The post Lipp Márta: A jóvátehetetlen appeared first on Litera-Túra.
]]>egy kanárimadár belefarolt a szélbe
és kivájta belőle a szépet
mint tudjuk ebbe halt bele
Urbino doktor és sokan mások
akik miközben a kanárival ejtőzködtek
nem vették észre hogy ez
a legvisszahozhatatlanabb órájuk.
©Sarolta Gyoker: Tört szabadság
The post Lipp Márta: A jóvátehetetlen appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: teljesen mindegy… appeared first on Litera-Túra.
]]>inkább nevetséges mint szomorú
fönntartja az életet két palacsintával többet ettél meg
nevettél mikor csöndben kellett volna lenni
panaszkodtál annak aki úgyis kinevet
teljesen mindegy nem a nap foglalja keretbe
a vétkeket hanem hogy van-e olyan tett
ami sorompóba fogja a napokat hibás vagy nem
de tőle a napok meghalnak vagy újra élnek
az ilyen hibák mindig kétélűek
The post Lipp Márta: teljesen mindegy… appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: Ez a vers appeared first on Litera-Túra.
]]>csak hozzám menekült
nem akarja hogy megírjam
csak hogy hermetikusan zárjam le
az ajtókat ne férjen hozzá senki
aki avatatlan akkor hát el kell döntenem
hogy eltömöm-e a réseket
nem kér inni nem kér enni, jó,
távol tartom tőle a csöndet
a reményt és a fényeket hogy ne zavarjon
de nem elég neki azt kéri
hogy vegyem vissza a szavakat megteszem
verset írni nem magányos
vállalkozás millió költő szerelme
izzik föl egy szóra amivel a szívébe jutottál,
de te nem szóról szóra mész,
ki marad fönn a gondolat után,
amit kitettél, talán kevés, nagyon kevés
költő van aki elviseli hogy a szava
más isteneknek hódol.
© Barta Lászlóné Enikő – Papaveracea
The post Lipp Márta: Ez a vers appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Golgona Anghel: Egy kicsit mindig gyávának éreztem… appeared first on Litera-Túra.
]]>álomnak nevezni a halált,
feketéket mondani négerek helyett,
anyámnak hívni az anyóst,
időseknek az öregeket,
minimálmegélhetésű embereket mondani
ahelyett, hogy éhezők, hogy szegény, hogy mi.
Teljesen be kellene tiltani,
hogy amor-nak olvassuk, ahol Roma van írva,
hogy villával együnk, amikor pálcikákat kell használni.
Igazuk van a szótáraknak.
Több definícióra lenne szükségünk.
Semmi nem változik, ha megédesítjük a vízbefúlóknak a vizet.
A metaforák még ha hatásosak
is néha, a tényértékük nulla.
Nézzenek ide, a mi igazságos szűzanyánk, a teremtő úr
csak figurák, puszta stílus,
babaruhákba van bujtatva mind,
aztán ott úsznak majd a kicsinyek medencéjében.
Lipp Márta fordítása
Golgona Anghel portréja
The post Golgona Anghel: Egy kicsit mindig gyávának éreztem… appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: A kő sose nyugszik el appeared first on Litera-Túra.
]]>aztán fájdalmas görcsökben
elakasztja a felindulást
ha szelídülnél az áradó vizeidet
felduzzasztja játszik veled
merre menjek ha nincs kiút sem a gyűlöletnek
sem a szeretetnek lehetnék
követ tépő gyopár sárga vagy fehér
a magasokon vagy porhó bárhol
ami elszáll a kő egyikre se hat
*
Én azt mondom fogódzkodj meg a táskád
vállpántjában és ne állj meg
a házad ha kőre építetted is
nem jöhet veled
sem a gyökered kis gyopár
de felszállhatsz egy rádhullt hópihével
használd ki ne engedd el a táskád vállpántját
nem érdekes a táska csak
a tudata hogy van amit sose engedhetsz el.
*Első közlés
©Stipsits Ibolya https://www.facebook.com/Stipsits-Ibolya-Fot%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz-336700570062213/
The post Lipp Márta: A kő sose nyugszik el appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sophia de Mello Breyner Andresen: Vila d’Arcos – Lipp Márta műfordítása appeared first on Litera-Túra.
]]>Egy régi város, ahol mozdulatról mozdulatra, szótagról szótagra szép lassan szétfoszlik és feloldódik a megrekedt, élettelen élet.
A kis köves utcákon végig felnyögnek az autók. Kevés férfi jár, inkább gyors, feketeruhás nők, és a házak falán, amit télen a moha borított, májusban futórózsa nyílik. A kisablakos sarokház díszes, zöld ablaktáblája mögött egy asszony, közelülő, vesébe látó gesztenyebarna szemekkel, mindent lát, mintha kiolvasná és visszatartaná a még meg nem történt dolgokat. Vannak kiszámíthatatlan kertek, kifinomultabbak és bonyolultabbak, mint a képzelet, ahol magas magnóliák nőnek, nagy fehér, puha és sűrű szirmokkal, és az ezüstös víz a kődelfinek szájából kis nyolcszögletű tartályokba esik. Buxus kertek; a merengés és szenvedély, a felejtés és a csönd kamélia- és ibolyaillatával. Andalítóan elhagyatott kertek, ahogy magányosan a szellőkkel táncolnak, s egy elnyújtott istenhozzád sóhajtás száll levélről levélre a magas fák ágain. Kertek, ahol megértjük, hogy az élet álom, amiből sose ébredünk föl, álom, ahová csodás jelenések törnek be, mint a liliom, a sas, és a szenvedéllyel szeretett felejthetetlen arc, de ahol minden feledésbe merül, távolságba, lehetetlenségbe és törmelékbe. Kertek, ahol megértjük, hogy a sorsunk a nemtudás. Hogy sose leljük meg az egységet. És ha meglelnénk, az az ébredés lenne.
1974.
In.: Sophia de Mello Breyner Andresen, Histórias da Terra e do Mar, Lisboa, Edições Salamandra, 1984.
*
Sophia de Mello Breyner Andresen (1919. november 6. Porto – 2004. július 2. Lisszabon) a XX. század egyik legnagyobb portugál költője. Az első nő, aki elnyerte a Camões Díjat. Tavaly az év szinte minden napjára esett egy kulturális esemény Portugáliában – és Brazíliában -, amivel születésének 100. évfordulóját ünnepelték.
*Első közlés
The post Sophia de Mello Breyner Andresen: Vila d’Arcos – Lipp Márta műfordítása appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: nem hittem volna appeared first on Litera-Túra.
]]>hogy továbbtolja valaki a mutatót
kéken állt a víz a gáz még a villany
is, és én is. először játéknak hittem
beugrottak a klisék végül is a kék
nem önmagában él nem kell megijedni
valami csak átszínezi hiszen a kék előnye
hogy más szín által él. de ez nem volt
sem ég se folyó se acél
nem volt puha és nem volt kemény
porhanyós volt mint a föld amit ibolyába
forgat a szenvedély. hogyhogy ilyen mély
nem mozdul marad mint a véraláfutás
lassan megmutatja magát. ez én?
ennyi kék, ennyi kék. te lány, aki tudod
a kékek titkát, a szilváét és az azurkék tengerét
te vitted tovább a mutatót?
©Albert László festménye
https://www.facebook.com/albertlaszloart/
The post Lipp Márta: nem hittem volna appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: IV. appeared first on Litera-Túra.
]]>
*Első közlés
The post Lipp Márta: IV. appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Lipp Márta: szakmai vers appeared first on Litera-Túra.
]]>mint a gondolat
ez nem vitás
tétje van
nem sugdos a füledbe
nem old föl és nem világít rá
semmire nem fényből van
masszív anyag és rettenetesen
makacs kiüt minden gondolatot
nem akar rávenni semmire
még arra sem hogy megfogalmazd
neki jó ha homályban van
és szép nyugodtan kivárja
míg belegubóz a némaságba
így védi magát a téma
mivelhogy annak a veszélynek
van kitéve hogy szétcincálják
a rengeteg fül a száj a szem a sok
parányi ész ami rajta elvileg
ahányszor csak akar mind
keresztülmehet hogy már maga sem tudja
melyik téma is ő valójában
és főleg hogy begubózva
fönnmarad-e majd az időkapszulában
vagy úgy jár mint a mágikus
kerék ami betagolódott a rakétába
nincsen így külön
már rajta tét
©Koncz Csaba – Pihenő gondolák 2010
The post Lipp Márta: szakmai vers appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Giacomo Leopardi verse – Lipp Márta fordításában és jegyzeteivel appeared first on Litera-Túra.
]]>
Giacomo Leopardi
XLI – UGYANAZÉ
Az emberi élet kis időt bír ki,
És vitán felül fontos,
Mit az agg kioszi mondott
Egyazon természet tár ki
Falombot s emberi fajtát.
Csak keveseknél kap otthont
Ez a vélemény. De az ifjú szív lányát,
A bizakodás vágyát
Befogadjuk mindannyian.
Mialatt a zsenge kor önmagát
Tűzpiros virágban bontja ki,
Szép gondolatok százai,
Hiú remény kel a bensőben, míg üres és okos.
A halált nem várja, sem a vén kort a lélek, ki
Míg délceg, s ép embert hord, betegségre nem gondol.
Csak ki játssza az ostobát,
Nem látja, hogy az ifjúság gyors szárnyon jár,
Így a bölcső s a halotti
Máglya kicsi távolságra van.
Nem sok idő, hogy a lábad rajt áll
Plútó sorsszerű útján,
Belül az ő birodalmán,
Add át rövid életedet
Pillanatnyi örömöknek.
A sors nem nézi, ki halandó és nem nézi, ki halott.
*Az agg kioszi Homérosz
* * *
XLI – DELLO STESSO
Umana cosa picciol tempo dura,
E certissimo detto
Disse il veglio di Chio,
Conforme ebber natura
Le foglie e l’uman seme.
Ma questa voce in petto
Raccolgon pochi. All’inquieta speme,
Figlia di giovin core,
Tutti prestiam ricetto.
Mentre è vermiglio il fiore
Di nostra etade acerba,
L’alma vota e superba
Cento dolci pensieri educa invano,
Nè morte aspetta nè vecchiezza; e nulla
Cura di morbi ha l’uom gagliardo e sano.
Ma stolto è chi non vede
La giovanezza come ha ratte l’ale,
E siccome alla culla
Poco il rogo è lontano.
Tu presso a porre il piede
In sul varco fatale
Della plutonia sede,
Ai presenti diletti
La breve età commetti.
Nega ai mortali e nega a’ morti il fato.
1823-24.
* * *
Giacomo Leopardi 1798 június 29-én született Recanatiban és 1837 június 14-én halt meg Nápolyban. Nagyjából ugyanakkor élt, és időben ugyanannyit, mint Puskin vagy Kölcsey, s a már 70 év fölötti Goethe “felkereste levélben a hozzá képest gyermekifjú” költőt. Az elsöprően sikeres fiatalkori hazafias versek ellenére az egyetemes gondolatok költőjeként tartják számon. A végtelenség (L’infinito) című versét a világ közel 50 nyelvére lefordították.
Örülne Leopardi, hogy az egyetemes gondolatok költőjeként tartják számon. Sokat szenvedett ugyanis amiatt, hogy az; tulajdonképp az élete múlt rajt. Miután megértette, hogy a világ bármennyit halad az ideológusok és a tettvágytól égő népboldogítók hite szerint, az emberek adott esetben éppoly boldogtalanok és elveszettek benne, mint bármilyen más korban, e mellé tette le a voksot. És ki is tartott mellette, elveszítve a korábbi befolyásos támogatói segítségét és jóindulatát.
Ezt a verset 1823 végén, 24 elején írta, – nem egész 26 éves korában -, egy ókori görög vers szabad fordításaként. Az eredeti töredék Szimónidészé.
A vers az etalonnak tartott Leopardi kötetben (I Canti), amit 1835-ben Starita adott ki Nápolyban, először jelenik meg a saját versek részeként. Ez a változat befejeződik az utolsó verssor előtt. Már megjelent azonban korábban is nyomtatott formában, és abban még benne van az említett mondat („A sors nem nézi, ki halandó és nem nézi, ki halott.”). Én is belevettem, mert számomra új dimenziót nyitott meg, kitágította a vers kereteit. Ki tudja, efelé ment volna-e tovább, ha egyik vers sem töredék? Nekem is eszembe jutottak rögtön Rilke sorai: „…- De az élő egyre hibázik / s ugyanazt a hibát; a különbségtétele metsző. / Angyalok (úgy mondják) nem tudják gyakran, az élők / vagy a holtak közt járnak. Fut a szüntelen áram, / mindkét birodalmon örökre sodorva magával / minden kort s szavukat túlzúgja örökre.” (Rainer Maria Rilke: Duinói elégiák – Az első elégia. Nemes Nagy Ágnes fordítása.)
Leopardi rengetegszer átírta a verset, a végső változat nagyon nehezen született meg, lényegében 1835-ben. Halála előtt 2 évvel. Így tehát majdnem egész életén át foglalkoztatta a vers, fokról fokra távolodott el az eredeti Szimónidész töredéktől. Végső formája követte a benne végbement életfelfogásbeli változást, aminek egyszerű és tiszta megfogalmazása a két, utolsóként meghagyott verssor lett: Add át rövid életedet / Pillanatnyi örömöknek.
De az egész verset olvasva az ember elgondolkodik, vajon csak az „itt”-re vonatkozik ez az „add át”? Vagy Plútó birodalmában is ez fog számítani, és neki is át kell adni mindazt, ami rövid életünkben örömünkre szolgált? Vagy nem is olyan nagy különbség az „itt” és az „ott”? Esetleg mind a kettő „ugyanazé”? Talán azé, akinek a sorsát képviseljük itt? És aki talán nem is egy, csak mi itt mindig úgy élünk, mint egyetlen egy darab ember? A vers címadása korrekt, A „Dello stesso” (ugyanazé) arra utal, hogy eredetileg ez is Szimónidész verse, mint a kötet sorrendjében ezt megelőző másik töredék. De a kérdéseimből kitűnik, hogy többnek érzem a címadást, mint egyszerű utalást az eredeti szerzőre.
*Első közlés
The post Giacomo Leopardi verse – Lipp Márta fordításában és jegyzeteivel appeared first on Litera-Túra.
]]>