Titok Amit magam elől elrejtek, ráncot vet rám, lüktető egymásuránja érfalaimon koccan, s dobogó kínnyalábja két karomba vágtázik. Ha titkom átüt rajtam, ferde tekintettek űznek, s mikor tükörbe nézek egy könnyekbe fúlt arcot látok, és azt mondom: nem, ez nem én vagyok. Meg se moccanok, miközben minden más rohan. EgyedülTovább…
Tiszta hangodon Tiszta hangodon életre kelnek a hasonlatok, lüktetnek A szópillanatok, az álmok szárnyán szőtt képek simogatnak. Kibontott gondolat tüzet vet, és hallani a fű hogyan nő 1, Átmos a messzeség, átkarol a Teremtő. Kilépünk a mából, s Csapdosó jelenünket hunyt szemmel a foghatatlan éjbe zárjuk. Bordáinkon át, szívünkig fújTovább…
SPAM Szünet nélkül gyötörnek a reklámok kígyósziszegései, az alvilág dalát zengve űznek a kéretlen levelek. Talpig vértben támadnak rád. Nyargalnak feléd a szuronyos üzenetek. Betemet az ismerős nevek mögé bujtatott áruk ármádiája. Csak neked! Csak ma! Csak, csak, csattognak… Zsigereiddel összejátszva csábítanak, mézédes ígéretekkel ámítanak, bensődet kitapasztalva kínálnak, előkelő alázattalTovább…
1. Az emlékezés körmei sebet hasítanak, egy véletlenül kiejtett szó hirtelen éltre kelt egy csillapíthatatlan éhes napot. Egy gyűrött fénykép kinyit egy csapóajtót, s mutat egy megkínzott arcot. Egy régi, megviselt noteszlap marokra fog egy fájdalmas emléket. A szereplők feltámadnak, a szemünkbe néznek, mintha a régmúlt évek teremnének újra itt,Tovább…
Virgonc ünnep Száll az ünneplés madara, csapkodja színes szárnyát a virgonc ünnep, gyermekszemek, részeg illatár, huszárok, körmenet, százezrek emelik a mezítelen város fölé fejüket. Hívő és hitetlen mind, egy ennél szebb és jobb világ üzenetét kívánja. Gyászos-szép fények, ragyogtató pillanatok, hulló tüzes intelmek, sugárszemek kutatják most az idő peremét, ezerTovább…
Add meg nekünk Szőke nyár fénylő fiai, és ti szent magvak, zálogai a Napnak, érett kalászok, keresztbe fektetett asztagok, rád várnak, dolgozzatok, kelljetek fel, kelljetek dicsérni az Alkotót![1] Forgó gondolat pihenj meg! Őröld meg magodat! Porlik, porlik a szenvedély, rejtelmes táncban száll, száll a szélnek megadva magát. Pihenj meg végre!Tovább…
Mimika A mesebeli hétféle vonás, fénypor változás az arcon, minden ember-alakú lényen, felismerhető. A mimika teszi fel, s rögzíti jajszóra, vagy ittas álomra a kifejező gipsz-álarcot. Szomorúság: mérgezett könnycseppek a szemgödör héjperemén, gyászt ütemező vibrálás az arcon. Félelem: sós cseppek a homlokon, hópapírra festődő fekete benti-világ. Undor: falánkság vissz-képe aTovább…
Rés A költő otthona gömb-alakú [1], magában él, elhagyatottan, önmagától kérdez, amit lát és hall saját magára sugárzik vissza, amiről nem álmodhat, arról képet festeni nem tud, amit elhagy homályban marad, a jelenvaló átélése nélkül élménye nem keletkezhet, finom műszere a változást nem mérheti, a szín forog körülötte üresen, nélküle.Tovább…
Levegő A híg eget bejárva sem találunk máshol erre az eleven anyagra, az engedetlen erőre, a vihar nehéz lélegzetére, melyet nyugtalan szárnyak küldnek sokfelé, és idegen kiáltások szállnak vele a világban, a kezes jószágra, mely magában dohog, dünnyög, vagy vigasztalón simogat. A nehéz hűség tartja vinnyogva, nyerítve a közelünkben, aTovább…
Liszt Ferenc utolsó órája Mennyi város tapsolt, hány győztes nyitány szólt neked, s hány balkörmű támadt rád, míg huzatos vonatod nagyot sípolt, s buzgó erőd utána szállt. Hetvennégy éve járja szíved rapszódiádat. Most ágyadban fekszel, betegen, egyedül, vizsgáló szemek nélkül. Adj még egy kurta órát Istenem! Lovak patái újra verikTovább…