testvéreim.
Amikor a műsor végén kiderült,
hogy valamit nagyon félreérthettem,
mert a házaspár nem finn volt,
hanem csángómagyar, elszomorodtam.
Azóta is lelkiismeret-furdalásom van emiatt.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

Bogyaréten, Bogyaréten,
ördög szalad falfehéren,
jajveszékel, kabát kéne,
Belzebubnak rögvest vége.

A pokolban zord az élet,
hideg szelek fütyörésznek,
nincsen füstje, nincsen lángja,
kialudt a péterkályha.

Bogyaréten az ég dörmög,
csipkebogyót szed az ördög,
meg-meglódul, földre huppan,
várnak rá az ördöglyukban.

*

Tany

Megsúgom én,
de csak halkan,
parányi kis
falucska Tany.

Lóra pattanj,
lóra pattanj,
erdeiben
sok a vadkan.

Édesszájú
népek lakják,
emlegetik
cukorgyárát.

Len és kender
naggyá tette,
tündérlány font
gyapjút erre.

A jónép a
hosszú estén
holdúrnak köt
sálat hetykén.

*

Komáromfüssön füstöltem

Jó a kolbász, mondom bölcsen,
Komáromfüssön füstöltem,
kerítés lesz majd belőle,
Almásmajor tüsszög tőle.

Hogyha tüsszög,
ott az erdő,
lapulevél
a zsebkendő.

Kardforgató Füssnek népe,
volt irigye, ellensége,
török dúlta, mocsár védte,
nem vette félvállról mégse.

Ronka-puszta,
Erecs-puszta,
bajból hite,
mi kihúzta.

*Megjelentek a szerzó Barangolós című kötetében, 2019-ben.
LILIUM AURUM, Dunaszerdahely, 2020

©Csikós György – Füstjel

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

Csallóközi város Gúta,
önmagát is felülmúlta,
földvára volt kővár helyett,
megőrzi az emlékezet.

Vak Bottyántól retteg Gúta,
a földvárat széjjeldúlta,
a kuruc meg olyan fajta,
békavárnak csúfolgatta.

Úgy brekegik ott a békák,
hogy a várat felújítják,
szarkamadár cserregeti –
fogjatok már végre neki!

*

KISZÁMOLÓ

Komáromszentpéter,
nem mondtam elégszer,
te vagy bizony a lelkemnek
a legnagyobb ékszer.

Dzsinzsa-patak hallgat,
átugrom, ha hagynak,
szentpéteri szőlőhegyen
téged is elkaplak.

Komáromszentpéter,
elkészült a fészer,
alatta a vendégoldal
több, mint három méter.

*

CSICSÓ

Keresztmajor, Kécs meg Csicsó,
vékony héjú ott a dió,
csicsókasalátát nyersen
rendel a hold minden kedden.

Szépül tőle, keble dagad,
ízlik neki a jó falat,
csicseriborsót is venne,
járjanak a szelek erre.

A Holtágban magát nézi,
nincs egyedül, tudja, érzi,
ide jár a lápi póccal
csillagokról cseverészni.

*

GELLÉREN

Gelléren a gavallérok
ingjén zseb sincs, nemhogy gallér,
így van, hogyha erszényükben
nincsen elég aranytallér.

Gelléren a nap is kacag,
naplopó az ember arra,
drága pénzen eladták őt,
megvette egy magamfajta.

*

NEM KONDUL MEG

Nem kondul meg Csicsón harang,
véget ért a hosszú farsang,
kezet ráznak törpék, dőrék,
elitták a medve bőrét.

Eltemetve a nagybőgő,
súg a roma: tetszhalott ő,
hogyha Jézus majd feltámad,
eljátszom rajta nótádat.

Babot ültet a vén gazda,
bal tenyerét megvakarja,
ráakadt egy ronda kőre,
borsódzik a háta tőle.

Civakodnak böjti szelek,
gyalog járnak, hogyha lehet,
amelyikük a leggyorsabb,
holnap felhőn lovagolhat.

*Megjelent a Barangoló című verseskötetében, a Lilium Aurum kiadásában,2020.ban.

The post Fellinger Károly gyermekversei appeared first on Litera-Túra.

A szélmalom molnára keresi Don Quijote utódját,
aki majd fehér lovon érkezik a kiválasztásra,
megszellőzteti a történetet a szél,
féltékenységében lefújja az elkerülhetetlen ütközetet.

Nincs határa a mennyországnak, csak a pokolnak
van területi igénye, a sors akár egy száraz
cseresznyemag, ahogy találóan a feltálalt földbe jut,
megemésztett húsa az időbe kerül.

Az öregek, ha az ölükbe vesznek egy gyereket,
hasonlítani kezdenek rá, a lehetőség alkalmazkodást
követel magának egy elfelejtett határállomáson,
ahol a maradék nem szűnik meg, és a vers sem alakul.

*

PEREMMOZDULATOK

Magam vagyok, nem találom a helyemet
sehol, mintha a parkoló foglalt volna,
így hát forgok megállás nélkül, hátha fel-
szabadul egy hely, akár egy kosár a nagy-
áruházban, más szóval szóváltás van, mint
amikor ruhát váltok, és maga vagyok
a tükör, amit, ha bekövetkezik a
vég, bizony, akár a holtat, letakarnak.

MOST KEZDŐDIK

Akárcsak Isten,
a halottak sem lesznek
soha civilek.

*

GYÖNYÖR

Mária a szülés után
mindenekelőtt a gyermekét
látta Jézusban,
nem a világ megváltóját,
mert az édesanyáknak természetes,
hogy a saját gyermekük
maga a megváltó is egyben.

*

INSTALLÁCIÓ

Minden várandós
nő tulajdonképpen egy
trójai faló.

*

KINT ÉS BENT

Az elérhetetlen dolgok
vénülnek csupán,
mi pedig az elmúló idővel
leszünk tartósak, miközben
kevés idő marad magunkra,
kötelet húzunk, amelyikünk
győz, nem jut el az előadásra,
ahova nem engedik be a
kíváncsiskodókat, akik
hamar megöregszenek, miközben
a színpadon unokaöcsém alszik,
önmagát látja álmában, amint
a nézőtéren ásítozik éppen,
szeretne odamenni, hogy
rendre utasítsa önmagát,
nyomot hagyni maga után,
de lebénul a teste, és
megszólalni sem bír.

*

KÉT FELÜLET

Álmomból
reggelre néhány
partra vetett hajóroncs
marad,
meg egy túlélő
a lakatlan szigeten.

Csoda,
ha elszáll
velem
a föld.

*

ÉLESEBBEN

A pokol mára kiégett hely,
a mennyországot az igazság
letakarta a valósággal,
olyan mint az üres ház,
melynek világkörüli
útra ment a gazdája.
A bútorokon öreg, kiszolgált,
porfogó lepedők
játszanak el a teremtés
gondolatával,
miközben ez csak az alkalom,
apám fájó teste helyett
a keresztfát simogatom.

*Megjelentek a szerző Külön bejárat című kötetében, 2015-ben.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

Apám
az utánozhatatlanra ütött,
az egyetlenre,
akiből nem születik
még egy.

Azóta tudom,
menthetetlen
özvegy
társkeresők
paradicsoma a kihalt,
üres temető.

Az ismerkedésbe
temetkezem,
elhajítanak, mint a követ,
amit a sírásók
találtak a mélyben,
s félredobtak
egy nyírfa tövébe.

*

Tapasztalás

Apám nem köti az éjszakát
a sötétséghez,
sem a nappalt
a világossághoz,

mint az ebet a karóhoz,
miért is tenné, megette már a kenyere javát,
kopasz feje
mint beművelt szűzföld.

Még magasan jár a nap,
amikor levetkőzik,
nem pihenni akar,
csak nyugovóra térni.

Függetlenül a napállástól,
elválni az edény falától,
mint a tészta
a kidolgozott kéztől.

Amikor
benő a kutya
szája
a szájkosárban.

*

Emelkedő

Anyai nagynéném előtt,
akinek nyúlpaprikását imádta
apám, mindenki igyekezett titkolni,
hogy a legkisebb fia autóbalesetet
szenvedett, s kórházban fekszik.
Harmadnapra aztán álmában
megjelent három éve halott
öccse, aki mindenről beszámolt
töviről hegyire, mivel a
halottakat nem köti a titoktartás.
Még azt is elárulta,
amiről inkább hallgathatott volna,
hogy a fiú egy nyulat akart kikerülni
a csúszós úton, de végül is
nem sikerült neki.

–

Dünnyögés

Jó anyám vasal, éppen Béni bácsi, a
falábú szabó jut eszébe, aki el-
kápráztatott azzal, ahogy kivasalta
a papírpénzt, amivel fizettem neki,
Petőfi volt a kedvence, de szerettem
volna megismertetni vele a Nyugat
költőit is egy vasárnap délutánon,
többé nem küldött anyám, hogy felolvassak,
úgy éreztem magamat, mint amikor ke-
resztapám disznóöléskor megkérdezte,
akarok-e gyűrűt, s én kiböktem: igen,
Béni bácsi temetésére kevesen
mentek el, írta anyám Liberecbe, ott
voltam katona, talán másodéves, a
neje nem hagyta az elöljáróságnak
kihirdetni a gyászos halálesetet
meg a temetés napját, pontos idejét,
magányos sírját mára elkerüli a
GPS-szel közlekedő nyakas idő,
ami mindjárt hármat kukorékol neki,
meg a szomszéd faluban nyugvó nejének.

*

Szép csöndesen

Anyám, amikor elérte növésben
az asztal magasságát, megnyugodott
a család, különösen a szülei,
legfőképp mégis beteg édesanyja,
most már tudta, hogy legnagyobb lányára
hagyhatja a fele országát, vele
királyságát, s pillantását, mint almát,
félelmében a vén, tiltott fán hagyta,
mert a valóság pucér próbababa,
prűd ruhadarabokról álmodik az,
aki csukott szemmel így képzeli el
magának, mielőtt meglátta volna.

*

Legyintéssel

Apám úgy szólt hozzám, mint a hűs szél a
meleg kéményhez, istenfélelmed na-
gyobb, mint istenhited, fiam, bármi is
lesz, a halál az megy tovább a maga
útján, csak az életnek gyökerezik
földbe a lába, akárcsak a hinta-
lónak, amit még neked vettem egykor,
a sötétség csukott szemmel tud csak át-
menni a kifeszített drótzsinegen,
s a magány mindig párosával veszi
a lépcsőfokokat, amelyek végül
a nyugodt tófelszín labirintusá-
ba vezetnek, ha a múlt alkonyodik.

*

Látogatási idő

Apám, a türelmetlen rózsabokor,
tüskéi a belőle lógó csövek,
állok fölötte, nem merem magára
hagyni, hozzánőtt a nyikorgó vén vas-
ágyhoz, a kórházi köpenyem is szűk,
hallani, éppen szakad, akárcsak a
szívem, anyám könnyet árul, ahogy a
vén lányok petrezselymet a szüreti
mulatságon, mindig más-más ruhában
járul apám elé, egyszerűen még
tetszeni próbál, de otthon a szürke
szekrény már féltékenyen hazavárja.

*

Vágott virágok

A szobában, ahol megtörtént apám
végzetes esése, megtorpanok, nem
merek odalépni, ahol feküdt, úgy
érzem rátaposnék kérdő fejére,
de nem tudok átlépni se rajta, már
teljesen elállja teste az egyik
szobából a másikba való beju-
tást, olyan ez az állapot, mint mikor
az utca mindkét oldalán, pár másod-
perc eltéréssel átszalad két éhes,
kóbor, fekete kiscica előttem,
pedig az életben nem látták egymást.

*A versek a szerző Külön bejárat című kötetében jelentek meg (2015).

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

mindig befelé szeretne utazni,
a távolság most a saját farkába
harap, majd rátekeredik apámra,
miközben épp a karosszékében ül
és arról álmodozik, hogy milyen jó
is volna még egyszer megöregedni,
hatalmas szélcsend van a szobában,
míg kinn hullanak a hálás levelek
a rózsafáról, beborítva kertet,
udvart, helyet találva a rend vézna
katonáinak, akik már tudják azt,
amit én nem, apám öccse ma meghalt
a nyitrai tüdőkórházban, napra
pontosan, harminchat évvel az anyja
halála után, mellesleg apjával
egy napon született, de negyvenkilenc
évvel később, talán augusztusban.

*

IMPROMTU

Apámmal nézzük
a focit a tévében,
kimegyek vizelni,
amikor visszajövök,

azt mondja,
egy idegen az előbb
ordítva szurkolt mellette,
ő meg úgy tett,

mintha aludna,
hogy engedhetnek be
bolondokat a
kórterembe,

ahol ráadásul,
amikor kikapcsolja
a készüléket,
otthon érzi magát.

*

ÁFONYALEKVÁR

Ahogyan a hóembert is belepi
a friss hó, s forr a vére, mint a télnek,
úgy éreztem magamat veled, Ingrid,
közben te azt mondtad, mire várok, tapsra?
és gyilkolni tudtál volna, szánkázni
végig a testemen, áldott krétaként,
ami már maga a halhatatlanság.
Amikor nekem, a felvidékinek
elújságoltad, hogy mohácsi vagy,
megdöbbentem, a kitelepítésre
gondoltam, meg arra, hogy nem ismerlek
eléggé. Magának az aktusnak a
végén, gyávaságból kihúztam magam,
vele a péniszem, ahogyan az itt-
maradott nagyapámék rongyos személy-
igazolványából húzhatták ki a
tényt, hogy magyarok, közben a mohácsi
vészre gondoltam, de csak jóval később,
biztosan alvónak tettettem magam.
Huszonhat kemény év telt el azóta,
most beteg apám áll előttem, boldog,
sikerült egyedül felöltöznie,
pizsama felső van rajta, alatta
trikó, az alatt meg a jó meleg ing.

*

HOLMI

Anyám szerint apám
nem természetes úton halt meg,
eltette láb alól a halál,
de ha találkozik vele,
megmondja neki a magáét,
meg a gyorsmentősöknek,
akiknek kilencvenöt percükbe
került, amíg kijöttek hozzá,
pedig háromszor is hívtuk őket,
aztán négy órát feküdt a kórház
folyosóján, eredményre várva,
mert addig nem vehette őt fel
a baleseti osztály,
anyám szerint
a tökéletesség
labirintusában élünk,
fölöttünk dögevő madarak
gondoskodnak a túlélésről,
hogy a betegség ne terjedjen,
hogy ne haljon ki az emberiség,
anyám szerint a kijárat végén
modellt áll a nap.

*

ŐRSÉG

Álmomban egy hang ébresztett,
hasonlatos az Úréhoz,
aki megparancsolta Ábrahámnak,
áldozza fel neki Izsákot,
később azonosítottam a hangot,
összetéveszthetetlenül apám hangja volt,
borotvát kért meg borotvahabot,
mire kiabálni kezdtem,
természetesen
megborotválom, hiszen
négy évig ezt tettem,
minden második nap,
míg ki nem lehelte a lelkét,
azon a szeptember tizenharmadikán,
ami ráadásul nem is péntekre esett,
pedig a péntek tizenharmadika szerencsés
napja volt apámnak,
amíg dolgozott, egy ilyen napon
száz koronát kapott
pluszban a főnökétől,
oly hangosan kiabáltam,
nem csoda, ha végül felébredtem,
s az édes otthon úgy fájt a számban,
mint a menthetetlen,
kihúzásra váró zápfogam.

*Versek a szerző Kéreggyűjtés című kötetéből.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

Borbála-ágakat vittünk
anyámmal apám sírjára,
az sem számít, ha elfagy,
mondta anyám reménykedve,
pár órával az éjféli mise előtt,
mindenre fel volt már készülve,
vizet sem öntetett velem a vázába,
közben a temetőben égő
mécsesek, gyertyák virrasztottak,
elvakították a teliholdat,
apám meg nem volt már más
anyám szemében, csupán
az örökkévalóság jelképe.

*

KÍVÜL MARADNI

Apám szerette a fagyasztott halfilét,
a szálkás pontyot, nem csoda, ha
szenteste leginkább erről jutott
eszünkbe, másnap a fejfájához,
egy művirágcsokor alá
ebből is, abból is elhelyeztünk,
kenyeret nem, mert azt nem szerette,
aztán teltek, múltak a napok,
január elsején arra lettünk figyelmesek,
hogy egy szürkésbarna macska van
a sírjánál, nekidörzsölődve a világító
meleg mécseseknek, farkasordító
hideg volt, a szárazfagyok
megviselték a friss búzavetést a temető
mögötti dűlőben, a macska meg csak
simult hozzánk, mígnem észrevettük,
hiányzik a száznyolc napos sírról
a művirágcsokor, s alóla a rántott
ponty, meg a rántott halfilé,
a művirágcsokrot persze megtaláltuk,
ahogyan a macska is ráakadhatott
apám ínyencfalatjára.

*

LÉLEGZET

Koromsötét volt az éjjel,
apámon számon kértem
az elemes lámpát,
világosan emlékszem,
összevissza ütögettem apámat a
két kezemmel,
felébredve töredelmesen
be akartam vallani
az anyámnak mindent,
de ő megelőzött,
azt mondta, ma van fél éve
annak, hogy hajnalban
meghalt az apád,
olyan, mintha csak ma történt volna,
rendelhetnél nyolc szál
fehér szegfűt,
meg olyan mécsest,

*

EGYCSAPÁSRA

Amióta apám itt hagyott, az ágyára
nem tudok leheveredni,
pedig nem ezen halt meg,
mégis olyan, mintha csak ma lenne,
húzza az időt ez az ágy,
s én beleszakadok ebbe
az örökös várakozásba,
hogy nem tartozom már
a pénztárcámnak,
miközben apám után
hagyatéki tárgyalás lesz,
s tudom, hogy apám ezt is túlélné.

*

MÁRCIUSI ANZIX

Anyám kimossa apám
használt ingeit,
a teregetéskor,
baljós jelként, elszakad
a kötél,
mintha a kettejük
közös filmje szakadna el,
vasalás után
aztán minden a helyére kerül
apám ruhásszekrényében.
Anyámat persze
lelkiismeret-furdalás gyötri,
az öblögető illata is
apámra emlékezteti.
Pedig még le sem telt
a gyász ideje.

*

RAJSZÖGÁRNYÉK

Nem messze a helytől,
ahova apámat temették,
az egyik sír mögött ,
két másfél méteres fenyőfa
kémleli az eget,
mint két kerub a semmittevésben.
Karácsonykor feldíszítették őket,
színes szalagokkal, harangokkal,
most húsvétkor pedig
tojásdíszeket aggattak rájuk,
alája pedig külföldről behozott
friss sárgarépát raktak,
mert úgy hírlik, rossz
a temető kerítése
s ünnepnapokon még a nyúl
is megfordul errefelé.

*

MÉLTATLANUL

Ma húsvéthétfőn
pontosan kettőszáztizenhat
napja halt meg az apám,
ráadásul a házszámunk is ennyi,
Apám most odalenn a mélyben,
a sírban, a koporsóban,
érzi, hogy nézőpont kérdése
ez is.

*

ÜRES POSTALÁDA

Apám ki nem állhatta a ház előtt
pompázó nyírfát, mert ágai bele-
nőttek a villanydrótba, s az állandó
nyesegetéstől meg egyoldalas lett,
attól félt, hogy rádől a házra, termését
egyenesen utálta, tüsszögött és
szidta a boszorkányokat, akik át-
karolják, ha meg akarják szerezni
a kiszemelt áldozatot, mert így új
erőre kapva, megváltoztathatják
a múltat, vajon mit gondol apám ma
ott lenn a sírban, hisz közelében most
is nyírfa lengedezik, termésével
lekenyerezve a hazátlan szelet,
amit a rút boszorkányok neveltek.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

Apám
az utánozhatatlanra ütött,
az egyetlenre,
akiből nem születik
még egy.

Azóta tudom,
menthetetlen
özvegy
társkeresők
paradicsoma a kihalt,
üres temető.

Az ismerkedésbe
temetkezem,
elhajítanak, mint a követ,
amit a sírásók
találtak a mélyben,
s félredobtak
egy nyírfa tövébe.

*

TAPASZTALÁS

Apám nem köti az éjszakát
a sötétséghez,
sem a nappalt
a világossághoz,

mint az ebet a karóhoz,
miért is tenné, megette már a kenyere javát,
kopasz feje
mint beművelt szűzföld.

Még magasan jár a nap,
amikor levetkőzik,
nem pihenni akar,
csak nyugovóra térni.

Függetlenül a napállástól,
elválni az edény falától,
mint a tészta
a kidolgozott kéztől.

Amikor
benő a kutya
szája
a szájkosárban.

*

DÜNNYÖGÉS

Jó anyám vasal, éppen Béni bácsi, a
falábú szabó jut eszébe, aki el-
kápráztatott azzal, ahogy kivasalta
a papírpénzt, amivel fizettem neki,
Petőfi volt a kedvence, de szerettem
volna megismertetni vele a Nyugat
költőit is egy vasárnap délutánon,
többé nem küldött anyám, hogy felolvassak,
úgy éreztem magamat, mint amikor ke-
resztapám disznóöléskor megkérdezte,
akarok-e gyűrűt, s én kiböktem: igen,
Béni bácsi temetésére kevesen
mentek el, írta anyám Liberecbe, ott
voltam katona, talán másodéves, a
neje nem hagyta az elöljáróságnak
kihirdetni a gyászos halálesetet
meg a temetés napját, pontos idejét,
magányos sírját mára elkerüli a
GPS-szel közlekedő nyakas idő,
ami mindjárt hármat kukorékol neki,
meg a szomszéd faluban nyugvó nejének.

*

SZÉP CSÖNDESEN

Anyám, amikor elérte növésben
az asztal magasságát, megnyugodott
a család, különösen a szülei,
legfőképp mégis beteg édesanyja,
most már tudta, hogy legnagyobb lányára
hagyhatja a fele országát, vele
királyságát, s pillantását, mint almát,
félelmében a vén, tiltott fán hagyta,
mert a valóság pucér próbababa,
prűd ruhadarabokról álmodik az,
aki csukott szemmel így képzeli el
magának, mielőtt meglátta volna.

*

LEGYINTÉSSEL

Apám úgy szólt hozzám, mint a hűs szél a
meleg kéményhez, istenfélelmed na-
gyobb, mint istenhited, fiam, bármi is
lesz, a halál az megy tovább a maga
útján, csak az életnek gyökerezik
földbe a lába, akárcsak a hinta-
lónak, amit még neked vettem egykor,
a sötétség csukott szemmel tud csak át-
menni a kifeszített drótzsinegen,
s a magány mindig párosával veszi
a lépcsőfokokat, amelyek végül
a nyugodt tófelszín labirintusá-
ba vezetnek, ha a múlt alkonyodik.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.

A felejtés szabadságát örököltem
apámtól, minden nap erre alszom el,
s magamra ébredek,
a sebzett vadra, aki rám vár,
hogy elküldjön egy melegebb éghajlatra,
s fölzabálja étvágyam.
Az örök remény egy pillanatig tart csak,
amíg, mint gyermeket, magasba emel apám,
hogy végül is elérjem a csillagot,
s ha kell, ott maradjak.
Aztán kiszabadítom magama
szorításából, tiszta lelkiismerettel repülök
a legfényesebb csillaghoz,
s mikor már megszeretem, mikor már
elképzelem az ottani életem, a csillaggal együtt,
nehéz szívvel,
visszahullok apám karjaiba.
Aki persze súlyosnak talál
és lerak
a földre.

*

ZSÁKMÁNY

Apám szemében csomókban
hull ki a villanykörte fénye,
a tüsszentésétől született csillagon
már tudják, hogyan jött létre
a világegyetem, ki is
ő valójában, hiánya úgy köröz
fölöttem, mint az állatkertben
nevelt dögkeselyű, meggyűrűzve,
nyomkövetővel ellátva,
apám amíg élt, nem bánt meg
semmit, most ott, két méterrel
a föld alatt mi lett, vadonatúj
reményekkel teli postaláda.
* 

*

ARANYESŐ

Apám meghalt, az idő elment utána,
csuklóján óra volt, de nem járt pontosan,
félelmemnek így sárgája és fehérje van,
mint a tojásnak, ha leüti omlettnek anyám.
Ha apám szobájába lépek, tárva hagyom az ajtót,
sose felejtem úgy, ebben biztos vagyok,
a békesség rétegesen öltözködik, nem ismer
mást, csak a zimankós telet,
hósapkája alatt a szíve ver rendületlenül.
Apám hallgat,
válaszai megvámolnák kérdéseim.

The post Fellinger Károly versei appeared first on Litera-Túra.