újra benő a kiürült táj
szebb lesz, mint volt
ezerévig is virágzik
tápláléka élő mosoly
remény csírázik
láthatatlan jel
a valódi
mi szívedben fogant
ültess hát
kikelnek íriszeid
tündökölnek, ragyognak

*

kártyalapok

csökök az időben idővel
mit érdekel, te hogy állsz ezzel
ha őszinte vagyok s mért ne volnék

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

The post Nászta Katalin: A barátság gondolatmenetén appeared first on Litera-Túra .

hagyni kell azt a mozdulatot
kibomlani
elernyedni feszülő idegeket
a bőr alatt

menj utána
annak az egynek
embernek – szónak
aki engedi
hogy megragadd
magadhoz öleld

s magába fogad

*Első kölés

The post Nászta Katalin: Névtelen tavasz appeared first on Litera-Túra .

még a vers is megbicsaklik
jó ez vajon?
vagy simán kellene zuhognia
mint esővíz az ereszbe
folyóban a folyó, patakban a patak
ami köveken is vágtat, ha lejt a meder
fárad-e vajon a víz, ha folyó vagy tenger
oly szép nekünk tetsző hasonlatokat
tudunk generálni
de a folyó s a patak nem törődik ezzel
hát megbicsaklik a vers
ha kövekbe akad
mennyivel inkább roskad a térd
ha a gerinc elfárad
görnyed a test s mint zuhatag
száll alá benne a lélek

*
Jobb mindennél

zene nélkül mit érek én
szól a dal
színház nélkül diétás a lét
dalolhatnám
de megcáfoltak
nélküle is lehet
hosszan s békésen élni
ha nincs izgalom
unalom vet fel a színház helyett

valamit mindig keres magának az ember
ha mást nem, kocsmai ricsajt
vagy – mikor milyen műfajra szottyan kedve –
perpatvart a szomszéddal
testvérháborút
piaci tereferét
szűkösebb időkben elő vehet
másvilági meséket

perpatvarok elülnek, kiürül a piac
lemegy a függöny, a színház bezár
leszáll az éj s a mesék megszólalnak
egyet találtam amelyik a többinél többet ér
elém került, hunyt szemem felnyitotta
az övé volt a legszebb, tiszta-kék
a valóságnál igazabb
benne a világ összes színe fénylett
és úgy volt tüzes, hogy nem égetett
csak átvilágított s beszélt, beszélt
mindennél tisztább maradt

hallgattam, mint anyját-apját
önfeledten a gyermek

*Első közlés

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

Halfalak/ az óvatosság éneke, vagy valami hasonló

csak a halott költőt szeretjük, ha bátor
ki él, az ne lépjen át semmilyen határsávot
ne uszítson, ne rántson magával jobbra-balra
csak ha meghalt bocsátjuk meg neki
hogy a jobbat mondta s akarta
lázadni kéne? tegye, csak ne itt ezen a részen
menjen arrébb, úgy ötven, vagy száz évvel
szépen
ha sarkunkra lépnek mondott-hitt szavaira
csukja össze a nagy könyvet azon nyomban

lájkollak én kedvesem, amíg nem ér semmit
piros szivecskéket küldök, ölelést, ömlengést
de ha túl határozott a mondat a szádban
s gyermekeinket zargatják miattad az iskolában
a bátorságot átfestjük zöldre, sárgára, kékre
tilos pirosat intünk a harcos versbeszédre
ne világíts, ne harangozz, maradj vak
mint hajóablak, mikor függönyt húznak elé a rajhalak

*

Kötés-oldás

kitisztítottad látásom
szememből kimostad a port

elkápráztatott világod
de a káprázat üres volt

ne szeressed… belém akadt
kijelentésed leláncolt

te teszed, Uram, nem engedsz
el, tőled semmi el nem old

barát sem lehet a világ
szél hordja szét – kereket old

*Első közlés

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

belekötni egymásba beletudnánk
a napot, a holdat, a csillagokat,
de megbánni teljesen akkor se menne
mert visszamenni senki se mehetne
csak ha teljesen nulláról kezdene
olyat meg a bolond csinál – mondjuk
mondjuk
én ilyen bolond lettem húszvalahány éve
s tudom, igaza volt Pálnak, mikor látva
az athénieknek hiába prédikál
otthagyta őket
balul sült el kívánsága

van fájdalmasabb mikor látod
konokul a vesztes oldalra állnak?
a világ tolja oda őket
míg téged a parancs melléjük zár
mintha betonba falazva
s mikor harminc év múlva, még élve
veszel egy lélegzetnyi múltat
érzed, poshadt az a víz
és kiszabott időd túlfuthat
haldokolnak
az elfogyhatatlan lélegzettel nem éltek

mégis
aprócska remény dereng az út végén
ha nem szakadt meg eddig, lesz értelme
valakik közülük csak felfedezik
elfogadják, beveszik, megemésztik
nem múlnak el, mint oktalan kosok

ki tudja, mikor nem adod be a derekad
akkor-e, ha végig mantrázod az igéket
vagy megőrzöd azokat kimondatlan
s élsz köztük, szeretetszoborként
mint élő halott

*Első közlés

The post Nászta Katalin Véges-végig appeared first on Litera-Túra .

leülök verset írni
de minduntalan fel kell állnom
mit állnom, pattannom
mert a párom
igen, az a páratlan
megbotlik, nyög egyet
a kezéből valamit kiejt
az ebédet főzi
és bennem a lelkiismeret
aki illemet tanult
furdalásba kezd
ha nem engedném
a semmittevésbe belebetegedne
még mosogatni is alig enged
csak amikor ott az ideje
hát így állunk
én tollal
ő fakanállal tölti a napot
s a mérlegen nem süllyed
egyikünk serpenyője sem

2018-03-01

*

Indulna

ha az igazság elhagyja csontjaid
a lendület megkövül
szoborodik a halál
ne hagyj el
kiáltanál
üszök sötétlik
simára döngölt tested

befogadja a föld
a fénynyalábok helyén
fűszálak hajladoznak
hogy indulna valami föl

2018-03-02

*

Mi volt

vidám
egy lépésre lát
örül
már túl van kettőn
bátor
hármat is lépett
hiszi
minden utat bejár
véli
sosem lesz vége
aztán
a végére ér
újra
kezdené mégis
ereje
már kicsit ér
ekkor
kétségbe vonja
amit
eddig bejárt
talán
nem is volt út az
rajta
nem is ő járt
ekkor
jöhet a kérdés
ki volt
ki itt szaladt
kinek
a teste fekszik
emitt
a föld alatt
mi volt
az egész élet
hogy így
ilyen hamar
egy pillanat alatt
mint vakuban a fény
elvillant

2018-03-02

*

örökmozgó

nem mondhatja el direkt neki
hát belekiabálja erdőnyi rengetegbe
nagy szakadékba
ahol halálát azért nem leli
csak elrejti a világ elől
nehogy az nekibuzdultában
szétmarcangolja, vagy tévedésből
Isten őrizz, még elnyeli!
hát midászi ravaszsággal mélyen
a fák odvába menekíti
a nagy repedés oldalfalába
süllyeszti, mint titkos levelet
nincs senki, aki megtalálja
vagy kibányássza onnan a hírt:
ismét dobog, ismét üt-ver
zakatol neki az élet –
egy eltévedt sasfióka arra szállt
és meghallotta
de olyan halkan, szemérmesen ütött
úgy vélte tévedett
nem szív
csak egy arra kószáló falevél zörgött
azért meg nem volt érdemes útjáról letérni
így maradt életben és titokban a hír
újra él, újra ver, újra remél
és már soha semmi ki nem kezdheti
tiktakol, mint a metronóm örökkétig
csak én hallom
s a szívem teli

2018-02.28.

*Első közlés

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

megírtam milyen nagyon szeretem a verseit,
persze hogy félreértik, pedig csak nagy
örömömet akartam kifejezni afelett, hogy úgy lát, ahogy én érzek
így voltam a képekkel is, az empátia, ahogyan beöleli
a világot, ami közös világunkból sarjadt, pedig sosem
találkoztunk, csak megörvendtem, hogy az életet
hasonló indulattal figyeljük
rokonuknak éreztem magam
felfakadtak bennem a vágyak
amik a szerelemre hasonlítottak
féktelenek, mert gátat szabni
nem is akartam nekik
ők nőttek szárnyaimnak
felkaptak, mint a szél, az ég felé
mit fáj ez másnak
minden csak képzelet
a repülésre, mennyei száguldásra
fél centivel a föld felett járok néhanap

lehúzom a nem létező redőnyt ablakomon
ne süssön be a nap
majd kitalálok valamit, amitől megint nagyon
zokon veszik, hogy élek és virulok
bár igen közel a földfelszínhez
távol a szemtől, de ragyogok

vajon azok a mások
lehajolnának értem?

*

Sorok a csalódásról

amikor megszólítottál
és kedvesednek neveztél
mintha a szóval eljegyeznél
magadhoz öleltél

csókokkal borítottad testem
és vágyni kezdtem én is rád
azt hittem, az vagy kire vártam
de nem, nem az voltál

képzeletem festett egy képet
arról, akire várok
aki kedves, aki tisztel, aki
nem szór ki markából

elnézi tökéletlenségem
nem méricskéli életem
akinek az ölelésében
otthon lehetek

nem ejt, amikor nehéz vagyok
értem van, nem ellenem
kinek a homlokán a ráncok
értem születnek

ilyen voltál, mert nem ismertél
csak elképzeltél magadnak
egy igen, pár félszeg mondat
lobogtál, fellobogtam

utánam nyújtottad szavaddal
mindkét karodat
s elhittem, hogy nem tréfából
igazán gondoltad

*

A csutka fölött

milyen gügye vagyok
mondom ki magamra
saját szentenciámat
miért hogy rögtön lábbal tiprom
amit a leginkább kívánok?
valóban az az almafa
az oka mindennek, Istenem?
hogy akkor ott a tudást megettük
és szíveink meghidegültek?
miért fáj mégis a hiánya
annak, amit nem ismerek?
hogy alkottál magadnak, Uram
ha nem ismerlek
csak ismerhetnélek
honnan tudná az ember, Te vagy
akire várnia kellene
ha azok sem ismernek igazán
akiknek ismerniük illene
s mert ott állok már a csutka fölött
kimondom, amit gondolok
ostoba, süket, elveszett lélek
ne vágyj, ne bizakodj
jobb neked a fanyar szájíz
ostoba vigyor képeden
majd ha eljön az elszámolás
láthatsz feketén fehéren

*Első közlésű versek

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .

The post Nászta Katalin: Karácsonyra appeared first on Litera-Túra .

felfut a dombra, még alig lány
szemközt a fiú figyeli-várja
nőnek látszik a ruhában
félig csupaszon fénylik a válla
a fiúcskán – hogy megsérteném
ha hallaná! – öltöny, ünnep van
gyümölcsök, őszben érő fajták
gyűrt levelek völgybegurulón
s bár komorabb az ég délután
mozdulatukban süt a nap
tavasz van

2017-11-06

*

Hangolás

kezdem érezni az egyszerű szavak erejét
mikor elfárad már az ész
a sok szikrázó gondolat
vakítja az agyat
leülök
csak nézek magam elé
észreveszem hogy lent a földön
egy macska közelít óvatosan felém
barátkozni akar
egyszerre kiderül az ég
s az a sok giccses szépség
tülekedni kezd szemem elé
láss meg, itt vagyunk
terád várunk
értelmet te adsz nekünk
drágaságunk
és megsimogat a levél
csiklandoz az ág
táncot jár egy tücsök
hegedűje
estig még hangolásra vár
csillog a napfény egy félórát
ennyit kapott
és megteszik, amit senki sem tudott
kisimul homlokom

2017-11-06

*

és akkor még a mai napról nem is írtam

hogy a holnap le akar kopni
nem írtam arról a kettős természetről
ami kifele befele zsigerből
mást mutatna
pedig színe fonákja egy
veled takarózik a képzelet
neked látszik
ami legbelül téged éget
ami felültet újra az óriáskerékre
szabad a gazda
csak le ne ess!
röpke a száguldás
hamis
visszaforog a hintapalinta
ne félj
ölbe kaplak
csak bízz bennem ma is

2017-11-07

*Első közlés

The post Nászta Katalin versei appeared first on Litera-Túra .