On:
In: Próza, Szépirodalom

Végtelennek tűnő, átlátszatlan, fekete tér, tán az űr mélysége, vagy inkább mikor benézünk egy izgalomtól kitágult pupillán.   Látszólagos volt a süket mozdulatlanság: alig észlelhető zümmögés, susogás visszhangzott, míg egyre-másra csillogón fel-felvillanva, mint távoli égitestek, sötét árnyak keltek életre, táncoltak láthatatlanul. – Játsszunk, játsszunk! Ki van velem? – csilingelt azTovább…