Kelebi Kiss István: Kavics és virág
a nem szabályozott emlékezetben lerakódnak a percek egyikből virág lesz a másikat fölkapja az idő és sodorja tovább amíg el nem kopik * mintha csöndet evett volna és azt emésztené a táj a tanyaablak üvegén égbolt tükröződik még senki sem hiányzik * egészen a jelenig gurult rátapadt az udvar aTovább…