The post Pethes Mária: varázslat appeared first on Litera-Túra.
]]>és a feltámadás ígéretével mindhalálig
küzdőt vagy remetét játszottam mikor
mit kívánt az élet ezzel a mutatványommal
bámulatba ejtettem a környezetemben élőket
de egy nap belehallgatóztam a lenyírt füvek
jajába a gesztenyefák lombjának dübörgésébe
a mező szapora lélegzetvételébe és mielőtt
megszületett volna a vers rájöttem mindez
milyen egyszerű és mégis rejtélyes
amikor már mindenről lemondtam
egyszercsak üdén és ártatlanul bátorság
és félelem közé megérkezett a varázslat
felkínálta a mindennapi örömöket
a nyugodt bűbájt megvigasztalta a lenyírt
füveket elcsitította a gesztenyefák lombjának
dübörgését a mező szapora lélegzetvételét
hogy megtaláljam a minden bajra gyógyírt
a legtisztább érzelmet amiben meglelték
igazukat az álmok
©Sarolta Gyoker: Varázslat
The post Pethes Mária: varázslat appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: Szuperszonikus angyal – Hajnal Éva recenziója appeared first on Litera-Túra.
]]>Azt is biztosra vehetjük, hogy Pethes Mária költő neve igazi garancia arra, hogy az e pillanatban még csak latolgatott feltevések igazsága napvilágra jön. A költő huszonkettedik verseskötete hátoldalán olvasható versrészletből megkapjuk a választ:
“nem tudtam hogyha kiejtem Anyám nevét
egy szuperszonikus angyal zuhan ki a számon
és a tényleges időhöz képest
semleges fehérség a semmi vesz körül
amiben nincs tovább”
(Hibbant igeidők – részlet)
Amint a „csillogó” quetzal örökbe fogadja a kiválasztott embert, úgy fogadja örökbe, úgy őrzi és úgy engedi szabadon szárnyalni Pethes Mária nyelvünk ékességeit, „betörve az édes anyanyelv darázsfészkébe…”:
“nem énekel a rab
madár összezárt csőrén
nem fér ki dal
jelenléte néma pont helye
egy írásjel nélküli versben
összetöröm a faliórát
kiveszem belőle a kakukkot
és szabadon engedem
az erdőben mert jó vagyok
vagy az akarok lenni”
(A legigazabb – részlet)
Vele együtt vágyunk „föl-föl egészen az égbolt gyulladt / kötőhártyájáig át az ürességen mint / a felhőkarcoló káprázata…”. A költővel együtt szemléljük a „délutánok érces kongását” is, míg mindenki „kiheveri a választások őrületét” ahol „lélegzésed lassan fényűzésnek számít”. Tőle tudjuk, hogy „nem dokumentálja a világ / a sebek okát a fákról hulló levelek / szétszóródnak mint a madárdal / de ami felejthetetlen nem illan el”, és azt is, hogy „kongó pénztárcákban / korgó gyomrokban eltűnik az igazság”. Társadalomkritikája nem színlel: „ki tudja meddig bírod még nyelni / a megosztó közlemények forró láváját (…) ami komótosan benyomul a városba / szétterül az utcákon felfeszíti a békés / házak küszöbét beömlik alvók álmába / reggelre tüdejük megtelik a gyűlölet / mérges gázával…”. „… és amikor eljön az idő Isten trónja / elé teszed utolsó versedet amivel / felszabadítod az újkori rabszolgákat / csak semmi félelem az orgonák / olyan fúgát zúgnak amilyet / még maga Bach sem szerzett”.
A természethez végleges szálak kötik.
TÓ-verseiben szenvedélyes, akár a szerelemben. Miként egy teljes földi életről ad „Látlelet”-et, úgy ismeri a „Békesség illatát”, a „Búcsúzás mintái”-t. „Karanténba zárt sóhajok” közben katedrálist állít emlékeinek, költőtársainak, szerelmeinek.
Vele együtt látjuk, ahogy „seregélyfelhő gomolyog / a ködalagút fölött / vonuló vadlibák a győzelem jelét / mártogatják a Tó folyékony higanyába …” és azt is, amint „megrepedtek a fellegek amikor / Isten kiterelte bárányait legeljék le / a világ bűneit …”.
Pethes Mária, igazságszemmel mutat rá visszásságokra, ugyanott, reményteli kiutat keres. Szívvel magyar költő:
HAZA
önmaga hasonlata
nem szép mint
hanem maga a szépség
nem ragyog mint
hanem maga a fény
nem vonz mint
hanem maga a vonzás
(…)
szerelem
piros a vérben
fehér a halottas ágyban
zöld a fűszál magasában
nem élő mint
hanem maga az élet
Hangsebességnél gyorsabban repít múltba-jelenbe, örömbe-fájdalomba, fénybe-árnyékba Pethes Mária Szuperszonikus angyala.
álmodban a gyermekkor szelíd
fényéből örvös-galamb repül föl
magasba írja sorsod
(Éjszakák változatai – részlet)
Repülés közben értékes irodalmi pillanatok várnak ránk – e kötet olvasóira –, miközben ámulatba ejt bennünket a tény: kiválasztottak vagyunk, akiket örökbe fogadott egy mitikus madár, Pethes Mária madara.
*
Kiadója az alkoTÓház,
13 x 21 cm, ragasztott, fűzött, puhafedeles kötet.
Illusztráció – Pethes Mária: Szuperszonikus angyal – kötetborító
The post Pethes Mária: Szuperszonikus angyal – Hajnal Éva recenziója appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: nagykorúság appeared first on Litera-Túra.
]]>a sovány rétek mérgezett
föld szerelme lettél
európa szégyene
országos átok volt
amit rád mértek az évek
álmaidat nem robbanthatták
szét a felhőkbe gyűrt törvények
politikusok szónoklatai
tiéd maradt
a cél
az országot újjépíteni
Anyám száraz lábbbal
keltél át a végtelen vizen
mint az Isten
átbukdácsoltál
az apám nélküli éveken
bálványa özvegye lettél
a megszokás mona lisája
elfogyó idő magzatburkából
megszültél az árvaságra
útjelző tábla lettél nekem
gödrös utakba
roskadó emlékezet
megfosztottál az öregedés
szinopszisától kiszolgáltattál
színlelt szerelmeknek
amik sosem bélelték ki
otthonom végrendeleteddel
nagykorúsítottál az életnek
The post Pethes Mária: nagykorúság appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: eróziók appeared first on Litera-Túra.
]]>a kibomló hús friss vére
testeden számtalan hajszálér
amikből új arcot szőhetsz magadnak
te a vadság és szelídség változója
kertedbe szivároghatsz
a talaj eróziójaként érkező jégeső
apró örömeid lemeztelenednek
gyöngéden gondolsz elhagyott szobámra
börtönt építesz magadnak
s azt mondod kezedben tartod az életed
majdnem-teljességben mit kezdesz a kérdéssel
amire nem felelek benned mit kezdesz
a várakozás hálójával amiből kisiklanak az álmok
mit kezdesz a cirkáló felhőkkel
amik iszonyú éhségükben felfalják a napot
mit kezdesz az ablaküveghez koccanó
szerelmes szavakkal a talánigazvolt-tal
hajnalok halvány hálózataival a földdel
aminek ütőerében jázmin illatom lüktet
mit kezdesz a haszontalan tenger-napokkal
a jégbe hűtött szerelem bájitalával
a táj szélesvásznú premier-plánjával
a csöndben visszavonuló jelenlétemmel
távolodás és visszatérés előtt
még egyszer felöltöd az alkalom arcát
de mit kezdesz az öregedés kezdetével
hasadon a bánat-hájjal
viszonyunk visszhangjával
amiben a semmi is valami még
és mit kezdesz hosszabbodó nappalaiddal
rövidülő éjszakáiddal amikben nem tudod
eldönteni hogy eget-verő hiányom
vagy utánam epekedő vágyad nagyobb
már nem akarom tudni mi történik a bolygóval
ahol érvénytelenítettük az évszámokat
érezhetően más nyelvi szerkezetekben élek
utalások és refrének bűvös rendszerében
csak arra kérlek ne beszélj a rózsáknak az elmúlásról
The post Pethes Mária: eróziók appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: állapotjelentés appeared first on Litera-Túra.
]]>egészségesnek lenni pont mint fiatalnak
de mostanság az ő ajkára is
a bezzegazénidőmben felhangú mondat tolakszik
pedig amikor neki mondták megfogadta
még említeni sem fogja
egy ideje csak azzal számol ami vagy aki
nem érkezik meg sosem pénz paripa fegyver-
telen királyfi folyamatosan keresi otthonát
saját magában és vigyáz hogy élete fája
ne dőljön útjába senkinek
jobb fülében a tenger morajlik
nappal nem hallja mert elnyomja a világ
koszlott zaja lelke frekvenciáját leárnyékolják
a médiumok véres hírei lavórt tart a tévé alatt
hajnalban az árokba önti a borzalmakat
emlékei üvegszilánkok a mába fúródnak
nagyon rövid záridőre állítja szeme fókuszát
így a pillanatok kimeredni látszanak
türelmesen vár amíg a lakás megtelik
felejtésszaggal
The post Pethes Mária: állapotjelentés appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: karanTÉT appeared first on Litera-Túra.
]]>a bezárt ajtó némasága
csupán valami halk hang
vergődik a keretfában
*
húsunkat marcangolja a vágy
hogy egyszer kijutunk zárkáinkból
vagyunk a tavasz zöld árbócrúdján
megfeszítettek nézzük ahogy
a világ szájából szivárog a kór
*
közönyösen ásít az égbolt
nem támaszkodik meg rajta
a harangszó pedig sok
lélekért kellene bongania
*
csillagok kórusa
himnuszt énekel
a feltámadásról
bukj föl a mélyből
adj jelet szeretet
*
annyira szeret hogy
sosem szólít a nevemen
nem akarja átadni
az elmúlásnak
szívembe száműzlek
hogy hazára lelj
ahol megszülethetsz
és megtanulsz
emberül beszélni
*
egyedül téged ismerlek
százszor átúsztam
szemed kék tengerét
*
álmodj bennem
hiányod ne legyen
sebhely sóhajom falán
*
árnyékod gyökértelen
röpülni képtelen
ha mégis megpróbálja
a madarak visszahozzák
hogy szerelmes éjszakánk
bíbor lepedője legyen
*
fák ág-szobáiban a cinkék
azt dalolják örüljön aki él
népesítse be virágokkal
a szelíd dombokat senki se
szokja meg a magányt
madarak tartják bennünk
a lelket amikor hitünkben
bealkonyodik a remény
*
gyűrött kép fekszel
mint viharvert tájon
átszökellnek rajtad
cingár forgószelek
magukhoz szorítják
árnyékod nagyra nő
a könnycseppemben
*
álmomban gyümölcsfát ültetek
nem kérdezem
ehetek-e majd gyümölcséből
*
minden reggel felrázom
az ágyneműt kiszellőztetek
aztán bevetem az ágyat
minek Mama
úgy sem mehet senki hozzád
a magam örömére Kicsikém
megmosom az arcom fogam
megfésülködöm csinosan
felöltözködöm leheletnyit sminkelek
minek Mama
úgysem mehetsz sehová
a magam örömére Csillagom
©Csikós György – Nebuló
The post Pethes Mária: karanTÉT appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: Valami ingről appeared first on Litera-Túra.
]]>őrök éppen kockát vetnek. Lázad a vesztes,
megverekszik érte, nem lehet másé; ez a
vérpecsétes rongy, ami egyszer sokat érhet.
Az Úr szent nevében vihar jön, a csillagoktól
megfosztott égből villámok nyila zúdul. A föld
fáradt szemfedélként borul a dombra. Aztán
minden elcsitul, tapintható a húsvét csöndje.
Bárányfelhőből iszik a nap, majd paplanként
magára húzza. Lassan küzdőket, szemtanúkat
egyaránt betemet a sötétség réme.
De megvirrad újra. Új legyőzöttre, friss vérre.
A tájra megannyi harmatcsepp gurul, kétezer-
tizenhét csalogány könnye.
©Tarcsai Béla -Leszáll az est
The post Pethes Mária: Valami ingről appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: imádság hétköznapra appeared first on Litera-Túra.
]]>jópofa jóakaróinktól akik
a hecc kedvéért bármikor
hajlandók elgáncsolásunkra
oltalmazz a sötétség ránk omló
falától irigyeink elvetemültségétől
nehogy megkezdhessék
elveszejtésünk szánalmas művét
védj meg minket az álszentektől
a honfitársaikra veszettül haragvóktól
nézd minként tolonganak a nemzet
utolsó vacsorájára
fordítsd el tőlünk a gonosz arcát
ő nem a te kiválasztott apostolod
aki előkészíti szent küldetésed hogy
valódi neved tetteinkben világra segítse
*Első közlés
The post Pethes Mária: imádság hétköznapra appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: visszatérés appeared first on Litera-Túra.
]]>a független érzelem
ám az én koromban az igazság
azonos a várakozással
még mindig el akarom
kápráztatni a szabadságot
ahogy a fiatalság bámulatba ejti
a kényszerítő körülményeket
ahogy az óceánt
nem ismerő patak
a végtelen vízbe vágyik
átmeneti csodákra emlékezem
magamban beszélek
mint a színészóriások
az üres nézőtérnek ha lelkük
még a szerepben bolyong
a semmiben botladozom
elül bennem a vak rémület
a rohanó időtől már tudom
hogyan lehet
mindennap visszatérni
a csodához önmagamhoz
az örökkévalóság falánál
imádkozni értetek
The post Pethes Mária: visszatérés appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Pethes Mária: Kövek hattyúszárnyon – Költőtársaimnak appeared first on Litera-Túra.
]]>a bizonyosság túlpartjára
Széthasadt nevetések vásznát
fogjuk vitorlánkba
Kővé vált könnyek sebzik bőrünket
Hiába nevetnek kitartásunkon
a múlt bűvészinasai
Magunkkal viszünk egy marék földet
hogy mindig velünk legyen Hazánk
s ha elpilledünk fejünk alá tehessük párnának
Megszeppent hulló almák gurulnak utánunk
Felhők gyolcsába vadlúd biztatóját pólyáljuk
Csak a mindennapi kenyér
szégyenét nem akarjuk vinni
de a kíméletlen szükség bőröndünkbe teszi
Magunk mögött hagyjuk a bárgyúsághoz
szoktatott emberiséget
a szolgaságba hajszolt megalkuvást
az újra és újra ismételt bűnöktől
áporodott levegőjű gyóntatófülkéket
Elhagyjuk a járdák gödörvizén
lebegő levélígéreteket
rajtuk a feladó nevét
Látjuk ahogyan tűzvész gyúl
a négy égtáj négy sarkán
Látjuk magunk mögött rianás nélkül
jégbe zárulni a Tó öblös száját
Halljuk az aszfalton kopogni a jégeső aranyköpéseit
Halljuk amint a szél korbácsolja a fasor ártatlan fáit
Sírunk a tudatlanokért
akik nem tudják mit cselekszenek
Sírunk a kényelem fövenyén tespedőkért
akik tudják
de jobbnak látják nem tenni
amit kellene
Sírunk az állomáson lakóért
aki előre reszketi a tél ítéletét
Legnagyobb megaláztatásáért
mert éjszakára az illemhelyről
a bokorba zárják
Sírunk a telefonokban rekedt virágnyelvért
az elprédált hitért
az éhhalálra szánt tehetségekért
a pirosfehérzöldért
Hattyúkkal rikoltozunk a kipróbált hűségért
Vonszoljuk szívünkben
az őseink sírjára őrzött köveket
Cipeljük az emberség földjére
The post Pethes Mária: Kövek hattyúszárnyon – Költőtársaimnak appeared first on Litera-Túra.
]]>