Mikor már az arckontúrok is oda,
Eljön az ideje a régi rajongóknak.
Ők csak erre vártak.
Gyenge ragadozónak haldokló préda.

The post Gulisio Tímea versei appeared first on Litera-Túra .

Féltékeny vagyok arra aki tönkretesz helyettem
Nem az én kezem nyomát viseled arcodon
Hogyan csináljak embert belőled
Ha a Teremtő is belebukott

Szádban pina helyett pia
Üres üveg a hiányod
Már nem én döntelek szőnyegnek ágynak
Nem kell lökni a lépcsőn esel magadtól

Úgy fulladsz a fél méteres tóba
Ahogy leugrottál az első emeletről
Ahogy azt hazudtad HIV pozitív vagy
És bevettél két levél C-vitamint hátha megöl

Röhögtess másokat ne engem
A szememben már nem nősz és nem csökkensz
Nem féltelek
Nélkülem nem tudsz élni és meghalni se

*

Kandalló

Három napig boldog voltam

De megfertőztél már nem tudom szeretni
Az egészséges dolgokat

A régi szép karácsonyi bálok hova tűntek
Az iskolai kefélések
Mikor egy fiú megujjazott a mosdóban
A te nevedet kiabáltam közben

Hol a fenyőerdei ház kutyával kerttel
Az Árkádba járunk kitömött szarvast
Műhavat látni
Az óvodában vigyáznom kell rád
El ne rabolj egy mikulássapkás gyereket

Minél rosszabbul nézel ki annál jobban
Kívánlak
Tönkreteszlek hogy rám szorulj
Lyukas zokni fekélyes lábra

Fehér hajú és fogatlan banya leszel
Alád gyújtok

Három napig voltam boldog

*

Far-ok

Patkányok rohangálnak rajtam ki-be
Csupa lyuk vagyok
Csupa szem csupa fül csupa orr
Csupa száj vagina segg

Egyszer mindenki elfogy mint a sajt
Ezért sem aggaszt amit teszek
Amit tesznek velem

Az utcán ha én jövök szembe
Fejet hajtanék de már nincs
Magam ettem meg

*Megjelent a szerző gyásztánc című kötetében, 2017-ben.

The post Gulisio Tímea versei appeared first on Litera-Túra .

Anyám meghalt és már nem tudja
Én hogyan végzem
Végzem-e valahogyan
Vagy a döglést is félbehagyom mint mindent
Olyan jó ebben a meleg szétesettségben
Konzervkaján konzervnőn
Gyűrűm ezüstbe foglalja aranyered
Kimerítettük a test határait
Innen kezdődne a szeretet
Kár hogy nem tudom megsimogatni
Belső szerveidet
Egyszerre jön rám tőled a hasmenés és a hányinger
Mégis hogy lássalak
Csak a szemem nem adnám neked

*

Budget

Az áruházban szépséget, fiatalságot,
egészséget lehet kapni.
A pultos csirkék libabőrösek,
mert borotválják a combjukat.
Mikor egy öregember kipróbálja a dezodort,
megmotozzák, hátha mást is lopott.
A dohányboltban elkérik a személyit,
az állatkereskedésben nem.
A rohadt krumplit kidobják,
a büdös vevőtől megkérdezik, mit parancsol.
A húsvágó bárd türelmesen kivárja,
hogy a hentes megőrüljön.

*

MEDúza

1.
Félig megevett halak úszkálnak az akváriumban
A természetbúvárok mosolyogva fojtják meg magukat
Egy vízi kígyóval
Lányaik csigákban laknak
Míg beléjük nem petéznek a csiborok
Akkor elszöknek velük a levelek alá és vígan ívnak
A haláltól nem félnek csak a ráktól
A nem-szerelmesek azért tartanak medúzákat pórázon
Mert titkon öngyilkosok
Akarnak lenni de nem mernek

2.
A boltos néni nyelve teli van legyekkel
Talán előző életében béka volt
Talán túl sok dög szorult bele
Azt kérdezi kérek-e fagyit
Naná hogy kérek éhes vagyok szeretetéhes
Kekszdarabkák helyett fogakra harapok
Becsapott gyerek-ízűek

3.
A gombaárus asszony szép és szőke
Ő a legdrágább a piacon
Mert nem csiperkét árul
Hanem saját nemesített hüvelygombáját
Ami porrá törve vagy pizzára téve is kiváló
Afrodiziákum
Én csak szagolgatni szeretem
Az ingyen van
A többit a perselymalacoknak hagyom

A versek a szerző Élettársi iszony című kötetében jelentek meg, 2016-ban

Válik Bertalan – ‘Divide’ (2018) Technika : digitálisan színezett kézi rajz

The post Gulisio Tímea versei appeared first on Litera-Túra .

Neked minden ember egyforma.
Csak a csodálat mértékében térnek el.
Ha a múltban élnél, öltöztetőnőd lenne.
Így marad a vetkőztető.
Azért jó, ha van veled valaki.
Van kit kidobni.
Lehet kit hibáztatni.
Lehet kinek hazudni.
A vég, ha mutatsz, a mutatásért.
Azt, amit jobb lenne elrejteni.
Ne mondj semmit,
Csak hajtsd ide az arcod,
Ami folyton változik,
Mint egy szörnyet rejtő tó.
Ne félj úgy magadtól,
Gyere! Elfogadlak olyannak,
Amilyen nem vagy.

*

Pertu

Nem kell, hogy hiteles légy,
Fő, hogy legyen hitelképességed.

The post Gulisio Tímea versei appeared first on Litera-Túra .

A valósággal történő bárminemű egyezés csak a véletlen műve lehet!

A rendőrpara… Ha meglátok egy kék ruhás embert, hanyatt-homlok menekülök. Mániákus módjára cserélgetem az álarcomat, hogy véletlenül se ismerjenek fel. Az erkélyre fényvisszaverőt szereltem, mert a szögesdrót nem vált be. Ahányszor valaki csenget, lelakatolom a kisszoba ajtaját. Ebből nyílik az erkély. A postást se engedem be, mert mi van, ha álruhás rendőr. Árminnak egy hosszú kódot kell elbetűznie, mielőtt beengedem.
Mi nem fogyasztunk, csak termesztünk. A penészültetvény nagyon jövedelmező üzlet. Ideális első vállalkozásnak. Az ültetvényt lehetőleg sötét, nedves, meleg környezetben kell tartani, hogy kellő hozamot produkáljon. Naponta kétszer locsolom. Meghálálja: olyan szépen virágzik, hogy az ember szájában összefut a nyál.
A vegetáriánusok képezik vevőink egyik csoportját. Nekik azt mondjuk, kőkorszaki mohát kapnak, melynek ősein még a mamutok jártak. Odavannak érte: ezt szórják a nyers tojásukra, ezt darálják az avokádós salátaturmixukba. Mióta ezt használják, nincs szükségük fűszerekre, sem ételízesítőre. A másik csoportba a drogosak tartoznak. A neohippik. Akik, mióta legális lett a fű, valami újra vágynak. A mexikói gombát már nem keresik, unják az erdőben sétáló szellemek és szivárványszínű lovak társaságát. A penész kettő az egyben drog: fű és gomba. A tesztalanyoknak ingyen kóstolót adunk, és miután rászoknak, feltapadnak az ajtónkra egy újabb adagért. Ekkor már háromezer forintba kerül. Amikor már bezöldülnek az elvonástól, ötezerre ugrik az ár. Még mindig olcsóbb, mint a koksz. Ha valaki úgy szereti, borsőrlővel összeaprítjuk neki, hogy felszívhassa. Mindent a vevőkért. Természetesen felárért.
Két éve űzzük az ipart, mialatt megezerszereztük a tőkénket. A pénz egyik felét visszaforgatjuk az üzletbe: újabb erkélyes lakást veszünk. De mivel pénzből sosem elég, még albérlőket is telepítünk bele. És itt rontjuk el, helyrehozhatatlanul.
Kezdetben fel sem tűnt, hogy az albérlőink állandóan vakaróznak. Különben is, kit érdekel, hogy tetvesek, míg rendesen fizetnek. Aztán kezdtek belassulni. Biztos söröznek, de hétvégén ki nem. Aznap, mikor a zöld szörnyek betódultak, nem tudtam azonosítani őket az egykori kedves, bohém nagycsaláddal. Nem állíthatta meg őket semmi. Gombafonalaikkal átszivárogtak a falon. Próbáltam ura maradni a helyzetnek.
– Maradnak egy teára?
Tudtam, hogy ők már rég nem ilyesmivel élnek, de igyekszem időt nyerni. Egyre közelebb jönnek.
– Mit szeretnének? Befizetni a lakbért? A férjemet keresik?
Meg se várva a választ, tárcsázom Ármint. Bezárkózom. Tíz perc múlva megérkezik.
– Mi a gond? – kopog be.
– Ott, a konyhában, az albérlők!
– Nincs itt senki.
– Elmentek – lélegzek fel.
Az ijedtségre főzök egy kávét.
– Kérsz? – fordulok Ármin felé.
Undorodva rázza a fejét, az ablakpárkányra nyúl a növény-tápoldatért, és tölt belőle a bögrébe.
– Kérsz? – nyújtja felém.
Elfogadom. Élvezettel dőlök hátra. A fehérség frissen mosott ágyneműként fogad magába. Ki hitte volna, hogy ilyen kényelmes a fal? És hogy az albérlők ilyen jó fejek. Chillezés közben megtanították a túlélési technikákat.
– Mikor hallod az ajtónyitódást, lapulj meg! – okítanak az új spanok.
– Mikor nem tudod elkerülni az embereket, vedd fel ezt! – nyújt Ármin egy emberjelmezt. Elég sápadt a bőre, de azért élethű. Még a pattanásaim is rajta vannak.

The post Gulisio Tímea: Vegák appeared first on Litera-Túra .

Annyi szétesést végignéztem,
Hogy az arcomra égett,
És fél tőlem,
Aki összeszedne.

Serkentők nélkül ki élhet?
Nyugtatók nélkül ki élhet?
Nekem muszáj nélküled.
Nincs nekem való senki.

Megköszönném, ha átverne,
Ha a valóságtól megkímélne valaki.
Ha zuhansz, egy szegben
Is meg lehet kapaszkodni.

Legyél az anyámnál
Rosszabb,
Jobb csak annyiban,
Hogy élsz.

Azt mondod, akit szerettem,
Nem te voltál,
Csak egy szenvedélybeteg, és én
Egy függőn akartam lógni.

Ne engem,
A józan önmagad szeresd.
Azt, aki velem lehetnél,
Hagyd meg neki.

*

Foglyok

A nő, akihez tegnap felmentem,
nagyon édes volt.
Vörös.
Testes, fogolynyakú.
Koccintottunk.
Sírtam, megvigasztalt.
Csókja rózsákat
fakasztott a takarón.
Belealudtam az ölébe.
Másnap délelőttig marasztalt.
Megígértem,
ezután minden este találkozunk.
Mióta megismertem,
semmi nem olvasztja le
számról a mosolyt.
A nő, akihez ma felmegyek,
egy üveg bor.

*

Egy tiszta pillanat

Úgy fájnak a meg nem írt versek,
Mint a be nem teljesült szerelmek.
Csak reflex ez is.
Mint a lába közé nyúlni annak,
Aki hagyja, de nem szereted.
Sírni valakiért, aki meghalt,
És aki számára sose léteztél.
Köszönd meg annak,
Aki egy napig hagyott reménykedni.
Kegyetlen volt az anyád,
Mégis a hasonlót keresed.
A testvéred megfoganni se engedted.
A barátaid elárultad.
Hazudtál, mert az igazat szégyellted.
Mégis mit vársz?
Tied csak a hegedű,
Amit ki se fizettél.
Tolvaj vagy. Lélekrabló.
Gyilkos.
És szeretnéd aki – bár megbüntetne.
Nem vagy senkié.
Kézen fognád az elsőt,
Aki magával vinne.

A versek a szerző A búnbak című könyvében jelentek meg.

The post Gulisio Tímea versei appeared first on Litera-Túra .

A hangja.
Mása már nincs.
Az is alig.
Utoljára a pia hagyta el.
Fél pár papucs az ágy alatt.
Mindegy.
Saját nyomába
Nem léphet úgysem.
Csapból hidegvíz,
Lavórba vér,
Rádióból régi sláger.
Betakarom, hátat fordít.
Segíteni ma sem tudtam,
Csak kihasználni.

*

Rohammentő

A Lánchíd budai oldalán
Furcsa madarak
Emelik szárnyaink.
Talán sirályok.
Szirénák vagyunk
A reklámszatyor-fehérségben.

*

Veszett

Mint a gyilkos tette
Színhelyére úgy térek
Vissza hozzád
Megfojt a mentőmellény
Ha túl szorosra húzod
Felgyújt amire benzint locsoltál
Mint fához kötött állatba
Vágja beléd fejszéjét
Az ordító hiány

*

Negatív

Én az életben úgy vagyok jelen
Mint a turisták képein
A véletlen-emberek
Nem panaszkodom
Nem kérek
Csak vissza-visszajárok
Ahogy a maguk se tudják mit
Itt felejtett szellemek

*

Rév

Teljesült
Mert már nem akarom

Mikor a legjobb
Abbahagyom

Lázadj te
Én csak hazavárok

*Versek a szerző most megjelent “A bűnbak” című kötetéből

© Márkus László

The post Gulisio Tímea: A bűnbak appeared first on Litera-Túra .

Tovább nem hallgathatok. Engem a Celine Dion fülbe erőszakol. Már gyerekkorom óta. Még tizenhárom se voltam, mikor vokálisan kielégített. Eddig nem mertem beszélni róla. A szégyen nem engedett szóhoz jutni. De most, hogy egyre többen felvállalják az őket ért zaklatást, összeszedtem minden lelki erőmet, és megtettem. Félek a következményektől. A megaláztatástól. Attól, hogy lesznek, akik engem hibáztatnak majd. Én is önmagam okoltam, mint a legtöbb áldozat.
Talán tudat alatt én provokáltam ki, hogy tizenöt éven át napi rendszerességgel fülbe kúrjanak. Igyekeztem odafigyelni a biztonságra, és füldugóval védekeztem. Ám mégis átjutott, aminek át kellett. Kísérletek igazolják, hogy a művészet megtermékenyíti a lelket. A giccsnek maradt a zsíros hallójárat. Ám ott azonnal ikreket csinált. Mind a ketten Celine-re hasonlítottak, és egész álló nap énekeltek. Nem tudtam mit tenni ellenük. Ki akarja egész nap a Titanic főcímdalát hallgatni? Elmentem a fül-orr gégészhez. Kaptam három hét gondolkozási időt. De én már döntöttem. Elvetetem a magzatokat.
Nem is volt olyan vészes. Egy csipesszel benyúlt és kész. Azt hittem, végre nyugtom lesz. De nem. Bosszúból Celine még többet kornyikált a fülembe.
Pszichológushoz jártunk párterápiára. Ahol a zene gyógyító erejéről papoltak. Hát már sose szabadulok meg ettől a kurvától? – gondoltam.
Próbáltunk kompromisszumot kötni. Hallgatom a számait, de kis hangerőn. Ő ebbe nem ment bele. Hogyha halkan, akkor többször! – követelőzött. Csak azt ne!
Persze, mindenki tesz olyat, amit később megbán. De én még ártatlan gyerek voltam. Ehhez neki ugyanúgy nem volt joga, ahogy a tanár bácsinak a blúzomba nyúlni. Igaz, felül kigomboltam, hogy átmenjek a vizsgán. De ez más. Szűz fülekkel néztem egy szerelmes filmet, amikor galád módon hozzám férkőzött. És az első után nem volt megállás. A másodiknál arra hivatkozott, ha egyszer hagytam, miért ne. És másodszor is megvoltam neki. Meg harmadszor is. Bevallom, egy darabig izgatott. Aztán elmúlt az újdonság varázsa. Sírva könyörögtem, hogy hagyja már abba. Ám mikor le akartam venni a walkman fejhallgatóját, azzal terrorizált, hogy ha nem hallgatom végig a számot, megöli a családomat. Így persze, hogy a szüleimnek se mertem szólni a dologról.
Mikor jobb kedvében találtam, fenyegetés helyett az ígérgetés eszközével élt. Ha minden nap végighallgatom a kazettát, hétvégén meghallgathatok egy Bob Marley-számot. Ő azért lazább csávó volt. Próbáltam is rávenni, hogy ez után ő erőszakolja meg a füleimet. Egyébként is bejönnek a néger csávók. De olyan rendes volt, hogy nem tette, ehelyett szívott egyet a dzsointjából és megígérte, hogy take it easy, minden oké lesz.
De nem lett. Így a My heart will go on mellett a reggae-től is elment a gusztusom.
Tud valamit ez a nő, mármint az éneklésen kívül is. Következő húzása az volt, hogy nem érte be a kalóz felvételek hallgattatásával, eredeti kazit kellett vennem. Majd a komplett albumot. Ezt anyagilag se engedhettem meg magamnak. Lassan az egész zsebpénzem Celine-re költöttem. Hogy lesz így pénzem Puma cipőre? Valamit sürgősen ki kellett találnom. Így lettem strici. Eladtam Celine-t az osztálytársaimnak. Ezzel a húzással pénzem is lett, plusz kevesebbet kellett hallgatnom, mert miután aznap húsz embernek énekelt, estére elment a hangja. Így legtöbbször megúsztam.
Rendben is lett volna a dolog, ha nem kezdett volna hiányozni. Az estéim egyre üresebbek lettek molesztálóm nélkül. Bánatomban Abbát hallgattam. Így már két csaj molesztált egyszerre. Dupla hangorgia. Édes hármas. Tagadhatatlan, hogy megrontásomban ők is tettestársak. Celine megsértődött, hogy őt nem vontuk be. Ezért kezdeményezett egy közös számot velük. Amit már sajnos nem hallhattam, mert a magnó összetört, mikor túl erősen lovagoltam rajta.
Hát ez az én történetem. Köszönöm, hogy elmondhattam. És remélem, aki olvassa, tanul belőle. És nem hagyja, hogy kihasználják a hallójáratát. Van elég lyuk rajta ezen kívül is.

*Első közlés

Ábri Pacl Judit . Ködben a nádasok

The post Gulisio Tímea: METOO appeared first on Litera-Túra .

– Csupa pénzes luvnya lesz ott, ezt nem hagyhatod ki! – invitált barátom a filmfesztivál megnyitójára.
– Nem megyek.
– Benyúlhatnál valakinek a bukszájába!
– Még mindig nem a pénzre utazom! – kértem ki magamnak.
– De még mindig az öreg bukszákra!
– Hát… Nem. Az régen volt. Megváltoztam. Különben is, az az urizálás nem nekem való.
Felrémlett egy könyv, és egy példa: Azoknak lehet legkönnyebben eladni, akik kiírják a postaládájukra, hogy „reklámanyagot nem kérünk”.
És elcsalt. Két VIP jegye volt.
Unalmas nyitóbeszéd, magukat legyező kikent-kifent öreglányok. Egyikük bankó köteget használt legyezőként. Azt hittem a pezsgő teszi, de nem.
– Ő Dollár Mama. Egyenest Kaliforniából, Los Angelesből, csak most, csak neked! – vigyorgott barátom – Meglátszik, hogy kereskedő, máris eladta nekem a nénit. Pedig még nem is láttam közelebbről.
– Hú, ha látnád a dudáit! – lelkendezett Johnny – A térdéig érnek.
Bemutatott neki. És tényleg. Egy valóságos plasztikabomba. Mindamellett tüneményes öregasszony. Olyan, aki a szemével mosolyog, ha arca merev a botoxtól. Nyaka olyan ráncos, hogyha kiterítenénk, egy fél focipályát lefedne. Kocsányon lógó szilikon mellei akár egy kivénhedett fejős tehén tőgye. Véletlenül közéjük pillantottam, és nem eresztettek. Lecsúsztam májfoltos dekoltázsán, egy ujjal még kapaszkodtam az aranyláncba, majd azt is elengedve zuhantam. Mintha egy kihűlt vulkán kráterébe estem volna. Felálltam, leporoltam a ruhám. Körülöttem sziklák. A sziklák tövében levetett ruhák, cipők, parókák. Mint egy transzvesztita öltözője.
Egy földbe vésett lyuk telis teli csontokkal.
– Biztos keselyűfészek – nyugtatom magam.
De mióta hordanak a madarak szemüveget, kalapot? Mert ebből is akadt pár a maradványok között…
Pedig mintha szárnysuhogást hallanék fentről.
Tovább sétálok. Egy tóra bukkanok, ami telis teli van hajókkal. A hajókon zenészek húzzák egyhangú nótájukat. Szeretnék gratulálni nekik, és adni pár ezrest, de mikor közelebb megyek látom, a hangszerek magukon játszanak, a zenészeket csak képzeltem.
A suhogás erősödik.
Egy kirúzsozott cápa kiugrik a vízből, szájából egy láb lóg ki. A bestia szájat töröl egy – életbiztosítással. A véres víz rám fröccsen, mégsem ázom el. Ez az egész kezd egyre furább lenni.
Repülőgép makettek lógnak zsinórokra függesztve az égről. A zsinórokon betanított, frakkba öltöztetett majmok koponyákkal akrobatáskodnak.
Taps, és műröhögés.
Valaki megbök, hogy húzódjak félre, nem lát tőlem. Ekkor jövök rá, hogy egy mozivászon előtt állok. Leülök.
– Ugye, hogy megérte eljönni? – kérdezi Johnny, mikor feloltják a villanyt – De a java még hátravan.
– Egy kicsit… Elbambultam…- mondom védekezésül arra az esetre, ha észrevette volna elkalandozásomat.
– Nem is kicsit – kacsintott – És most, gyere, másszunk!
Mióta kell kötelet mászni a moziban?
– Így stílszerű, mondja barátom – és hátracsapott farokkal felugrik a kötélre.
Mi mást tehetnék, követem. Meglepően könnyen megy, pedig tesi órán hányszor kicsúfoltak, hogy nem bírom felemelni a seggem.
Valami undorítóan bársonyos szőnyegre érkezünk. Csúszik, és mintha mákszemekkel lenne meghintve. Ilyen pompában igazán felporszívózhatnának.
– És a protkóját is kimoshatná néha a vénasszony – fanyalgott Johnny.
Megfordult velünk a világ.
– Bocsánat, csak kissé felkavavták a gyomvom az emlékek – raccsolta Dollár Mama, és egy bankóval megtörölte a száját. Majd szólt az egyik kísérőjének, hogy segítsen fel minket.
– Hogy engeszteljem ki magukat? Szeretik a banánt?
– Attól, hogy majomparádét csinált belőlünk, még nem vagyunk majmok!
– Háát peeersze hogy neeeem! – ölelt melleire.
Mi pedig éltünk az alkalommal, és bekaptuk a bimbóit, és szívtuk, szívtuk.
Ömlött a pénz, annyi, hogy nem is bírtuk olyan gyorsan nyelni. Mikor jóllaktunk, lecuppantunk a cicikről, és szánkban egy-egy köteg bankóval, boldogan makogva kicsekkoltunk.

*Első közlés

The post Gulisio Tímea: Dollár Mama appeared first on Litera-Túra .

A valósággal történő bárminemű egyezés csak a véletlen műve lehet!

Unom a társkereső oldalakat! Hiába vagyok fent szinte az összesen, egy nekem való egyedet sem találtam. Mindegy, hogy tizennyolc éves meleg fiúként, dögös-bögyös szőkeként regisztrálok. De nem jön be a kétgyerekes anyuka-style sem. Néha a saját paramétereimet adom meg (apró csúsztatásokkal, no de hát nyüzsögnek itt a Brad Pitt-hez hasonlót adoniszok és csinosnak mondott slejmes hajú lótündérek). Néhány jelentkezővel hosszú, bizalmas e-mailezésbe kezdtem, de jobb lett volna sosem találkozni. A Deák téren, az óriáskeréknél, kettőkor – és mikor ezt kimondom, már tudom, ez az utolsó levelem. Élőben, aki eddig esélyesnek tűnt, és már álmomban egymás ujjára húztuk a jegygyűrűt, kiderül, hogy minden képzeletet felülmúl. Ott áll előttem teljes életnagyságban egy Barbie baba. Pedig eddig azt állította, nyugdíjas, és van egy szőrös szemölcs az orrán. Erre kibukik, hogy még csak huszonkilenc, és viccelt. Kikérem magamnak! A járókeret is kamu volt. És ami a legkiábrándítóbb, a szemölcsnek nyoma sincs. A szőrökről ne is beszéljünk.
– Leoperáltattam – vihogja. Kicsit se találom viccesnek – Remélem, a te huszonnégy centis farkad még megvan! – vihogja.
Sok csalódás és átsírt éjszaka után úgy döntök, adok magamnak egy utolsó esélyt. Bedobok egy rövid és egyértelmű hirdetést az idősotthon postaládájába. A lakcímem is megadom. Majd várok. Ki sem mozdulok a lakásból, el ne kerüljük egymást életem párjával. Akárki is lesz az, a sors bizonyára nekem rendelte.
Már egy hete várok. Vagy ötször elmostam az összes tányért és tízszer kiporszívóztam (egyébként utálom a házimunkát.). Végignéztem a Queer as folk mind az öt évadát. Megzabáltam az összes elfekvőben lévő nasit. Épp kezdek lemondani róla, és kidobálni az összes hervadt virágcsokrot, mikor kopognak. Barátom nyit ajtót. Ne kérdezzék, ha van párom, miért lógok társkeresőkön.
– Eltévesztette a házszámot! – mondja félmeztelen, azaz egy szál p…ólóban Ármin.
– Ez a cím volt megadva!
– Hol?
– A társkereső hirdetésben. Amiben érett hölgyet keresnek közös használatra.
– De hisz maga nem is…
– De, de! – bizonygatja lelkesen a pipi, miközben hanyagul megigazít egy hajtűt. Igen tapasztalt vagyok, bizonyos értelemben – kacsint.
Ármin kissé zavarba jön.
– Hol látta a hirdetést?
– A Gyémánt Gyöngyszemek otthon ládájában. Tudja, minden kedden és pénteken én viszem be a lakóknak a postát. Nővérke vagyok.
Barátom tanácstalanul áll az ajtóban. Kinézek.
– Drágám, szerinted beengedjük?
– Ha már itt van, csak kezdünk vele valamit.
Ha most arra gondolnak, milyen pikáns gruppen jelenet játszódott le ezután, tévednek. Nem vagyunk mi olyanok. Előbb megismerjük, különös tekintettel a káros szenvedélyeire, melyek öregítik a bőrt. Napi egy doboz cigi, két kávé, hat óra alvás, heti egyszer öt perc szolárium. Mi ezeket mind feltornásszuk kicsit. Napi tíz doboz cigi, húsz kávé, két óra alvás. Szoliba is elvisszük napi két órára. Egy tévéműsorban hallottam, hogy a szoláriumozó nők bőre negyven éves korukra olyan lesz, mint egy hatvan évesé. Kalkulálunk. Ha egy éven át mindent bevetünk, végül egy ráncos öregasszonnyal leszünk gazdagabbak. Megéri a fáradságot. Tréningünk nem merül ki a kültakaró antikolásával, több vödör kólát is meg kell innia, hogy mielőbb csontritkulást kapjon. A meggörnyedést a hátára kötött súlyokkal siettetjük. Ő a mi teremtményünk. Mónika megszűnik, és megszületik Manyi néni. Nem is sejtettük, milyen hamar.
Egy napsütéses reggelen halk sírásra ébredek. Párzanak a macskák – tudom le ennyivel, és a másik felemre fordulok. Ismét bőgés.
– A picsába, ki szült? A Kálmi bácsi biztos nem. A felettünk lévőnek meg már van egy szép darab, tizenhárom éves, másfél éves szinten álló kölyke. Csak nem pottyantott ki még egyet.
Kimegyek a konyhába, hogy igyak egy pohár tejet. Felkapcsolom a villanyt. Manyi a matracán fekszik. De mintha nem is ő lenne, hanem egy csecsemő. Iszonyodva hajolok közelebb. Irtózom a gyerekektől. Már előre félek, hogy édesen rám gügyög. Ám csak néz komoly, ráncos arca mögül. Semmi kétség, ezt itt egy dédifejű unoka.
Felkeltem Ármint.
– Most akkor cumisüvegből kell adni neki a kávét? A babák hány hetes kortól cigizhetnek? A szoliba beengednek egyáltalán csecsemőket?
Káros dolgok iránti étvágya nem csökkent. A szoláriumba kénytelen voltam én elvinni, de én magamon hagytam a ruhát, hogy véletlenül se barnuljak le.
Hiába védekeztünk, mégis lett gyerekünk. Manyika szépen cseperedett, két hét múlva már a mellei is nőni kezdtek. Karácsonyra olyan bombanővé érett, hogy bármelyik pasi szívesen látta volna a fája alatt.
– Nem kéne annyi tejet adni neki, ki tudja, mit etetnek a tehenekkel. Elfajzott a világ – így Ármin – bezzeg az öregapám kolbászon élt, mégse lett fiatalabb. A disznók se a régiek.
– És ezek a lányok! – szörnyülködök el – Született szopóautomaták!
Manyit se kellett félteni. Az összes ablakot lesötétítettük, mert folyton a cickóit mutogatta a távcsöves srácnak, aki hálából fehérjekoktéllal öntözte a tujánkat.
Mi tagadás, egész tűrhető lány lett volna a Manyi, már ha a fejét nézzük. 81-nek tűnik. A teste viszont 18-nak. Ez a speciális diétánk mellékhatása. Ezzel nem számoltunk. Minden kutatónak félresikerül pár tengerimalaca. (Bár lenne három – szottyadt – melle! Vagy térdig érő orra!)
Mint minden ifjú nő, a mi lányunk is szerette, ha megnézik az utcán. Ugyanis, kénytelenek voltunk kiengedni, miután hisztirohamában összetörte a belga sörösüveg-gyűjteményünket. Mi baj lehet abból, ha kimegy a kisboltba? Vagy segít feladni a postát. Ám neki nem volt elég ennyi. Bulizni akart. Discóba menni. Táncolni, flörtölni. Kinéztünk neki egy Drum and Bass partyt, ahol egyébként is menő az álarc. Fekete műtősmaszk, halálfej nagyfogú vigyorral. Próbáltunk rendelni neki egy gázálarcot, az többet takar, de sajnos hétvégén nincs kiszállítás. Így maradt a műtősmaszk. Aggódtunk kicsit az emberek reakciója miatt, nehogy ilyen zsenge korában összetörjék a szívét.
Másnap reggel tántorogva ért haza.
– Kibaszott jó buli volt! – vágódott lezseren az ágyba.
– Hogy beszélsz? – szóltam rá.
– Nekem te ne dirigálj! Nagylány vagyok már! Az éjjel hatan mentek át rajtam a vécében.
– Kicsim, valamit el kell mondanom.
– Örökbe fogadtatok?
– Nem. Vagyis, nem egészen. Te nem lány vagy, hanem öregasszony.
– Ezzel a feszes seggel? Aki csak elmegy mellettem, megpaskolja.
– Levetted az álarcot?
– Nem.
– Édesem, nem akarok neked fájdalmat okozni, de jogod van tudni…
– Mit? Hogy patkánynak használtatok a perverz kísérletetekben?
– Mi nem ezt akartuk.
– Nem hát! Nem fogadtok el, mert nem vagyok randa vén boszorkány!
– De az vagy, Kicsikém – vigasztalja az apja.
– Elééég! – visítja – Tudom, hogy az álarcom mögött egy rusnya vénasszony feje van. De ti tisztában vagytok-e vele, az alatt mi van? – röhög gonosz, boszorkányos kacajjal.
Azzal egy kecses, nőies mozdulattal megszabadul a műtősmaszktól. Majd egy negédes mosoly kíséretében füléhez nyúl, és cipzárként húzza végig ráncos arcán.
Amit láttam, azóta is felébreszt álmomból. A legszörnyűbb, hogy nem tudom leírni, milyen. Mert semmilyen. Se fiatal, se öreg. Se nő, se férfi. Se ember, se állat. Se élő, se holt. Se jó, se rossz. Tiszta lap. Hosszú éjszakákon át írok, de csak nem sikerül betölteni.

The post Gulisio Tímea: Genezis appeared first on Litera-Túra .