The post Jeles napok elé appeared first on Litera-Túra.
]]>Ez a megállapítás világjárvány idején kivételes jelentőségű. Egyre inkább tudunk örülni mindennek. Annak, hogy családtagjaink egészségesek, hogy új nap ébred, hogy rajcsúroznak a madarak, hogy kizöldülnek a fák, hogy éled a természet, hogy élünk! Új időszámítás ez, amelyben átértékelődnek a dolgok, áthelyeződnek a hangsúlyok.
Április 11-én a költészetet ünnepeljük, miközben húsvétra készülünk. Ez a véletlennek tűnő egybeesés megmozdít bennünk valamit! Valami esszenciális megbízatást, amit már úgy elrejtettünk, hogy azt sem tudtuk, létezik-e még bennünk.
… és létezik!
Újra képesek vagyunk egymásra figyelni, egymást megbecsülni, együtt örülni! A járványtól való félelem féltéssé nemesedett legtöbbünkben. Feltámadt bennünk, hogy milyen jó adni!
A vers ünnepe és az idei húsvét a feltámadás erejében fénylik!
Áldott ünnepet Mindenkinek!
Hajnal Éva
a 3 éves Litera-Túra folyóirat főszerkesztője
The post Jeles napok elé appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Dragomán György: A jövő lánya appeared first on Litera-Túra.
]]>Olyan tiszta és tökéletes volt a hasonlóság, hogy egészen beledobbant a szíved, és egész tele lett a lelked örömmel, de képzeljem el, hogy hirtelen fájdalmat is éreztél, hirtelen megijesztett, az aminek igazából csak tisztán örülnöd kellett volna, hogy a kislányod előtt még ott az egész élet, megijesztett az a sok-sok lehetőség az örömre és a bánatra, boldogságra és keserűségre.
Hirtelen azt érezted, hogy tudni szeretnéd, hogy mi lesz, hogy milyen lesz, hogy miben lesz más mint te voltál és miben lesz ugyanolyan, és itt most nem is arról akarsz beszélni, hogy mit adsz majd át neki öntudatlanul abból a sok mindenből amit magaddal cipelsz, nem, itt most nem a nevelésről van szó, és nem is a öröklésről, hanem arról, hogy könnyebb lesz-e neki vagy nehezebb, hogy más lesz-e e világ és más lesz-e benne nőnek lenni.
Sokat gondolkoztál ezen azóta, és arra jutottál, hogy ha optimistán nézed a jövőt, akkor joggal remélheted, hogy a lányod, a jövő nője szabadabb lesz annál mint amilyen te vagy, mint amilyen te voltál. Vegyük például a fogszabályzóját, neked csak olyan volt amit éjjelre kellett berakni és folyton kiköpted és tudtad, hogy a hátad mögött lófogúnak csúfoltak, de neki a lehető legjobb van már, olyan ami tényleg működni fog, és ez csak a kezdet, nyilvánvaló, hogy ő nem függ majd annyira a testétől és a testképétől, könnyebben és szabadabban megváltoztathatja, olyan lehet amilyen lenni akar, és ez a szabadság talán a súlyosabb kérdésekre is érvénye lesz majd, talán úgy és akkor vállalhat gyereket ahogy neki tetszik, talán nem kell majd évekig kínlódnia, és nem kell olyan nehéz döntéseket meghozni ezzel kapcsolatban mint neked kellett.
Igen szabadabb lesz, de reméled, hogy a szabadság nem teszi se könnyelművé se önzővé se keserűvé. Reméled, hogy attól, hogy bármit megtehet majd nem fog mindjárt és azonnal élni is a lehetőséggel. Persze amikor elmesélte, hogy tetszik neki egy fiú, és már csókolóztak is, akkor előszúr megijedtél, aztán eszedbe jutott, hogy te is mennyire szerelmes voltál már hat évesen is. A csókról nem tudtál persze, és ő már tud, nyilván minden másról is előbb fog tudni, de talán jobban meg is ért majd mindent. Nyilvánvaló, hogy szabadabb lesz majd mint te voltál, reméled, hogy megérti majd hogy ez a szabadság felelősséggel is jár, és a kettő egyensúlyából megszülethet számára a boldogság. Te minden tőled telhetőt meg fogsz tenni ezért, de a sorsa mégis a sajt döntésein múlik.
A tükörbe nézel, a lányod arcát keresed a saját arcodban, megpróbálod meglátni az ő jövőbeli arcát, közelebb hajolsz, a tükör párás lesz a leheletedtől, tudod, hiába törölnéd le, a jövőbe akkor sem láthatnál bele.
*Egy rövid esszé, azt hiszem az Elle közölte. Azt kérték, képzeljem el, milyen lesz a jövő lánya. Én persze a szabadságról írtam.
The post Dragomán György: A jövő lánya appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Novák Imre: Valóságszendvics appeared first on Litera-Túra.
]]>A világ szinte összes fontos, 2018-as eseményéről manipuláció nélkül tudósít a World Press Photo kiállítás. A nemzetközi pályázat idei díjazott felvételei nagyon erősek a történetmesélésben, nagy szerepet kapnak a nők és kiemelten foglalkoznak a migrációval is – mondta a tárlatot bemutató sajtótájékoztatón Révész Tamás fotóművész és fotóriporter, a kiállítás főszervezője.
A fényképezőgép remek segítség ahhoz, hogy végiggondoljuk a világ tavalyi történéseit. 2019-ben nyolc kategóriában – általános hírek, környezet, természet, hosszú távú projektek, portré, hír és sport, az év képe, valamint újdonságként az év képriportja – több mint 4700 fotográfus 129 országból több mint 78 ezer fotóval pályázott. A kiállítás 143 képét három héten keresztül válogatta egy 21 tagú, riporterekből és szerkesztőkből álló, nemzetközi zsűri.
Az idei World Press Photo pályázaton a természet kategóriát Máté Bence nyerte a Túlélési ösztön című békás fotójával. A világhírű természetfotós a sajtótájékoztatón elmondta: sosem készít kifejezetten pályázási szándékkal fényképeket, de az erdélyi Kovászna megyében készült felvétel esetében már az első pillanattól tudta, hogy jó pályamunka lehet belőle.
Máté Bence kitért arra is: fényképein általában a természet szépségeit igyekszik megörökíteni, nem a dráma érdekli. Az étkezési célból levágott lábú békák haláltusáját megörökítő kép abban az értelemben kilóg a sorból, hogy a témája a pusztítás maga.
A környezet kategória első díját is Stirton nyerte egy katonanőt ábrázoló fotójával. A zimbabwei Phundundu Vadvédelmi területen működő, orvvadászat ellen harcoló női csapat egyik katonája látható a felvételen.
A képekben ott lappang mindaz a feszültség, amely világégéshez vezethet. Láthatjuk, hány vezér akarta naggyá tenni az országokat, hogyan készül az ellenségkép, bűnbak és velejárója, a gyűlölet.
A kiállítás komoly. Nem a veteményeskertet idéző kalapokat mutat, nem egy könnyű trics-tracs jelenik meg, nem arról szól, hogy melyik aszfaltbetyárnak nyúlták le a nőjét, melyik maffiózónak lopták el a kocsiját, hogy jó pénzért visszavásárolhassa. A lényeg: földi létezésünk fájdalmas felismerése.
A szociológiai, társadalomtudományi gondolkodás része lett a művészetnek, így van ez a (mozgó és álló) képek esetében is, és a fikciók által bemutatott világ mellett fontos még a korhű, valóságos tények sora, a dokumentarizmus. A képek segítenek abban, hogy véleményt formálhassunk a világ eseményeiről, tapasztalatot vagy benyomást szerezzünk, hogyan él az ember napjainkban Láthatjuk, milyen szokások jellemzik a különböző kultúrákban élő embereket, miben hisznek, milyen vágyaik vannak, és hogyan fordulnak egymás ellen, ha sérelem éri őket. Az acsarkodástól a mindennapi életért folytatott harcon vagy kellemes perceken át, a tömegpusztításig gyűlnek a képkockák történelmünkben, ezekről szólnak a sajtófotó-kiállítások, hogy láthassuk, a jelenségeknek számos oka van.
A közelmúltból gyűjtött tapasztalatainkra jellemző, hogy világunk kétségekkel teli, gazdasági és értékrendi válságban van. Túl nagy a zűrzavar. A butaság szele fúj százfelől. És politikai paranoia telepedik rá agyunkra. Nehéz eldönteni, hogy demokrácia van-e vagy a bürokrácia uralkodik, pénzügyi machinációk történnek-e gazdasági tervezés helyett, és nő-e a szegénység, szakértők helyett pártkatonák vezetik-e életünket? A fotó a tér és az idő vékony szelete, a képek kormányozzák a világot – ahogy Susan Sontag, a fényképezés elméletének nagyasszonya fogalmaz.
Nem véletlenül övezi évek óta nagy érdeklődés a sajtófotó kiállításokat, mert a szemnek szóló bizonyíték a leghatásosabb segítség a világ megértésben. Fogyaszthatók a képek, igazi valóságszendvicsek. Tudjuk, a szavak ráérnek várni, de a képek nem.
Ha nem jók a képeid, nem voltál elég közel – mondta Robert Capa. Az idei gyűjtemény szerzőiről elmondható, hogy elég közel voltak az eseményhez, és nem csak fizikailag.
Túl kell élnünk ezeket a borzalmakat, mert ha nem így lesz, nem akad majd olyan ember, aki tudna segíteni a világon.
*Első közlés
The post Novák Imre: Valóságszendvics appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Novák Imre: Az érzelmek és a vágyak terméke appeared first on Litera-Túra.
]]>miközben vaskemény költészetet kalapál vissza a sorokba.
(Allen Ginsberg)
A természet az ember szülője, szellemi és testi táplálója, aki elmereng ezen, az máris közel került a haikuhoz. Hol szorosan, vagy tartalmilag és formailag vonzódva, kötődve hozzá, hol csak egy érzést őrizve, mikor történetek, gondolatok, hangulatok, képek sorozatát éljük át, vagy írjuk le, amelyek megszínezik a lelket. A rózsa lelkünk része.
Amíg az európai kultúrában jelentéssel átitatottak a művek, addig a haiku semmit sem akar elmondani, csak felkínálja magát megértésre. A haiku költői ereje a megfigyelésben és a természetábrázolásban rejlik. Nincs benne erőfeszítés, bemutatja az okok láncolatának ürességét, a dolgok ürességét, átéljük, hogyan lehet a semmibe faszöget verni. A természet elágazásaiban él. Vonzó benne formája rövidsége, sejtelmessége, az a bámulatos finomsága, ahogy néhány szóval képes felidézni természeti képeket tájakról, évszakokról, azaz az idő múlásáról, és képes benne megmutatni a gondolkodó, érző embert. A haiku olvasásakor szöveg táj, a tördelt sorok asszociációs láncba fűzve a nappalok és éjszakák útjain haladunk. Pár szóval elmondott események, vagy néhány szóval felidézett tájak jelennek meg előttünk, és észrevesszük, hogy mindegyikhez közünk van. Vagy voltunk ott, vagy oda kívánkozunk. Káprázatunk bilincsei szerinti képek vezetnek minket, felhagyunk a mindennapi élet praktikáival.
Hangulatilag és tematikusan két csoportra osztható. Az egyik a szójátékok technikájára épül, a szavakban rejlő hasonlóságokon alapul, a másik egy természeti kép gondolati háttér mögé húzódva mond képet, beszél valamilyen sejtésről. Ezek során az időpillanatok leírására vállalkozik a szerző, mikor az öt-hét-ötös szótagszámú vers írásába kezd. Ezzel együtt élményleírás is történik. A rész és egész fogalomkörében él, kicsiben látjuk az egészet. Ezért is mondhatjuk, hogy rokon az ikebanával, a bonszájjal, a tusfestészettel. Filozofikus és rövid, mint egy zen koan, és itt is a gondolatot csak felfesti a költő, és azt egészíti ki a befogadó, a hallgató vagy az olvasó.
A haiku rímtelen költészet, de nem csak versalakzat, hanem műfaj is. Érzések rejtőznek benne a természeti erők titkairól. A legismertebb keleti versforma, ami nagy hatást fejtett ki a modern nyugati irodalomra is. Elődje a tanka volt, ebből származik. A tanka ötsoros 5-7-5-7-7 szótagszámú. Annyival bővebb, hogy az első három sor a látvány, a benyomás felrajzolása, a negyedik és ötödik sor az erre adott reakciót írja le.
Bármi lehet a haiku témája, bármiről szólhat. Jellemző rá a keleti diszkréció. Tizenhét szótagban, három sorban gondolatok, képek felvázolása, felidézése történik. Egy érzés, egy benyomás, egy hétköznapi hangulat, mozdulat kap nagyobb jelentőséget benne, és válik általánosan érvényes mondanivalóvá. A zen nyelvén szólva: a világ egységének átélését fejezi ki a vers nyelvén. Az élmény, a pillanatnyi megvilágosodás ideje, és a természet titkainak kifürkészése, megragadása az idő lugasában. A titokig tudunk pillantani a flórázás és faunázás közben. Ha kelet felé nézünk, a nyugati oldalt csak emlékezetből idézzük fel, de látjuk. A természetesség, az egyszerűség, a közvetlenség ötvöződik benne. Eleget tesz ezzel a zen-életszemléletnek. Benne rejlik, hogy miért haragszunk öntudatlan.
Japánban évszázados hagyományai vannak. Fénykora a XVII. és a XVIII. századra esik. A feudális, katonai kasztrendszer szűk keretei között kialakuló városi polgárság irodalmi önkifejezéseként jött létre. A nyugati világban is inkább a városlakók számára kedvelt, hiszen a természet iránt örök vágy él bennünk, ha a füvön fekve a fűszálak közt nézelődünk, vagy az égen a fehér felhőket bámuljuk, amin nincs semmi csúnya.
A verselés máig legismertebb mestere Matsuo Bashō, aki a XVII. század második felében élt. Bashō már nem a felszínes humorra építi verseit, de az egyszerű emberek nyelvét használja, és ez már alapvetően sikert jelentett.
Álljon itt egy eredeti vers japán hangzás szerint Miklós Pál Zen és művészet című könyvéből:
Kimi hi take / Yoki mono miszerezu / yokimaroge.
Szó szerint így fordítható: Te tűz bambusz / jó dolog mutatni / hógombóc.
Hogyan fordítható versként magyarra? Erre csak kísérletet tehetünk, csak közelíthetünk az eredeti jelentés felé, pontosan – mint más verset – ezt sem lehet magyar nyelvre ültetni
Néhány kísérlet: Lángoló bambusz / mellé telepszem. Kezem / hógolyót szorít. Vagy: Hópelyhek hullnak / parázsló bambusznádra, / jégvirág csordul.
A haiku világunkat szimbolizálja, jelez, felmutatja a tényt. Nem mond el történeteket, nincs benne jellemrajz, nem fest kortörténeteket, nem egy rövid novella, nem jelenik meg benne összeütközés a szereplők között, nem ír le eseményeket, nem hivatkozik régi írókra, történészekre. A haikuk tömörségükkel, sejtelmességükkel többértelmű jelentéssel bírnak. Többre és másra is gondolhatunk olvasásukkor, így az olvasó képzeletére is számíthat a szerző írásukkor, mert mindenki hozzáteszi saját tapasztalatait a szöveghez a befogadás során.
Ahogy már említettük, gondolatiságában rokon a zen-buddhizmussal, a türelmes elmélkedés tanával. A haiku is a szemlélődést tartja a legfőbb teendőnknek, ahol szabadon áramlanak a gondolatok, az észlelhető világ részeire bomlik, majd a képzelet összerakja egy új egésszé a mozaikdarabokat. Talán ezért nevezik a tudat tizenhét pillanatának is. A tizenhét pillanatig tartó észlelés nem teljesen tudatos felismerés, nem is vált ki véleményt, állásfoglalást. Olyan, mint ahogy a moziban az állóképek gyors egymásutánja adja a mozgás illúzióját, mert ugye mozgás ott is sincs, csak észlelés.
A haiku gondolatiságában két részből áll, mely a metsző szó vagy hasító szó (kiredzsi) mentén válik ketté. Hangulatok, képek kifejezésével indul, aztán jön az általánossá válás, és ez vált ki utórezgést az olvasóból. A haikuban egyszerre rejlik benne a klasszikus tömörség és a romantikus rögtönzés. Halljuk a sziromkondulást és a felhőszakadást is. A megmászatlan hegyek vidékére visznek a halványan ragyogó fénynyilak, amelyek felsejlenek, de valójában nem is léteznek, de látszik rajtuk, hogy elérhetetlenek.
A költemények mikrokozmoszából meghitt természetszeretet árad felhőkkel és démonokkal. Motívumai az évszakokhoz kapcsolódnak, ezek terelik érzéseinket. A tavasz a csalogány, a cseresznyevirág, a nyár a kabóca, a mákvirág, a vadkacsa a telet jelképezi, míg a telihold és a krizantém az őszt szimbolizálja. Érzelmek és gondolatok. Egyszerre fejeznek ki elvágyódást és elvegyülést, ami lehet nyögés és sóhaj is. Valami mindig történik, de nem folytatódik semmi.
Oh nyári pázsit! / Be sok vitéz alussza / Öledben álmát! (Matsuo Bashō; ford. Frenyó Z.)
Tiszta zuhatag! / Hullámokon hibátlan / most a nyári hold. (Matsuo Bashō)
Hideg holdvilág: / kőpagoda árnyéka. / Egy fenyőfa-árny. (Massoka Shiki)
Az európai lírában az epigrammával tart rokonságot. A kapcsolatot a mindkettőben felbukkanó ellentétek adják. Mindegyikben ellentmondás rejtezik, megbúvik bennük egy csavar az előző gondolathoz képest, ami egy új helyzetet teremt. Aztán inkább csak a különbözőségeket sorolhatjuk, hiszen az epigramma emléket állít, erkölcsi, politikai sikerekre emlékeztet. A haikura ezek nem jellemzőek, inkább részleteket vázol, az általánosan érvényes természettörvényeket kutatja, és teszi meg vezérlő elvnek.
A városlakó számára is lírai merengésre ad alkalmat az elmúláson és az élet dolgain. Rávilágít, hogy csak akkor tudjuk meg, hogy mink van, ha elveszítjük. Addig csak füstöt lapátolunk. Aztán forró álomba lépünk, a hold néha véres vadállat. Megmászhatatlan hegyek előtt állunk, dögevő palánták közt. A fák alatt hőség suttog, dús lombú fa egyik ága csupasz. Favágók reggel nyélnekvalót vágnak az új fejszéikhez. A vén földúton senki. Felhőszakadás készül, csak a víz csillog.
Itt a körömvers / ideje, Kosztolányi! / Körömszakadtig. (Kányádi Sándor)
Kosztolányi nem véletlenül nevezi természeti rajznak, mert a felvázolt kép mögött ott egy másik rajz, egy lelki ábrázolás. A haiku írója csak megindítója a gondolkodásnak, aztán válik csak mindannyiunk lelki rajzává, mert a vers is akkor szép, ha értik. Kosztolányi páratlan beleérző képességgel fordított haikukat, de európai gondolkodással, a magyar nyelv szabályai, lehetőségei szerint. (Elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy a japán igealakban a cselekvést egy kitalált, fiktív személy hajtja végre.) Mély átéléssel ír az elmúlásról, a hétköznapi dolgok felismeréséről. Kosztolányi haiku fordításaiban igen kevés felel meg a műfaj kötött verssorú (három) és szótagszámú (5–7–5) kritériumának. Ízelítőül néhány „háromsoros” Kosztolányi-fordítás, amelyek nem követik a haiku kötött szótagszámát.
Nyugalmas, csöndes est… / Csupán a tücskök vad zenéje harsog, / hogy szirteket repeszt. (Matsuo Bashō: Csönd)
Hogy zúg a tó. / De fönn az égen az arany Tejútnak / nyugodt, nagy íve látható. (Matsuo Bashō: Tejút)
A 17-es szótagszámra példa:
Templomi harang / bronzán lihegve / alszik / egy csöppnyi lepke. (Guchi Bushon: Harang) Ez esetben Kosztolányi a versikét négy sorban rendezte el.
Egy műfaji klasszikus fordítás:
Lámpám tüzétül / a sárga őszirózsa, / nézd, elfehérül. (Guchi Buson: Sárga őszirózsa)
Ez esetben a szőrszálhasogatók a soronkénti két hangsúly követelményét kifogásolhatják.
A magyar nyelv szóösszetételei páratlan gazdagságot biztosítanak a haiku írására. Árnyaltan fejezhetjük ki érzelmeinket egy-egy pillanat, hangulat felidézésekor. Úgy jöhetnek elő a gondolatok, ahogy a folyóba dobott kő hullámai egymásra futnak, és szétterülnek a víz felszínén. Az asszociációk is így kapcsolódnak egymáshoz. Mindezek illusztrálásaként álljon itt néhány haiku, melyeket Dörömbözi János e tanulmány kapcsán rögtönzött.
Desolatio,
Konstanza kikötője,
Otthontalanság!
Elhagyatottság,
Fogarasi havasok –
Diákjaimnak.
Felébresztette
Pippalafa árnyéka,
Elmúlt létszomja.
Olümposz ormán
Halhatatlan hegylakók,
Kozmoszt alkotók.
Apollón-szentély,
Delphoi híres jósdája –
Michelangelo.
Mái halandó,
Nüx, Sors, Halál, Moirák,
Végzet fonalán.
Igazságosság,
Törvényes rend és Béke
a három Hóra.
Epidaurosz:
Apollón – Aszklépiosz,
Test-lélek egység.
Ősi Olümpia
Altisz szent ligetében:
Ügyesség – szellem.
Otium – negotium
Pihenés – tevékenység,
Dönteni nehéz.
Életbölcselet:
Ducunt volentem fata,
nolentem trahunt.
(Seneca nyomán)
Szomorú szívvel
vidám arcot mutatni
– nem kis nehézség.
(Tibullus nyomán)
Szeretem a haikukat, mert a flóra és fauna és a természeti jelenségek együttese. Szeretem, ahogy a szavak titkokat rejtenek magukban, aztán egyszer csak felfedik a bennük megbúvó megállapításokat életről, halálról, a végső kérdésekről, és a közte meghúzódó útról. Mintha az ősállapotot vizsgálnánk, vagy fürkésznénk az évszakok változásait. Szeretem, a bennük búvó sűrített életképeket, amelyek gyakorta alkalmasak a meghökkentésre. Bíztat is, hogy kár a világ hazugságait elhinni, mert a természet tiszta képeiben rejtőzik az igazság és a szépség, és életünk ne legyen csak kajtatás a Szent Grál után, és ne az legyen fontos, ami nincs. Van más szabály is, mint a felettesek parancsa, és a pénz, az arany uralma mindenek fölött.
A haikuban köznapi történéseknek lehet olyan szerepet adni, amelyekből sorsunkra, életünkre vonatkozó megállapításokat lehet levonni. Erre jó a haikupillanat, az örökkévalóság mozzanata, a dolgok elszigeteltségének és kiteljesülésének érzése. Egy japán vers soha nincs befejezve, ahogy Kosztolányi írta. Ellazulhatunk az időtlenségben, átéljük a mulandóságot. A haiku a láthatón túlra vezet. Gyökereink a földhöz kötnek ugyan, de ábrándjaink az úszó felhők közt haladhatnak. Útunkon loboncos fejű szirmok kísértenek égő farönkökön, de nem merevednek meg dolgaink a szavakban.
A haiku segít meglátni a táj belső természetét, ahogy az évszakok zűrzavaros formákkal váltják egymást, és látjuk a jelentés és az alak különbözőségét, de a forma és a tartalom egymásba szővődik, amiben a tárgyi világban felváltva jut hatalomra a tavasz és az ősz, a születés és halál. Ahogy a keleti filozófia mondja: a jin és jang. Ha jang jön, mászkálni kezdenek a hangyák, ha jön a jin, táplálkozni kezd a szentjánosbogár. Kalandozhatunk az ezerféle dolog birodalmában. Érzelmeink a tárgyi világtól függnek. Egy levél és egy tiszta szél is képes felkelteni érzelmeinket, és hat ránk a dolgok lehelete.
Jin hívja Jangot, / Jang keletkezteti Jint / E változás – tao. (D. J.)
A rózsáról szóló versek a véletlenszerű alkalmak forrásvidékéről származnak. Túl a csábaságokon, túl az ördög álarcosbálján is, kísérletet tesznek, hogy a csalóka tünetekből kihámozhassuk azt, aminek a mérge összehúzza az arcot. Igaz, sejtjeink már egyre kevesebb energiát nyernek a környezetünkből, mert az észokoktól messze estek a tények, hiába egy a gyökerük. Sorsunkban sebekkel egyre ridegebbek leszünk, de énjeink mélyén ott a régi kérdés: lehet-e még azonosulni a természettel? Vagy csak annyi maradt, hogy önkényesen számolgatjuk a csillagokat?
A szemelvényeket Dörömbözi János válogatta
The post Novák Imre: Az érzelmek és a vágyak terméke appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Radnai István: Dúlnak a művészviták appeared first on Litera-Túra.
]]>A “modern művészettel”, mint jelenséggel és fogalommal foglalkozom.
Mi a művészet? Olyan alkotás, amely kifejezi azt, amit köznapi eszközökkel nem lehet.
Mi az alkotás? Művészi alkotásnak mindössze az nevezhető, amit a tehetség és a szaktudás hozott létre.
A modern művészet egyik jellegzetessége, hogy nem közösségi (élmény), egyéniség hozza létre, egyedi és egyszeri (és általában nem övezi közmegegyezés.)
Közmegegyezés a megszokott körül alakul ki. A szakma érzékenyen reagál – pro és kontra – a közönség késéssel reagál, különösen az elfogadást illetően.
Hibának tartom, ha a szerzőt véleményezik és nem a művet.
“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET!”
Ha művészet, akkor első sorban az érzelmekre hat, másodlagosan az értelemre.
Lehet-e megérteni a “madarat”? A szót, a fogalmat igen, de a jelenséget nem!
A madár vagy tetszik, vagy nem. A tollai színét szépnek tartjuk. A másiknak a hangját. A varjú énekesmadár, de a hangját nem szeretjük. A tolla fényes-fekete, de nem szeretjük, mert a fekete a gyász színe Európa nagy részén, tehát nem lehet szép.
Megértem-e a művet? A szavakat, mondatokat igen, ha viszont nem hat az érzelmeimre, mit adott hozzá a köznapi benyomásokhoz?, Tetszenek a színek és a formák, de csak a tudatomig jut el. Nem vált ki katarktikus érzelemeket. Akkor, mint művészi alkotást nem “értettem”, helyesebb nem fogtam fel.
Mit lehet a zenén “megérteni”? Ismerős és ezért kellemes a hangok egymásutánisága és az ismétlődése. A “tetszik” nem egyenlő az “értemmel”! Szubjektíve jelentkezik a családi környezet, a tanulás és a saját zenehallgatási szokásaim. Pedig Bartókon nem andalodunk el, intellektuális-tudatos művész. Az, hogy elmagyarázza valaki, hogyan építkezik csak az értelmemre hat. Pedig Bartóknak érzelmei is vannak, ezért választott művészeti ágat. Azért hogy érzelmeit tolmácsolja. “Nem értem” a bűvszó, hogy ne kelljen hallgatni: pszichológiai értelemben: hárítás.
De Bartók nemcsak zongorázni tudott kiválóan, meg kottát írni. Birtokában volt a zeneszerző minden eszközének és ismerte az elődöket. Nem hazudik, nem bújt ki a bőréből a vélt siker és a hatásvadászat kedvéért!
Hiába parancsolt volna rá vagy akarta lebeszélni tanár!
Próbáld meg utánozni! Nem fog menni. Öntörvényű.
Az a képzőművész, aki az ókort, a reneszánszot, a klasszikusokat, a romantikát és századfordulót nem ismeri, hiába hiszi, hogy alkotott – különösen, ha az ecsetkezelést nem tanulta meg rendesen. A mázolmányban az ötlet elvész, nem tudja kifejezni.
“Nem figyelem, nem tanulom az elődöket, mert elvész az eredetiségem!”
Aki tanul és olyat, amit érdemes, lehet, hogy eleinte a hatása alá kerül. De a tehetség rátalál a saját útjára, a középszer soha!
Ez a probléma lényege az alkotó oldaláról.
A befogadónál olykor a fél-műveltség vagy egyenesen a műveletlenség vezet az ízlésficamhoz.
Az alkotó lehet kitartó, de sohasem erőlködhet!
A stílusgyakorlat kívánatos, de az csak skálázás, bemelegítés.
MIÉRT VAN NÉHA OLYAN ÉRZÉSEM, hogy nem alkotás, CSAK SKÁLÁZÁS, HAJSZOLT EREDETISÉG?
Ha a művész hazudik, a mű kivitelezése is elárulja.
Visszatérek az eredeti gondolathoz. Művekről lehet vitát nyitni. Nem celebekről!
És mű az ecsetkezelés, az arányok és gyakorolt (naponta gyakorolt) rajzkészség, tanulmányok ismeretében keletkezhet. Ez nem üres rutin!
Hasonló a helyzet a zeneszerzéssel, harmóniákkal, hangszereléssel.
Az íráshoz is kell a tehetség, de önmagában nem tesz íróvá, költővé. Még az élmény sem.
Meg kell tanulni a szakmát, a lehetőségeket, a formát, hogy művet felöltöztessük.
Keserves dolog, ha olyan “művel” találkozunk, amelyből a legfontosabb, a közönségre ható kivitelezés hiányzik. Ha mű naturális elemek „összehordása” egy kupacba, az még nem eredetiség.
Sajnos a tanárok egy része az eredetiségbe hajszolja a hallgatót – egyetemekről beszélek – paradox módon az az eredeti, amit a tanár képvisel. Ezért hajlandó a műgondot háttérbe szorítani.
Ebben partnere a lusta és törekvő tanítvány – újabb paradoxon – olcsó sikereket hajszol maga is!
A zenekari tag, a restaurátor és a műfordító fejében ez meg sem fordulhat.
Azonnal elveszti az állását illetve a megélhetését.
“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET! – mondják egyesek.
Én pedig nem értem, felkészületlen “alkotók” műveit hogyan fogadja el a kritika vagy a közönség.
Talán ezért van, hogy az átlagember szinte soha nem ért egyet a kritikussal. A kritikust nem értem, ha az egekig dicsér vagy pocskondiázza művet – kapcsolatai vagy hajlandósága szerint!
Hogy a sötét oldalát hangsúlyozom?
A művészeti viták résztvevőitől tanultam.
The post Radnai István: Dúlnak a művészviták appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Novák Imre: Szürrealista szellem appeared first on Litera-Túra.
]]>Bari Károly a mély és nyers szegénységből érkezett az irodalomba. A cigány nép évszázados hányattatásai szólalnak meg verseiben, és létezésének viszonyairól szól. Népéhez forduló költő, aki öntörvényű és megalkuvásra képtelen, és aki érvényt akar szerezni kitűzött erkölcsi normáinak. A cigányvilág szokásait mutatja be, kapcsolva más népek kultúrájához, bizonyítva közös motívumrendszerüket, érzésvilágukat.
Bari Károly 1952-ben született Bükkaranyoson. Első verseit a Napjaink és az Alföld című folyóiratok közölték. A népdalok egyszerű és őszinte érzelemvilága állt hozzá a legközelebb. Camus és Dosztojevszkij vonzotta, és Nagy László lírája hatott stílusára, megfogalmazásaira. Kamaszként indult költői pályáján, egyik napról a másikra vált híressé. 13 évesen kezdett verseket írni, és 17 évesen már kötete volt.
Bari Károly
Petőfi
Életünkből-kitörölhetetlen szavakkal tördelted
lelkedet, jövőbe-látó szemeid taván mégis
csónakázni indult a halál; nem félt a
márciusi ifjak kínná-vergődő dühétől,
halálba-roppant csontjaidat lángokba: zászlóidba
göngyölte, pedig hogy sóhajtozott, nyögött a csatatér,
ordítva sírtak a mezők is;
barna köveket: pacsirtákat dobáltak az ég arcába,
feketébe szomorodott a délibáb: fekete lovasok
vágtattak Segesvár felé, országot-elborító
szemfödelet húztak maguk után: a mi szemeinket
takarták sötétségbe, nem láttuk, hol zártak a
földalatti erdők éjszakájába, szavakká-tördelt
lelked tüzes sziklája életünkre hengeredett:
hánykolódunk, égünk hatalmas súlya alatt.
Népe közérzetét közvetíti érzékenyen gazdag képi világgal. Szürrealista szellem. Idegen tőle a zsúrfiúi és a fád magatartás és viselkedés. Tudatos szerkesztéssel rendezi emlékképeit, látomásait. Képalkotása, valóságlátása mikrorealista. Metaforái lényegített élettények. Merész képzettársításokkal ábrázol, miközben víziói konkrét látvánnyá válnak. Nem fél a szavaktól, otthonos velük. Nem meghökkentő képalkotásokkal operál, nála nem kaland a szürrealizmus, hanem világfelfogás, ábrázolási mód, formanyelv, a világ kifejezése. Tiszta szándékú háborgása szólal meg műveiben, hisz a szürrealizmus felszabadító erejében, hisz abban, hogy megváltoztatható a világ. Harcol a hazugság ellen, és bízik a szó erejében. Regényesen szárnyaló írásaiban merész és lázadó. Nyugodtsága mögött indulat munkál, szenvedélyes hangon szól, megátalkodott hite kergeti. Bari komor, nem engedi meg magának az ironizálást. Nem a hagyományos kötöttségek híve, inkább az ide-oda hullámzó belső gondolat-hangsúlyok összecsendülését kedveli a világról való tűnődése közben.
Irodalmi berobbanása után a hetvenes évek társadalmi rendszerében lelassult pályája. Nem az irodalmároknak és a politikusoknak írt. Akkor az irodalmat is a viszonylagosság hatotta át, és azt már nem viselte el a hatalom, hogy a szovjet megszállásról és a szabadság hiányáról is írni lehessen.
Szabad szellemként nem másolt, nem utánzott, és nem hitt az egymást érő népboldogításokban sem, nem is kommunistáskodott. 1972-ben büntetést kapott és nem elismerést. Persze ez érthető volt, mert versei költői világképe nem a szocialista társadalomépítés elméletéből és gyakorlatából táplálkoztak.
Emlékszem, egyszer a március 15-i tüntetések után felolvasta néhány versét a Hazafias Népfront Béke klubjában, a Népköztársaság útján. Óriási volt a tömeg, még az ablakban is ültek. Szavai vihart kavartak, mert azt mondta: állunk a várban falhoz emelt kezekkel, szabadság hol vagy. Kitört a botrány, mert radikális volt ugyan a társaság, de ott inkább az volt a jellemző gondolkodás, hogy jó a szocializmus, csak rosszul csinálják ezek a vezetők. (Hogy mit mondtak a szabadszájúbbak, hagyjuk.)
A hetvenes évek közepén visszaszorított helyzetbe került. A magyar irodalmi élet fekete lapjai között a Bari Károly címszó alatt találhatunk néhány ellene elkövetett bűnt. Veszélyes nézetei miatt katonának vitték, pedig korábban egészségileg nem tartották alkalmasnak. Borzalmas tortúrákon ment ott keresztül. Megalázták, fenyegették, rugdosták a nép hadseregében. A halálba akarták kergetni. Majdnem sikerült is, mert egyszer feladta a harcot, felvágta ereit. Az aszály táborát járta, vérerei fonalait önként kioldotta, koponyáját már tenyerébe képzelte a sírásó csönd, és már a férgek csipeszei közt járt a hírekben, mert napkelet ellen állt tündöklő szemmel – ahogy a Száműzetés című versében fogalmazott. Ezt az írást kedvelt költője is államellenesnek nevezte és nem közölte.
Itt érdemes egy rövid kitérőt tennünk, mert a szocializmus alatt a néphadseregben a katonai élet anomáliákra épült. (Azt csináltak az emberrel, amit akartak.) Mi az olaszok ellen készültünk háborúra, nekünk kellett védenünk Keletet, ha átlépik a határt. Erre gyakorlatoztunk. Ezért kellett napokig kuksolni valamelyik erdőben az éjszakai riadó után, hogy megérkezzen az ellenség és megverjük, szétlőjük őket. Közben folyt a szocialista embertípus nevelése a seregben, ami azt jelentette, hogy legyünk lojálisak, vagy inkább támogatók. Ebben a világban nehéz volt szabad szellemként gondolkodni, Barit is az átnevelés ravasz trükkjével vonultatták be a seregbe, és gyötörtették más kiszolgáltatottal.
A civil életben is folytatódtak megaláztatásai versei miatt. Három hónapig volt a szegedi Csillag-börtönben – ítélet nélkül – köztörvényesek között. A Művelődési Minisztérium egy lépést sem tett érte. ( Hagyjuk most az akkori neveket!) Barit a Színházművészeti Főiskoláról is eltávolították. (Bilincstől kékültek kezei.) Tizenöt évig nem kapott állást, senki nem kereste. Azok voltak a vezetők, akik nem vállalták a konfrontálódást, és a hatalom relatív szűk téren belül központosult. Visszahúzódó lett. Bár 1984-ben József Attila díjat kapott, de közéleti költő-szereplőként ritkán találkozhattunk vele.
Nehéz sorsú vidéken járunk verseiben. Körülöttünk a „szegénység örökzöld rozmaringvirága” és varjúkárogás, vályogcsomók, és Jézus útját „bűneink szögeivel teleszórtuk”. Csupa kellemetlen érzést kiváltó asszociációk kerülnek elénk a szegénységről és az elesettségről. Barival szólva: „sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcáraival megajándékozzatok.”
Bari magányos költő. Párhuzamokban és ellentétpárokban fogalmaz. Torlódó képei varázsfényében egy egész nép történelme jelenik meg szokásaival, gondolkodásával. Felidézi hiedelemvilágukat, ahol a hegedűk vijjogásában élők háta mögött megátkozott szerelmek sárkányai csatáznak, és döglött macskák szőrét rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák.
Onnan jön, ahol az éhség nagy úr, fehérre meszelt házak csordája legel az útszélen, és ablakfogaikkal csillagot harapnak, körülöttük kehes lovak nyerítése lobog a levegőben. A világ szomorú. Vonítanak a szél kutyái, meggyalázott virágok sírnak, átok-keserű szelek rakják ki az életre a gyerekeket, vércsék száján vonaglik a sikoly, szerelmesek egymás húsából élnek, és hajnalok tornyai dőlnek a vállukra.
Látomásos-szimbolikus világot találunk verseiben. A vidám dal idegen tőle. Hol három holló sí-rí, hol lihegő rózsák bomlanak a földre a felgyújtott percek erdejében. A képek a legérdekesebb, leginkább őket értjük. A meséktől nem szabadul, de nem tündérvilágról ír. A cigány népköltészet jelenik meg fordításaiban, festett képeiben. Arcukat hordja, arcát hordják. Témaválasztása kézenfekvő, saját sorsát írja. Egyszerre írója és hőse is verseinek. A cigányság világáról, a cigányfolklórról ír. Legyen az vers, mesefordítás vagy festmény. Az elfelejtett tüzekről szól, kimondja az éjszakát”, „halála dobog az inge alatt, akinek pacsirták fészkelnek a nyelve alatt, öleli emlékei romjait.
Kínja indította útnak. Romaként emelt szót. Nagyhatású poézis az övé. Kultúrák halmazából táplálkozik. Szenvedély, feszültség, szókimondás jellemzi. Virtuóz módon sodorják az olvasót pontos képei. A motívumok egymást erősítik, hangvétele, tempója erős, az olvasót mélyen megfogja. Erkölcsi alapon gondolkodó költő, az olvasó kreativitására is épít.
Az átélt gyerekkor eseményeiről, a cigányság életéről, nehéz sorsáról őszintén, személyes hangon ír. A fájdalmat és a hiányt szólaltatja meg verseiben. Plasztikus érzékenységű képekkel festi le a cigányputrikat, fölfedi az álommal bélelt házak falát, ahol anyja sűrű pilláival nem vitázik álom. Tisztítja a kormozott vályogépületeket és a bentélőket.
A Némaságok könyve című kötetében lány-agancsos kakasok káromkodásai szólnak, virágtalan ablakát bolyhos fagy maszatolja, nem lát be rajta senki. Kívül ősz van. A füst lépcsőin szikrák ugrándoznak, sasok szónokolnak a szilaszirten. A tudat tüskéivel bélelt csont-zsákba varrva figyeli, mit mond a lélek. Rókadémonok jönnek, szívek zuhanni kezdenek, az eszmélet küllői közt megtöretett a világ. Hűtlenségek magasodnak, a nap arany vadhús. Fekete végű kését szívének szegzi. Köddel fátyolozott a világ mosódik össze a vagánykodásokkal és elnémításokkal, horkoló tavakkal, részeg pünkösdi rózsákkal – ahogy ez az ember – alapú civilizáció gondolkodásában természetes.
Rosszkedvű világról tudósít. Az aggasztó múltról és jelenről szól, de mi a rideg jövőben is ezt a világot látjuk. Mindennapjaink levegője árad belőle. Nem csak homályosan sejtet, hanem az egymásra tóduló motívumok, metaforák, szóképek hálójával szövi át műveit, nála a cigány néplélek minden árnyalata megszólal. Írásainak textúrája ebből az élményvilágból és szabadságvágyból származik. A hagyomány és az identitás fogalmak körül mozog. A nyers szegénységből jött, az álmok országhatárain túlról, emlékek rongyaival. Hozta a fuldokló folyók sóhajait. Ez a verseit meghatározó életérzés. Ablakunkba csontsovány holdat állított, hogy ne menjünk ki a rétre, mert baj mindig akad és fölhasítják lábunk virágagyarak.
Visszatérő motívumokkal köti össze versszöveteit. Varjak, agyarak, virágok, ködök, csontok állnak szóképei alapján, ezekből bukkan fel a hold, a nap, a szél. Belehelyez minket a cigányok életébe, a vándorlások bizonytalan világába, ahol az ember arra vár, hogy talál valamilyen kincset. Csupa kellemetlen érzést kiváltó asszociációk kerülnek elénk a szegénységről és az elesettségről. A párnák csücskeit dér harapdálja, és vizes bürök-sípokon sikoltozik a szél.
A világot nem csak saját szemszögéből mutatja be. Előbukkan belőle a filozófus és a szociológus költő. Fekete világba néz – fekete szemekkel – a mesélés örömével, miközben gyöngyökké fagynak az arcán könnyek.
Néprajzi gyűjtései is fontosak. Cédéin a vándorútról, a faluszélről hoz énekeket, meséket. Az erdő anyja címmel négy és fél száz oldalon cigány meséket, eredetmondákat, hiedelemtörténeteket olvashatunk, ami sok év gyűjtő- és fordítómunka eredménye. Fontosságát emeli, hogy akkoriban a kultúrpolitika tagadta az önálló cigány kultúra létét, és ő bebizonyította, hogy igenis létezik ilyen, és egyenrangú más nép folklórjával. Fölhívta a figyelmet az itt élő népek közös motívumkincsére. Így ébredünk rá, hogy anyánk egy kicsit kun, vagy román, esetleg szlovák, tán cigány is, és csak tudatlanságunk vezet a népek közti acsarkodás szításához.
Hozzátartozik még életművéhez, hogy festményei, rajzai is a cigány kultúrát követik formanyelvében és témavilágában. Én úgy látom, hogy képei színdúsabbak, mint költői képei, bár hatásuk egy tőről fakad. Hozzátartozik még a leltárhoz, hogy német és francia nyelven is jelentek meg cigány-magyar művei.
Politikai okokból fakadó megrázkódtatásai ellenére is elmondhatjuk, Bari nem politikus alkat, mert túlzottan indulatos, és ez ott káros tulajdonság. Nem inspirálja a kompromisszumok művészete, erkölcsileg értékeli a mindennapok eseményeit az általános szabadságvágy, a bűn és az igazságtalanság kapcsán. Csak a kompromisszummentes szinteket tudja elfogadni. Művei kiállják az idő próbáját. A csönd a kedvence, ott talál magára. Lassan alkot. Neki az íráshoz sok belső időre van szüksége.
Bari soha nem tagadta meg cigány származását. Elfogadottsága révén kulcsfigura lehetne a cigány-magyar kultúra, életmód és együttélés összekapcsolásában. Mélyen gyökerező irodalmi hagyományaink folytatója. Közép-európai szintézist alkot verseiben.
Záró mondatként szeretném megjegyezni, hogy elfogult vagyok vele, mert korosztályom kultikus alakjának tartom, aki az emberi szabadságjogok első harcosai közé tartozik.
Bari Károly
Vándorcigányok
Hajnalok tornyai dőlnek vállukra: szürke ködöt-ásító,
csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező
hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat
bennünket, nyikorgó szekereinken
visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott
isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,
akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;
az utak tündérei, harmattal mosakodnak,
gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemünkre álmot
énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása;
forró zivatar, amikor a varjak fekete
szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak
fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;
lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd
csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák
sátoros szekereinket; kíváncsiskodó
baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,
a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei
égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,
ponyvás szekereinket; kíváncsiskodó
baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,
a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei
égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,
ponyvás szekereken kóborol népünk a világban
hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak
között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott
lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó
cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét
rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,
arcunkra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó
puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink
az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,
nyikorgó szerekeink az utak kőpadlójához nőttek,
kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos
fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik
az arany búzaföldek szívdobogásából falat
berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között;
az utak mellett: kormos ágaikra este
ráúszik a hold.
The post Novák Imre: Szürrealista szellem appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Novák Imre: Épület-, város- és tárgyészlelés appeared first on Litera-Túra.
]]>Hogy mindörökre meglegyünk.
/ Tandori Dezső /
Vannak fotósok, akik nem a világ izgalmas, harcokkal teli eseményeit fényképezik, nem a halál közelsége ihleti őket, hanem az alakok és a színek kategóriáival dolgoznak, hogy egy-egy általános érvényű mozzanat megragadhasson bennünk, illetve megmaradjon a fényképen.
Napjainkban hamis és torz hírek, információk terjednek a valóságról. Ellenségek, idegen kultúrákból érkezők ellen vad támadások folynak néhány kevéssé emberbarát országban.
Úton-útfélen címmel nyílt kiállítása 2019 januárjában a Barabás Villában Koczina Gyulának, a Digitális Fotó Magazin munkatársának. Több mint harminc év terméséből válogatott képei kerültek most kiállításra. Többsége hazai útjain, illetve Európa érdekes városaiban, tájain tett barangolásai során készültek.
Az okokra és a következményekre összpontosít, nem csak a képzeletbeli valóságokra figyel. Fő erénye a gondolatisága, a megközelítések sokasága jellemzi. Hol Budán időz, hol utazik, és keresi Godot-t. Várja azt a pillanatot, amikor a kép megnyugszik, akkor exponál. Az általános érvényű mozzanatot keresi és ragadja meg. Képeiből dallamok szivárognak, egy-egy ódon ház fala sejtelmes zenét búg emlékeztetve lélekcserélő korokra. Képei világában a múlt történetei keverednek a jelen tapasztalataival.
Humor és szomorúság egyaránt jellemzi. Autonóm személyiség, az ember lehetőségeit keresi a mindennapokban. Néha kerülgeti a dolgokat, de csak azért, hogy a legmegfelelőbb helyről láttassa. Igényes és gondos megfigyelő, nem akarja, hogy pontatlan hírek, információk jussanak hozzánk. Képes visszavarázsolni az eltűnt időt, vagy a tovaszállt madarat.
Nem a hírekben szereplő események tudósítója. Nem pártkongresszusokon készít fotókat, nem az ünneplő, lelkes tömeg jelenik meg nála a képeken. Igazi civil. Nem politikus pillanatok ragadják meg képzeletét. Szereti a csendéletek. Városokban kóborló, a csend fotósa. A nyugalmat keresi, ami azt bizonyítja, hogy van mégis rend a világban, nem csak felfordulás, nem csak a pusztulás ural mindent, nem csak a botrányok csimborasszója életünk jellemzője. Nála a világ egy szépen kirakható mozaik, vagy egy szép nyugalmas dokumentumfilm képeinek sora a valóságról.
Objektívjén keresztül mutatja be az utcákat, házakat és az embereket. Látjuk, ahogy a faajtó mögül szelíden előkukkant egy nénike. Arcán a bizalom mosolya bujkál. Hazai vidéken kapja lencsevégre a várban parkoló kocsikat, Szentendre boltíves utcáját, majd a Mackós iskola melletti óvodásokat, ahogy átkukkantanak az isibe, ami még a titkok világa, és amihez még nagyobbnak és ügyesebbnek kell lenniök. Megnézik, milyenek is a nagyok.
A kiállítás meghívóján szereplő sárga házbelső és sárga udvar, a benn égő sárga fény különleges látvány. Lemerném fogadni, hogy bármely helyiséget bevilágítaná, vagy nem, de azt az érzést kelti. A barcelonai Szent Család engesztelő templomáról készült képek azoknak is szépek, akik nem katalánok, és nem is hisznek a spirituális világban, hisz a forma szép, és azt sugallja, hogy a világ egyértelmű igazságokból áll.
Ha a róla szóló írásokat szemügyre vesszük: képeinek érdekessége a szűken vett kompozíció és a tiszta, élénk színek, fényképezőgépe keresője mögött olyan dolgokat is észrevesz, s megörökítésével mások számára is láthatóvá tesz, ami mellett könnyen elmennénk. Lokálpatriótaként közvetlen környezetének mutatja be fotóválogatását, amely az elmúlt negyven év munkájából szemezget. Csak bólinthatunk, így igaz, látszik. Mint minden igazi fotós, Koczina Gyula is szívesen készít olyan streetfotókat, ahol a fények, színek, formák játéka is megragadja az embert, a dolgok mélyén rejtőző igazságok érdeklik. Világos, hogy lefényképezi az áradó Dunát, a lebontott házak sorát. Ő is szívesen csíp el meghökkentő pillanatokat, amire aztán sokszor emlékezünk.
A kép nála nem csak forma és lehetőség a gondolatok pontos megfogalmazására, hanem törekvés is, hogy minden képének legyen igazsága, legyen az egy felismerés, egy állítás világunkról. Nem szenved életundortól, mert van önfegyelme, tudomásul veszi, hogy minden korosztály átformálja a világot. Nekünk ez jutott.
Ha elfogultnak tűnnének szavaim, nem tiltakozom, oka van a megfigyelőnek. Gyulával, maradjunk így, éveket ültünk egymás mellett középiskolás korunkban, és nem csak a tananyagról cseréltünk eszmét. Hogy miről? Egyszer majd megírom, hogy az is meglegyen.
A kiállítást Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotoriporteri tagozatának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője nyitotta meg. Megtekinthető: 2019. január 23. – február 24. Barabás Villa, 1122 Budapest, Városmajor utca 44.
The post Novák Imre: Épület-, város- és tárgyészlelés appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Barta László: A múlt és jövő metamorfózisa appeared first on Litera-Túra.
]]>Sokféle nézet lehetséges. Lehet vitatkozni, lehet dicsérni, esetleg szidni, lehet fújolni, dohogni, lehet tapsolni, éljenezni és lehet kritizálni. De bírálni csak tárgyilagosan, ész érvekkel, igaz tényeket alapul véve, csak így reális!
A színeknek is vannak árnyalatai, az eseményeknek, a történéseknek is van jó és rossz oldala. Tetsző és nem tetsző. A feketét is követheti egy pirkadó fehérség, a zöldnek, a sárgának, a pirosnak is léteznek, megannyi árnyalatai. Úgy ahogy a múlt történéseinek is voltak számos előre sejtett vagy váratlan kimenetelei, fordulatai. Tragikusak, drámaiak vagy hősiesek. Ezt jó figyelembe venni egy alapos elemzésnél.
Nézzük az előttünk fekvő tablót, a múltat és próbáljuk megérteni, legalábbis megmagyarázni.
A későbbi képek, festmények, amik ezután születni fognak, azok már rajtunk, mostaniakon múlik! A jelenkoron. A múltat már nem lehet megváltoztatni, csak nézünk visszafele és csodáljuk vagy elkárhoztatjuk magunkban. Ezt kell tudatosítani: a Jövő rajtunk és az utánunk következőkön múlik! Hogy a majdani tabló szép és elfogadható, mindenkinek tetsző legyen. Ha nem is mindenkinek, de a nagy többségnek igen! Ez volna a demokrácia! Amit már nagyon régen, már az ókori görögök kitaláltak. És ennél jobbat az óta sem találtak!
Jó, ha tudjuk, semmi sem lehet tökéletes, nem létezik olyan, hogy minden mindenkinek tetsző legyen. De a törekvés, a szándék, a jövő alakításának jobbítása majd mindenkibe benne kellene, legyen!
Ez egy nézőpont. De lehet sok más egyéb is. Ami előre visz és nem a gyűlölet, az anarchia, a káosz, vagy a diktatúra, a pusztulás felé sodor. Inkább az összefogás, az együttműködés, az egyetértés felé. Ez a felismerés, ennek elfogadása a jövőre nézve több mint pozitív dolog lenne!
Minden rajtunk múlik!
Továbbá: a múlt és a jövő között itt vagyunk mi. A mai nemzedék. A jelenkor. Akiknek el kell dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz!. Választanunk kell. Ésszel, rációval és szívvel! Érzéssel és tudatosan. Mert hallgatni bűn és vétek! Olyan nem lehet, hogy nincs választás! Olyan nincs, hogy lapítunk, és csak nézelődünk, hallgatunk. Meghunyászkodunk…
Az van, hogy a múlt már tovatűnt, megvolt, letűnt, és íme, lettünk mi, akik vagyunk most! Itteniek, mostaniak. Az van, hogy tudjuk lesz majd egy jövő. Amihez MOST van nekünk közünk! Mert választhatunk, mert választanunk kell, hogy az milyen legyen!
Jó vagy rossz! Élhető, szerethető vagy káosz és minden rossz, ami evvel jár.
Ez itt a kérdés! És nem is kevés!
Ismerjük a mondást: „Bűnösök közt cinkos, aki néma!”
Így hát választani kell. Szólni és tenni. A jóért, a szépért, az igazságért!
Néma és gyáva nem lehetsz! Válassz és dönts! Közömbös nem lehetsz! Mindenkor és soha!
Mert nem mindegy milyen lesz a fiad, lányod, unokád, dédunokád jövője!
A múlt és jövő egyszer csak megfordul, átvált és a jövőből idő teltével, múlttá változik. Az a múlt a Te kezedben van! Paradoxon?…Ellentmondás?… Lehet! De igaz.
Gondolkodj és cselekedj! Rajtam, rajtad, rajtunk a világ szeme!
És mondom, csak mondom: közömbösség kizárva!
Ez mindig aktuális!
S z e r i n t e m.
*Első közlés
The post Barta László: A múlt és jövő metamorfózisa appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Hajnal Éva: A gyermek él appeared first on Litera-Túra.
]]>Előre elgondoljuk, mi lesz jó neki ahhoz, hogy majd fölvegyék a legjobb egyetemre és mindent alárendelünk ennek.
Különórákra hordjuk már óvodás korában: angolra, kínaira, rajzra, zongorára, úszásra. Előfordul, hogy lovagolni visszük, vagy teniszre, tollasra, balettre, külön tornára. Mindez csupa remek elfoglaltság, de biztos, hogy szükség van ennyi mindenre?
Mindent igyekeznek megtenni érte fiatal szülei, lótnak-futnak, a legjobb következményekben reménykedve. Amikor eljön a hétvége, mindenki úgy érzi, végre kipihenheti magát, végre alhat egy jót, de akkor jönnek a gyerekzsúrok, a családi tiszteletkörök és folytatódik a pörgés.
A fölösleges iskolai terhekről nem is beszélve…
Rohanó világ, mondjuk, de vajon nem rajtunk múlik-e, hogy megálljunk néha?
Nem kéne-e fontolóra vennünk, mi az, ami valóban jó gyermekünknek? Ami igazi biztonságot ad, ami valóságos munícióval tölti fel?
Vagy ezek költői kérdések csupán?
Néhány éve kutatást végeztem. Arra voltam kíváncsi, miféle jövőképpel rendelkeznek az akkori 7-8 évesek. Olvassunk néhány választ:
“… ha nagy leszek, akkor tűsarkú cipőm lesz és hosszú műkörmöm és elviszem a Maci kutyát a kutyakozmetikába és piros lesz a szám.”
“… amikor nagyobb leszek, olyan munkám lesz, amivel sokat fogok keresni és nem kell csinálnom semmit…”
“… ha olyan idős leszek, mint az apukám, én is el fogok válni és majd megyek csajozni, ahogy az apukám…”
Amikor arra kértem a gyerekeket, válasszanak példaképet, a közel 30 gyerek közül, senki nem jelölte szüleit, családtagjait…
Riasztó…!!!
A legriasztóbb pedig, hogy ezeket a fiatal szülőket mi neveltük.
Mit tettünk rosszul?
Hogy lehet, hogy nem értették meg, gyermekük nem az életre készül, hanem ÉL?
Most és itt!
Hogyan lehetséges az, hogy nem vették észre, gyermekeiknek rájuk van leginkább szüksége, az örömteli, kötelezettségmentes együttlétekre, a közös élményekre…?
Megnyugtató, hogy rengeteg jó példa-, nagyon sok kivétel van!
Létezik még olyan család, ahol érték az együtt töltött minőségi idő! Ahol rendszeresen beszélgetnek, együtt játszanak, mesélnek, jókat nevetnek, kirándulnak, mókáznak…
Ahol együtt készítik a farsangi jelmezt és eszükbe sem jut kölcsönözni…
Ahol nem kell sietni és ahol nem a tévé és nem az épp aktuális kütyü nevel…
Ahol érték az olvasás…
Boldogság ezt látni!
… de mi lesz a többi kisgyerekkel?
*Első közlés
The post Hajnal Éva: A gyermek él appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Novák Imre: Öröklött istenhitünk appeared first on Litera-Túra.
]]>az élet arról szól, hogy kivárjuk a megfelelő pillanatot
Időről időre akad olyan dél-amerikai író, aki meghódítja a világot, mert lelkünk mélyében rejtőző mesék világát érintik meg szövegei, és segítségünkre kíván lenni a világ, az élet sejtelmeinek megfejtetésében. Így történt ez Gabriel Marquez, Borges, Llosa és Andrade esetében, és ide sorolható napjainkban Paulo Coelho is. Ő az egyik legismertebb, legkedveltebb, legolvasottabb brazil író.
Lelkében hordozza, amit olvasni akarunk. Korunk világérzésének kifejezője, időnként akkor is őt választjuk, ha tudjuk, kicsit szentimentális, de megnyugtat, mert vágyunk a biztonságra, a pontos helyzetelemzésekre, a lélekrajzokra, a misztériumra, amit körbeágyaz a semmi. Írásai távol állnak a brazil szappanoperák mesterkélt modorától, hatásvadász dramaturgiájától, de azért mer jelentéktelen szituációkat is megírni. A szerelem, a szeretet írásainak gyakori témája, talán fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez regényei központi kérdése, mert úgy véli: aki szeret, az legyőzi az egész világot, és nem fél, hogy elveszít valamit. A szerelem olyan, mint a víz, ami áttöri a gátat, még akkor is, ha a szerelem tele van csapdákkal és az indulat vakká tesz – ahogy fogalmaz róluk.
Rio de Janeiróban született 1947-ben. Jezsuita neveltetésű, majd lázadó ifjú volt. Hippiként a szeretet, a béke, a szex, a drog és a rock ’n roll vonzotta. Titkos földalatti mozgalom tagja lett, amely az igazságtalan világberendezkedés ellen harcolt. Rockzenekar szövegeit írta, majd orvosi kezelésnek vetették alá, hogy kigyógyuljon vadságából, elégedetlenségéből. Sikerült. Megtért, visszatalált Krisztushoz egy zarándokút során. Az ő életében is meghatározó lett az El Camino. Rájött, hogy minden bölcsesség a lelkünk mélyéből fakad. Ezután jelent meg 1987-ben első regénye, amellyel gyorsan hírnevet szerzett magának.
Brazíliáról gyakran jut eszünkbe a futball és a szamba, és mindkettő fő jellemzője a szépség, az elegancia, a felszabadult öröm, de az irodalom is tartogat kincseket. Ennek egyik titka, hogy a brazil vidék a különböző etnikumok ötvöződésének világa. Az indián kultúra keveredik az afrikai és európai bevándorlók életmódjával, világszemléletével, szokásaival, és nem csak az ételek íze ejt minket rabul a brazil életérzésben. Különböző hagyományok élnek együtt. Világok, emberek fúziója jellemzi, és Coelho megírja a történetek igazságát is.
Mindig is író akart lenni, ennek érdekében még a jogi tanulmányait abbahagyta, sok más irodalmártársához hasonlóan. Akkor kezdett prózát írni, amikor elmúltak a hatvanas-hetvenes évek spiritiszta szeánszai, elszáradtak a virágok és véget ért a szerelem uralma, és megtapasztalhattuk, a szellem nem jött el. A sarokba hulltak a piros és sárga nejlonvirágok. Hiába lázadtak a hippik a szürke hétköznapok ellen, az értelmetlen hagyományok tisztelete ellen. Az álmoknak végük szakadt.
A zarándoklat című regényével robbant be az irodalomba filozófiai ihletettségű prózájával. Nem csak a történeti múlt, hanem a jelen eseményei is megjelennek regényeiben, melyekben az ember helyéről töpreng a világunkban, és földi életünk értelmének és igazságának kereséséről szól. Lapidáris keménységű író ő is. Pontos megfogalmazások sorát találjuk szövegeiben, amelyek mintha csupa szentenciákból állnának. Figyelmét olyasmire irányítja, ami korábban kínozta. Dús a fantáziája, párbeszédei kellemesek, ki is tudja fejezni, amit mondani akar. Könyvei vallásos alaphangja sokatmondó, bár nem foglalkozik nyíltan a vallással, de mondatai nincsenek messze a vallásos megszállottságtól.
Szívós és szorgalmas író. Vallásos lelkiismerettel vizsgálódik, miért fedik a dolgok egymást istenkáromló módon. Az emberben rejlő angyali és ördögi taktikák összeütközésének avatott bemutatója, ábrázolója. A bűntudat nagy szakértője. Megtalálja hőseiben a romlás és az üresség iránti hajlamokat is. Az egyszerű dolgok igazi bonyolultságát bogozza, a legkisebb növényt is ámulattal tudja szemlélni. Tudja, hogy a világ tele van ígéretekkel, köztük a pénz, a hatalom és a szex Bermuda-háromszögében rejlők a legerősebbek, ezért gondolja, hogy az élet a félelem birodalma. Erényeinkkel és vétkeinkkel a kezünkben haladunk át az élet és a halál hídján, és ezek súlya dönti el, hogy a menny vagy a pokol felé hullunk, széles választék van a tragédiákból.
A válságok nagy kutatója. Egyéni sorsok drámái jelennek meg műveiben a célját kereső emberről. Mindenki szenved valamitől. Németh Lászlóval szólva: az élet nála is a kapcsolatokban lélegzik. A regényeiben szereplők feladványa: sikerül-e legyőzni az ördögöt, illetve sikerül-e úgy meghalni, hogy másként éltünk, mint a többség? Gondolkodásában a racionalizmus és a teológiai orientáció harcol egymással. A földi világ és a transzcendens között keresi az egyensúlyt. Történeteinek elágazásai rendszeresen másmilyenek, mint amire olvasás közben számítunk. Nem úgy haladnak az események, ahogy várnánk. A lényeg az, hogy támadjon a szöveg, és láthassuk, hogy hiedelmekkel átszőtt világban élünk a társadalmi egyenlőtlenségek között. Nála is érvényesül, ahogy Zilahy Lajos fogalmazott, hogy a társadalom nem szereti a bajba jutott embereket.
Coelho szerint „néha mindannyiunkat hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan szomorúság, amin sehogy sem tudunk úrrá lenni.” Hősei nem boldogok. Se a jogászlány, se az egyszerű pincérlány. A diplomatafiú festő szeretne lenni, de sorsa másfelé vezeti. Ő is szomorú, megkeseredett, elmegyógyintézet vár rá. Coelho elfogadja a világot átfogó katolikus egyház merev szabályait. Isten van – mondja. Innen indul a gondolatmenete, ez hősei alapvető értelmező tapasztalata. Úgy tartja, Isten a szenvedést próbaképp küldi, hogy értékelni tudjuk a jót, hisz nincsenek tiszta minták az ördög elleni harchoz. Minden bekövetkező eseménynek oka van. A jóra törekvés mellett mindig is létezik a gonoszság, mert az ember a jó és a rossz, a siker és a kudarc összessége.
Coelho a kisemberek sorsában a misztikumot, az érzelmet és az emberfölötti képességeket vizsgálja. Nála a gondolkodó én rátelepedik a történetmondóra. A világ belső összefüggéseit keresi. Jól eligazodik a stílus, a szóképek és a történet közös nyelvén. Alapélménye, hogy az embernek ki kell lábalnia a válságokból. A hit, remény és a jóra törekvés segítségünkre lehet, hiszen életünk minden pillanata tartogat valamit. A Paradicsom mélyén ott van a Pokol. Úgy tartja, hogy csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a szokatlan megtörténjen velünk. Ő is azt látja, amit akar, de nem a politikusok szemével, értékrendjével.
Műveiben mindig akad egy szabad szellem, aki bölcsességével eljuttat minket a tisztánlátáshoz. Tudományos színezetű fejtegetéseiben, meseszövésében a vallások alaptörténetei, szokásai kerülnek elő. Belegondolhatunk, hogy a világot az idő istene teremtette-e, és a vallások ígéretei elvezetnek-e az erényhez, szolgálja-e üdvösségünket a kínaiak harmónia elképzelése, a taoizmus népi vallásossága, a zsidók „Sátán-vádló” elképezése, a keresztények megváltás-központú gondolkodása, vagy a számtalan életen át történő megtisztulás, ami tapasztalat eredményeként vezet a morális felülemelkedéshez.
Coelhot a túlélés foglalkoztatja. Nem hisz a brazil etnikum rendkívüliségében, népek fölöttiségében. Ahogy hősei, ő is az élet titkait keresi. Kétkedő lélek, de nem áll a sötétség oldalára. Vallásos író, beavatottja az emberi léleknek. A hit vigaszát keresi, elnéz az összes lehetséges irányba. Bíztat: a remény sosem hal meg, aztán megírja, hogy igen, mert az Istenek kockáznak, és minket nem kérdeznek meg, hogy részt akarunk-e venni a játékban, hisz az emberek akkor halnak meg, amikor éppen nem gondolják.
Lenyűgözi az élet kiszámíthatatlansága, hiszen a sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé számítunk rá, de hát kalandok nélkül nem sok értelme van az életnek. A művek tartalmát tekintve elvezet minket a világ titkaira való rácsodálkozásig, helyszínek szerint pedig kis faluba, nagyvárosba, sivatagba, elmegyógyintézetbe. Az utóbbi helyszínen az éjszakai kórtermekben kék fény pislákol, és az emberek nyitottabban beszélnek a pszichiáterrel, mint a papjukkal. Megismerhetjük a parasztok, városlakók és az ápoltak bizonytalan életérzéseit. Alakjai sorsa adja a regényei szálait.
A Veronica meg akar halni című könyve Szlovéniában játszódó regény, a kommunista diktatúrából való átmenet jellemző tüneteit mutatja, ami jellemző lehet a magyar rendszerváltás utáni társadalomra is. A magára hagyott ember nem lát célt maga előtt, nincs biztonság, a szociáldarwinizmus törvényei uralkodnak. Bizonytalanok az emberek társas kapcsolatai, viszonylatai. Kár, hogy nem ellentéte a kapitalizmus a létezett szocializmusnak, mert akkor a gonosz birodalmából a jóság világába kerültünk volna, amikor új világállapot jött létre.
A művek alaphelyzete az egyéni sors kritikus pillanatait ragadja meg. Igaz ez akkor is, ha a csendes, kihaló falucska pincérlánya élet-halál között lebeg, akár áldozat is lehetne, de a sors segít. A gyerek nélküli falu öregjei ölnének a gazdagságért. A tépelődésük, félelmük menti meg őket a gyilkosságtól. Coelho a kisemberek sorsáról, élethelyzeteiről ír. Érzelem, önmegvalósítás, félelem, rettegés és a misztikum iránti fogékonyság írásainak kulcspontja, érti a világ szimbolikus nyelvét. Azt keresi, ami páratlan és csodás. A világ rejtett dallamaira táncolnak alakjai, tudják, hogy egy egész város elköltözhet, de egy kút soha, de ha álmainkat követjük, nem tétlenkedhetünk.
Tartalmi és hangulati erénye a regényeinek a belső feszültségük, számtalanszor érezzük úgy, hogy győzött a rossz. A megrázó események sora, vagy előszele árad könyveiből. Minden arra utal, hogy az ember képtelen irányítani sorsát, de minden szereplő tudja, hogyan kell élnie a másiknak. Regényeit a nyugodt állapot és a lebegő mozgás ötvözete jellemzi gördülékeny stílussal és tisztes köznapisággal.
Meseelemek, kalandok, szabad gondolatok rejtőznek prózájában. Nála az ártatlan álmok rémisztő valósággá válhatnak, legyen a főhős dúsgazdag orosz vállalkozó, vagy a sivatagban vándorló fiú, vagy egy őrült lány. Művei önvizsgálatra biztatnak, hogy gondoljuk végig, mennyit tudunk a szerelemről, a vallásos életről, a világról, létünk alapkérdéseiről, a társadalmi igazságról. Arra bíztat, hogy forduljunk magunk felé, törjünk ki a magunk teremtette világból.
Műveiben szembenéz a kérdéssel, hogy létezik-e Isten, és milyen szerepet tölt be életünkben. Könyveiben bejárja a földet. Cselekményeiben rejtőzködő szürrealista elemek izgalmat keltenek. A szerelmet, az áldozatvállalást kutatja, a bűnt, a család és az egyén viszonyát vizsgálja, illetve azt, hogyan morzsolja a valóság a lelket. Tudja, nincs ideális modell az életre, számot kell vetni pillanatról pillanatra a halállal. Ebben a vesztesre álló játszmában, ahogy Wagner írja: a művészet hivatása, hogy pótolja az életet, melyet nélkülözünk.
Santiago és Pilar története egy-egy utazás leírása. Mindkettőjüket életük vízválasztójához kíséri Coelho. Pilar, a fiatal jogászlány unalmas hétköznapjait, egyhangú estéit ifjúkori kedvesének felbukkanása változtatja meg. A visszatérő férfi hangja a régi, de szavai másként csengenek. Isten női arcában hisz. Távol áll Pilartól, bár tud olvasni a szerelmes férfi szemében. A férfi szerzetes lett, és csodatévő erőt érez magában. Néhány napig közösen vándorolnak Spanyolországban, Franciaországban. A szerelem és a vallási élet között kell választaniuk. A lány a férfi furcsa észjárását próbálja megérteni. Elfogadja az idő uralmát felettük, tudja, rögös a tiszta élethez vezető út, és nem szabad elveszítenünk uralmunkat önmagunk felett, és az állhatatosság előnyös. A hősök szimbolizálják törekvéseinket, amely során a másik felünket keressük, mert csak így teljesíthetjük be álmainkat. Pilar elkeseredésének könnyei válnak kövekké a Piedra folyóba hullva, ahol a legenda szerint minden falevél, madártoll is azzá válik és eltűnik.
Az alkimista című regényben Santiago, az andalúziai pásztorfiú álmot lát, amelyből megtudja, hogy valahol Afrikában, a piramisok lábánál elásott kincs várja. Eladja juhait, és elindul Afrikán keresztül a kincsekért. Számtalan fura alakkal, kereskedővel, rablóval hozza össze a sors. Beáll üvegárusnak, átvág a sivatagon. Útja során találkozik egy alkimistával is. Az aranykészítés titkos tudománya mindannyiunk számára izgalmas kérdés. Őt is rabul ejti a titok megfejtése. Hányan vágyakoztak már ennek az ismertére! Az alkimistától tanulja meg, hogy arany az, amit az emberek annak tartanak, és az alkimista a szívhez szól, nem az értelemhez. A szokatlan élmények között fedezi fel, hogy csak azért érdemes élni, hogy kalandokat éljünk át. Nem a cél, az út a lényeg. A fiú rájön arra is, hogy nehéz belátni a lélek belsejébe, nehéz felismerni a törésvonalakat, a szívünkre kell hallgatni, a sorsunkat mutató jeleket kell figyelni, mint ahogy azt a madárjósok teszik az állatok röptét vizsgálva.
Brida című könyvének hőse esetében megtudjuk, hogyan lehet őt meggyőzni, hogy a félelmeink legyőzhetőek. Coelho erőssége a lelkünk mélyén harcoló ellentétes erők bemutatása. Erosz spirituális oldala sem idegen tőle. Erről olvashatunk A portobellói boszorkány című történetében, ahol Athénának, az erdélyi cigányasszonynak különleges megérzései vannak, aztán azok be is igazolódnak.
A jó könyv bárhol a világban, bármely korban érthető, mert emberekről szól egyszerűen és izgalmasan, és így utat talál hozzánk, hiszen az egyszerűség az igazság kapuja, ahogy Lichtenberg fogalmaz.
A hősei szívesen beszélgetnek, feltárják a lelkükben lappangó jó és rossz érzéseiket, vágyaikat, félelmeiket. Él bennük a szeretet és a tisztaság iránti vágy, de felismerik a barbár evidenciákat is az egyszeri ember életében, és hordozzák a beteljesületlen szerelmek mítoszát is. Néha a boldogtalan találgatások között válogat, mert egyre távolodnak az esélyeink az önfeledt létezésre. Művei belső feszültségét a célhoz vezető út bizonytalansága adja. Nem tudjuk, milyen váratlan események, elhatározások állítják feladat elé hőseit a történetekben. Coelho szerint öröklött istenhitek rejtőznek bennünk, és döntések elé kerülünk napról napra.
*Első közlés
The post Novák Imre: Öröklött istenhitünk appeared first on Litera-Túra.
]]>