a szerelem örökléte hetedéviglen fennmarad
a kötött dallam ívén lógó kottafejek
a hajnali felütéstől az esti keserves zárlatig
nem ismételve a hangokat a mennyei hangsor
szótárrá alakul fogalmatlan kifejezhetetlen

amikor karodat elkötik mintha hiányozna
a kezed az alkarod a párna
sík szakadék az ágy fele negyede
széttépi az idő fosztja a tollat
pihekönnyű érzelem súllyá vasalódik

eltűnt mit szóltál szórtál utánam
milyen hamut magamra vélt bűneim
parazsát dédelgetve magadban
még áll a vonatom mintha tudná
mintha érezné bezár az állomás

hetedéviglen nyílt egyetlen pályára
a boldog-boldogtalan évődő szemafor

*

Szempillantás

már csak elnyújtott pillanat az élet
fogtuk egymás kezét
csak egy pillanat volt ha visszanézek
emlékezetemben hátrálnak az évek

csak a csend amit az időtől csent
a szerelem látod a ködöt homályt
zúzmara-dísz az emlék-érzelem
pedig nem hagytuk el egymást

nem hagytuk el egymást
az idővonat halad s mint a táj mellettünk
homályos pillanatfelvétel egymás arca
vétek volt minden meg nem állított

pillanat pillanat bocsánat távozom
sietnem kell mondod te pillanat

*

Krédó

játszik velem a valóság sovány a képzelet
csak a fájdalom a bizonyosság
a kéz a láb mely nem mozdul úgy
érzem létezik nem csupán álom

ülök beszélgetek várom hogy feleljen
kitartó vagyok és esendő egyben
az égben mely gyűjtőfogalom
a jóra a büntető haragra

előttem sikló csúszik pikkelylábain
ez nem a kísértő ravaszsága
a természetbe olvadok
feladnám célomat a napsütésben

amíg fáj amíg érzem követel
harcát vívja az égért valóság és képzelet

©Csikós György – Jogszerint

The post Radnai István versei appeared first on Litera-Túra.

A boltba mentem, de mellette új tulajdonossal nyílt meg a kocsma, a törzsvendégek megelégedésére. Az igényeseknek márkás röviditalokat is felszolgáltak. Ezúttal valódi márkás italokat.
Mielőtt beléptem volna a boltba, valaki rám köszönt. Nem ismertem a toprongyos alakot. Amikor a nevemen szólított, jobban megnéztem és megértettem, miért nem ismertem rá. Dülöngélt, torzonborz volt és fogatlan. Bemutatkozott, hogy ő volt az élüzem könyvelője. Valamikor én is ott dolgoztam, de az Öreggel nem találkoztam. Pedig minden május elseje előtt meglátogatta cellatársát, az igazgatót.
A könyvelő elmesélte, miért csúszott le ennyire. Persze, nem ezekkel a szavakkal.
– Kirúgtak.
Emlékeztem valami kommunista szombatokra, amelyekre a rákövetkező hétfőn panaszkodott nekem, aki nem dőltem be. Vidéken lakom, hárítottam el, hogy felkerüljek a listára.
Mindig nagy dumája volt. Ezúttal nem ő volt a pozitív hős. Elmesélte, hogy a novemberi áztató esőben kukoricát törtek. A parasztok otthon, a kemencesutban vagy a radiátor mellé húzódva pihentek. Egyedül a nagybajszú csősz volt jelen. Kalapban, viharkabátban. A botjával mutogatott, hová menjenek és merre van a pótkocsi, amelyre rakodni kell. Éhesek, szomjasak, sárosak voltak. A főraktáros körbeküldte a laposüveget.
– Tudod, az, aki lement gyufáért és három nap múlva cipőstül ébredt az ágyon.
Nem tudtam, nem szoktam gyufáért lemenni.
Már leesett a hó, eljött a leltározás ideje. Semmi sem tehette volna alkalmasabbá az időt kommunista szombat megtartására. Könyvelő barátunk aktív közösségi ember lehetett és tagjelölt. Annál is inkább igyekezet, mivel a főkönyvelő nyugdíjba készült.
– Mindenki kapott egy ecsetet és egy doboz festéket. A röpködő mínuszokban foghattuk a drótot, amelyen a festékes doboz lógott. Nekem kék festék jutott.
Itt a kolléga elhallgatott. Biztosan azt várta, hogy megkérdezzem, miért nem a pirosat választotta.
– Először két kék csíkot kellett a rúdacélra festenem, egymástól nagyjából öt centire. Aztán jött az üzletkötő, egy ötvenéves asszonyság, irhabundában és a két kék csík közé festett egy pirosat, egyúttal a bundájára is vagy kettőt.
Aztán odébb mentünk. Három piros csík rendelkezett a raktáros, minden rúdra három. Utána én húzok e kéket, hogy ne legyen egyhangú.
Sóhajtott
– A tisztító nem vállalta a télikabátomat.
Vártam a folytatást. Ehelyett meghívott egy korsó sörre, kísérőnek hozott egy-egy unikumot.
– Miért rúgtak ki? És mikor?
– Mire a vizsgálat lezárult, te már nem dolgoztál ott a gyárban. Meg volt a leltár és némi többletet mutatott. Sebaj!
– Szerintem a többlet mindig gyanús…
– Az volt, de a főkönyvelő aláírta és elment nyugdíjba. Aztán két hónap múlva bejött a jutalomért és aláírta a mérleget. Én meg túlórázhattam egyedül. De nem erről akartam beszélni – mondta és rendelt még két unikumot.
– Ez a rundó az enyém – mondtam a pincérnek, aki legyintett.
– Hozzáírom a többihez.
– Egy szép nyári napon rendőrök vártak a kapuban. Egyenruhások voltak. Az irodában már kávézott egy civil ruhás nyomozó.
– Na, hogy is volt az a kommunista szombat tavaly decemberben?
Körülnéztem, de a vezér – előléptették november hetedikén – nem volt sehol. Még egyszer nekem szegezte a kérdést, a titkárnő lázasan mosogatott. Kínálta a barackpálinkát is, de a nyomozó intett a kezével.
– Éreztem, hogy valamiért én vagyok a felelős – folytatta az egykori könyvelő.
– Most mit csinálsz? – kérdeztem tapintatlanul.
– Szenet lapátolok. De a történetnek nincs vége. Fülledt nyári éjszakák voltak akkoriban. Én sem tudtam aludni. Később megtudtam, hogy a raktári anyagkönyvelő sem, aki felhívta a rendőrkapitányságot…
– És? – sürgettem, mivel a Tövis utcában delet harangoztak.
– Az ügyész mesélte a tárgyalás után, hogy az anyagkönyvelő valamikor a raktáros szeretője volt. Szakítottak, ezért kitálalt. A raktárost bilincsben hozták be a tárgyalóterembe. Kiderült, hogy vastag priusza van.
– Kecskére bízták a káposztát…
– Engem felelősségre vontak, mint bűnsegédet. Meghamisítottam az acélminőséget. Rozsdamentes nemesacél-jelzést festettem a rozsdás rudakra! Én. Persze, hogy én festettem. Kommunista szombat volt, a raktáros csak dirigált. Azt tettem, amit mondott.
– És ezért kirúgtak?
– Meghamisítottam a mérleget. Ez volt a vád.
Így már értettem, hogy a torzonborz alaknak, miért olyan fekete a képe, mintha söréttel lőttek volna bele az arcába. A szénpor nehezen mosható le. Beleeszi magát az ember bőrébe.
Málcsi, aki szó nélkül hallgatta végig a történetet, összeszidott.
– Tudhatnád, hogy pont délben tálalom a levest. Már kihűlt a rántott hús is. Megint elfelejtetted a születésnapomat.

The post Radnai István: Egy korsó két kísérővel appeared first on Litera-Túra.

ferde tornyáról távol leng a tájkép
kitárt szárnyon takarja vak árnyék
tömör felhők komor hadsorokban
dörgés vihar és cakkos mennykő robban

tótágast állsz és lesed a világot
mint törött ábrát amit rég kivágott
magad vagy akit restellsz összerakni
s a tépett dallam lépte belőled szakad ki

*

Hazafelé tartunk

amikor hazafelé tartunk
s elfogyott kezünkből az utolsó
temetővirág milyen más
a tavaszi temető illata
harsognak a zöldek
levelek félénken bomlanak
az óvó rügy öléből
sietősen szirmokat hullatnak
a fák

türelmetlenül huppantunk
játékaink mellé
nem gondoltuk rövid időnk
jut a maradásra

amikor hazafelé tartunk
minden virág anyák nagyanyák
sírján késői lelkifurdalás

amikor hazafelé tartunk
az unokák zsivaja kísér
s a kertben szedünk friss
virágot ha van kertünk
és van unokánk
akinek a kezébe adjuk

maradtok ebédre
vagy sietősen tovább
nagyon fontos játékaink várnak
sürgős játékaitok
valami felesleges munka
elviszitek az unokákat

s levesen a jénai tálban
fehérre faggyúsodnak
az imént még sárga cseppek
mint megannyi gyermek-
láncfű dérvirága
jaj meg kellene a gyepet
is nyírni mennyi gyom
mennyi pitypangot hord a szél

apró gombok a zöld kabáton
százszorszépek
de felbőg a motor
s a damil mint az emlékezet
kíméletlen

elfogynak a napok
hervadt virágok az évek
hazafelé tartunk

*

Májusi vulkán csillagképekkel

amikor ránk ájul a hold
terhétől a híd szakad
édes világ nyálcsorgató húsételek
de minket a virágok szépsége

szívünkbe ég a tűzzománc
románcok zene vattacukor
az árnyak még valami emléket
és holdfürdőt vesznek

figyelj csendes folyó
halkítsd örvényedet
a Dómtéren nyüzsög
még a sánta is

a homlokzat nem ráncolja falát
megújultan ragyog s visszhangzik
százezer watt pattanó dobhártya
tízezer lábra pattanó éji bogár

míg felülről tűzrózsák hullanak
te tövis nélkül rám mosolyogsz

The post Radnai István versei appeared first on Litera-Túra.

“Az olyan természeti törvényeknek köszönhetően, mint a gravitáció, az univerzum képes megteremteni és meg is teremti önmagát a semmiből. A spontán teremtés az oka, hogy a semmi helyett van valami, amiért a világegyetem létezik, amiért mi létezünk”
(Stephen Hawking)

mi az ok és világbuborékok-
ban hol helyezkednek el
a kedves véletlenek vélheted
a kezdet kezdődni fog

csak egy nő válaszolhat
precíz logikával egy ösztönlény
akiben termékenyen megül a fény
s mindenre a vágy felel csak mert és csak

s ahogy a magzat a szülőcsatornán
akarva és kényszerűen kirobban
origó a sejt a pont melyhez spontán

még egy csapódik s dimenziót teremt
kizárólag magának világot ment
a mennyben és itt vagy a pokolban

*

TÉR-HULLÁM-MENEDÉK

buborék-létünk egymásba fonódik
érted-e isten-dimenzióját az áldozatnak
átjárjuk a családban a személyi-
ség kapuját bár építünk falakat
olykor ha elfelejtjük merre nyílik a tér

gondolod a világűr maga az üresség
pedig az ritka tere a szaporaságnak
s mint baktériumok sokasodunk
amint levetjük a gravitáció ruháját
elrobban a földi lét-otthon ott túl

a levitáció éppúgy lehetőség tálcán
kínálja valamely istenben lakását
buborék-létünk az éppen még
látható térfüggvényt ahol a képzelet
antennája veszi hullámzó istenét
aki meglovagolja a leggyorsabb fényeket

ha ugyan nem tévedünk a hitben hívő
a fénysebesség természetében élő

korlátolt elménk rácsain belül még fedeznek

*

CSILLAGVADÁSZATON

“Nincs menekvés a klasszikus teória alapján egy fekete lyukból. A kvantumelmélet viszont megengedi, hogy energia és információ jusson ki egy fekete lyukból.”
(Stephen Hawking)

mit jelent az ég lángol e tán
mint lángoscsillag
s annak aki bénán
a képernyőn él

s az élete maga fekete lyuk
minden fényt anyagot
tudást elméletpéppé rág
a monitor neki a papír

talán az anyagba belelát
s mint féregjáratba beszorult

kijönni nem tud nem akar
az idő vemhe
s akkor mi lehet a halál
szabadulás egy másik univerzum

*

hallgatom olvasom elmélet
varázslat tengernyi idő
míg eszünk járunk
szerelemtől bénán éltet

*

AZ ÉLET MEREVLEMEZ

“Mit, és mennyire tudunk a világegyetemről? Tudjuk-e, honnan jött és hová tart? Volt-e kezdete, és ha igen, mi volt előtte? Milyen az idő természete? Befejeződik-e valamikor?”
Stephen Hawking: Az idő rövid története

mindketten tudjuk már hogy vége van
az idő nem a miénk többé
percként őrzöm ami nekem kiosztatott
találkozni sem fogunk soha többé

lekapcsolták agygéped
mint párkák a fonalat gondolataid szála
a gépbe gabalyodva rejtve marad
hogyan kérdezhetnék tőled

fogalom kérdezném s előtted mi volt
két sejt és azelőtt
az idő mely két lábon jár
és a neme meghatározott

mi determinál mi azonosít a perc-csillaggal
amelyen éppen rajta ülsz
mert tudsz már mindent
vagy az idő mégsem tud rólad

lyukas fekete idő mit is tudhat
voltál-e vagy mégis vagy

*

MÁR MAJDNEM ELNYELT

ha elmondom sejtem
mi volt az ősrobbanás előtt
kinevetsz nem vagyok isten
és te sem vagy az

mégis tudom mi volt
szűz hó a dombokon
a világ a fekete lyuk
csak szentség a ritka fény

mi volt és mi lesz
az ősrobbanás előtt és után
valahol az abszolút nulla
és a hó végtelenje közt

a szűz hó a dombokon
megmarad és te is a dombod alatt

*Első közlés

The post Radnai István versei appeared first on Litera-Túra.

Anna hiába várt életjelet, Pali nem írt. A Vöröskereszttől sem kapott érdemi választ, csak annyit, hogy a parancsnoka, Kézdi Kovách ezredes is elesett, a férjéről nincs más adat a nyilvántartásban, csak annyi, eltűnt 1943-ban.
1950-ben holttá nyilvánították, így az asszony legalább szabadon rendelkezhetett a villával, amelyben szerencsére csak négy szoba található. Nem államosították, de a társbérlők még ott laktak. Amikor a családfőt kinevezték igazgatónak, az állam megvette a házat és kiutaltak Annának egy szobakonyhás lakást a nyolcadik kerületben. Nem kapott a házért, jóformán csak filléreket, de legalább ruhákat tudott venni, csomagból, kéz alatt.
Időközben megismerkedett egy idősebb úrral. Vasutasként szolgált, ezért nem hívták be, így nem került ki a frontra.
Anna, virágjában volt, amikor férjhezment. Az utolsó pillanatban házasodott össze Palival. A nászéjszaka volt az egyetlen közös éjszakájuk, Pali kimenőt kapott.
Eleinte fájt, aztán lassan elnyomta a vágyait. Dolgozott, mint a többi asszony. Monoton munka, egy présgépet kezelt, mint segédmunkás. Osztályidegen, örülhetett, hogy a gyárba felvették.
A művezető érdeklődött iránta, kivételezett vele. Anna egyre többet adott magára. Elővette a pudriét, néha rúzsozta a száját. Általában konfekció ruhákat hordott, de néha felvett egy-egy darabot a csomagból vásároltak közül.
A szomorú özvegység terhe nyomta, gyerekük nem volt. Ez a szál a művezetővel, aki elvált ember egyre erősebb. Végül engedett a férfinak, aki tisztességgel el is vette. Többre tartotta egyszerű szeretőnél. a többi lányt vagy asszonyt is megkaphatta volna, ha a munkaversenyben – segítségével – jól teljesít. Ez a „jobban teljesít” azt jelentette, hogy a normánál jóval többet írt be naponta annak, aki megtetszett neki, mint nő. Igaz, gyakran előfordult, hogy valaki a brigádból emiatt – a művezető szerint – nem teljesítette a normát. Persze hiába reklamált, a művezető elutasította. A szakszervezethez hiába fordult volna. A művezető a szakszervezeti titkár. Kis üzem, nem volt függetlenítve, dolgozott maga is. A párttitkár egy esztergályos. Hiába fordultak volna hozzá a művezető ellenében.

Egyre ritkultak a kivételezések, kivéve Annát, akit normásnak kiemeltek. Valami gyorstalpalót is végzett.
A művezetőnek összkomfortos lakása volt, a párttitkár elintézte, hogy a társbérlő kerüljön Anna szobakonyhájába. Még örült is a család, hogy legalább főbérlők lettek, nem kellett közösködni. Anna pedig nem járt a folyosó végén lévő vécére.

Anna egyre jobban megszerette Edét, aki maga is osztályidegen volt. Mérnök, mint a volt férje, ezért lett melós helyett művezető. A termeléshez érteni kell, túl sok volt a selejt, mielőtt kinevezték volna.
Anna nem emlegette Palit, bár egyszer vele álmodott.
– Képzeld, Ede, szörnyű álmom volt. Palit láttam a kórházban, a fél lábát amputálták. és egyre a nevemet kiabálta!
– Igen, Szívem, nagyon nyugtalanul aludtál, álmodban kiabáltál, de nem lehetett a szavadat érteni.
– Úgy érzem, lázas vagyok.
– Balogh doktor kiír néhány napra, vegyél be lázcsillapítót, van itthon. Persze előbb mérd meg.
A lázmérő 37,1-et mutatott, a gyógyszertől a fejfájása is enyhült, így a férjével mégis bement a munkahelyére.

Az igazgató elvtárs háztartási alkalmazottja igencsak megijedt, amikor egy rosszul öltözött férfi becsöngetett és azt állította, hogy ez az ő lakása. Felhívta a gazdáját, aki megmondta, hová költözött Anna.
– Adjon neki néhány forintot villamosjegyre! – tette hozzá.
A férfi nehezen ismerte ki magát a nyomornegyedben, de végül mégis odatalált. Lassan esteledett. Ede volt társbérlői szerencsére tudták Anna új címét.
Az idegen bizonygatta, hogy Anna rokona. Hittek neki, így megmondták a címet. Pál már nem merte azt mondani, hogy Anna a felesége, csak annyit mondott, hogy a rokona. Valami rossz érzése volt, néhány elejtett szó gondolkodóba ejtette.

Becsöngetett az első emeleti lakásba. A lépcsőház ugyan belövést kapott, amit sebtében befalaztak, de be nem vakolták, mégis látszott rajta a hajdani elegancia. Széles lépcsők, műmárvány falak, automata lépcsőházi világítás.

Most ott áll az ajtóban ágról szakadtan. A karanténban alaposan kivizsgálták, egy hétig ott maradt megfigyelés alatt. Bőséges volt az ellátás, a tetvektől is megszabadult. Valami civil ruhát is kerítettek a számára. Amiben az oroszoktól megérkezett nevetségesen divatja múlt. Kopott is volt, két éve abban járt dolgozni, a munkaköpeny nem sokat segített, a ruha elhasználódott.
A rendszer igyekezett leplezni, amit lehetett. Ezért táplálta fel a foglyokat.
Már 1956-ot írtak, Sztálin halála után kezdték felülvizsgálni a foglyok ügyeit. A gulágon kezdték és először a betegeket engedték haza.
Pál már két-három éve szabadulhatott volna, de az igazgató addig könyörgött a pártbizottságon, hogy nincs más szakembere, hogy húzták a fogoly ügyének kivizsgálását. Végül kiderült, hogy semmit nem követett el, így három évvel később hazaengedték. Abban az évben nagyon sok fogoly érkezett haza.

A ruha nem nagyon illett rá, mintha kihízta volna.
Egy férfi nyitott ajtót, majd Annát szólította.
– Gyere, téged keresnek!
Anna pongyolát kapott magára és nyűgösen indult az ajtó felé. ki keresheti őt ilyen későn, kapuzárás előtt?
– Jó estét – fogadta a férfi köszönését, aki természetesen tegezte őt.
– Honnan ismerjük egymást? – kérdezte nyersen – És miért tegez? Iskolatársak voltunk? Nem ismerem meg, rég volt.
– De Anna, hiszen Pali vagyok, a férjed!
– Jöjjön be – szólt közbe Ede – ne az ajtóban társalogjanak!

Anna megszédült. Nézte a férfit, de nem látta. Forgott vele a világ.
Leültek a nappaliban, szörppel kínálták a jövevényt. Ede kérdezgette, honnan került ide.
Pál elmondta, hogy a fogságból. Ede hitetlenkedett.
– Sztálin halála után felülvizsgálták az ügyünket, így kerültem haza.
– És addig hol volt?
– Miért nem írtál legalább? Mások írhattak a fogolytáborból vagy legalább üzentek, hogy élnek!
– Én kéthetente írtam, a cenzúra jóváhagyta.
– Egyetlen levél sem érkezett.
– Biztosan a régi címedre kézbesítették.
– Ott éltem, vártalak. Aztán özvegyen. Társbérletben. Vagyis idegeneket telepítettek a lakásunkba. Hasonlítasz Palira, a hangod is, de még mindig nem értem – folytatta Anna.
– Mit nem értesz? Hogy hazajöttem? Hiszen a férjed vagyok!
– Bocsáss meg, teljesen megzavarodtam!
– Egy gyárban dolgoztam, mint mérnök, hat év kényszermunkára ítéltek, mint háborús bűnöst. Csak azért mert magyar katonatiszt voltam. A gyárban mégis mérnöki munkát bíztak rám. Hadiüzem, zárt katonai terület. Magam sem értem, de a városon belül szabadon mozoghattam, munkásszálláson laktam.
– És miért nem írtál,
– Írtam, de lehet, hogy azért nem továbbították, mert hadiüzemben dolgoztam.
– Anna, ágyazz meg itt a sezlonon, a nappaliban! A vendégünk biztosan fáradt.
– Egész nap jártam a várost, egyik címről küldtek a másikra.
– Akkor biztosan éhes, talán nem is ebédelt.
Pál hallgatott, csak bólintott. Sok minden történt vele az életben, de ekkora csapás még nem érte.
– Egy özvegyasszonyt vettem el – magyarázta Ede – a férjét évekkel korábban holttá nyilvánították!
– Kezdem érteni a helyzetet – felelte kényszeredetten Pali.
– Na, lásson hozzá, én kibontok egy üveg bort, megmenekülése örömére – próbálta Ede oldani a feszültséget.

Amikor Pali felébredt a kényelmetlen sezlonon, úgy érezte, mintha valaki az éjjel megverte volna. Derengett neki valami a tegnapi beszélgetésből. Rádöbbent, hogy Anna újból féjhezment. Most mi lesz vele?
A lakásban teljes volt a csend. Biztosan munkába mentek.
Kikászálódott rögtönzött ágyából, a fürdőszobát kereste. Egy árva törölközőt és egy szappant talált.

A konyhában mosatlan edény, a reggeli nyomai és egy tányér a számára. Kenyér, zsír, só és paprika. Egy csészében kihűlt tea.
Megreggelizett és várt.
Szelt még egy kenyeret – délidőben – és várt.
Már sötétedett, kint lövések. Mintha háború lenne? Vagy álmodik? Nem mert lefeküdni, bár nagyon álmos volt.
Hová lett Anna? Biztosan a lövöldözés miatt nem tud hazakerülni. Remélte, hogy biztonságos helyen van és nem az utcán.
Mielőtt lefeküdt volna, benyitott a hálószobába. A szoba közepén egy nagy bőrönd, hanyagul beledobált ruhákkal és nincs lezárva.
Rosszat sejtett. A szekrényajtó nyitva. Belenéz, majdnem üres.
Bekapcsolja a rádiót. Egymásnak ellentmondó hírek. Valami Gerő beszélt, meg valami Nagy Imre. Neki ezek a nevek semmit nem mondanak. De világosan hallja, hogy lőnek! Az utcán lánctalpak csattogása, egy orosz tank!
Leoltja a villanyt és vár.

Végül lefekszik aludni, persze a sezlonra.
Miért nem ébresztették fel? Miért nem szóltak, hogy menekülni kell? Biztosan lementek az óvóhelyre.
Reggel lemegy ő is, de éjjel hol keresse? Egyelőre a lövések zaját távolabbról hozza az esti szél és többnyire kilövések. Tehát valakikre tüzelnek. Az oroszok, az amerikaiak? Miféle háború.

A rádióból nem tud meg semmit csak valami ellenforradalmi bandákról és a fegyverek beszolgáltatásáról, hol statáriumról, hol amnesztiáról beszélnek. Közben zene. Semmi műsor, csak beolvasott felhívások.

Nem mer kimenni a lakásból, csak ideiglenes papírjai vannak. A budapesti rendőrségen kellett volna jelentkeznie.

Csavargatja a gombokat. A rövidhullámon hírek a forradalomról. Magyarországon forradalom, amikor itt vannak a szovjet csapatok?
Kenyér és zsír, még van a lakásban, víz van, az áramszolgáltatás viszont nem zavartalan.
Hallgatja a rádiót, néha félrehajtja a függönyt és kinéz az ablakon. A viszonylag enyhe késő őszi időben fegyveres járőrök civil ruhában. Viharkabátban, némelyek pufajkában.
Oroszok? Magyarok? Kik lehetnek? Befordul egy teherautó, rajta fiatalok és egy nemzeti színű zászló, a közepéből mintha kitéptek volna valamit.
Szól a rádió, üzenetek. Csöpi üzeni Tódornak, megérkeztünk a szabad világba.
Egy páncélos robog át az utcán, gépágyúval lövi a házakat, a géppuskák az utcát kaszálják. Emberek menekülnek vagy lőnek? Páncélosra gyalogsági fegyverekkel? Páncélosra? Meglátja a külső üzemanyag-tartályokat. Már érti. Lángoló palack érkezik a legfelső emeletről. A páncélos lebénul, a lánctalp nem működik. A katonák kiugrálnak, géppisztoly-sorozat, azután csend.
Vasárnap van, de nem harangoznak.
A rádióból üzenetek: – Anna üzeni Palinak, Anna üzeni Palinak Ede lakásába. Megérkeztünk a szabad világba, ne várj vissza!

*Első közlés

The post Radnai István: Ősz, október appeared first on Litera-Túra.

lelkem dühével beborítlak
megszólít falum lélekharangja
mint csalogány ismétli a dalát
szándék és sors választhatatlan

hazám hiánya vagy éhem
a hajnal véres kezében igazság
a fegyver pucér virradat leitta magát
ma se add olcsón egyetlen csontodat

ahogy szíved békéje mint gyűlölet
nő fel anyád vagy asszonyod méhében
arccal életnek és nyomorult halálnak
arcvonalba fejlődik a gondolat

a kín boltozódik a test akár
a templom hat deszka betakar

*

Szymbólintások

„a kínvallatás a régi, csak kisebb lett a föld.
és bármi történik, mintha a szomszédban lenne.”
Wisława Szymborska: Kínvallatás (Csordás Gábor fordítása)

kínos ha csepeg a víz kínos ha éhezel
kínos az állócella kínos saját vizeleted
ha nem akarsz meghalni erre semmi
biztosíték de remélj akarj lenni

és túléled tegnap a zárkát ma a kilakoltatást
körömpiszokként uraid megőrizték hámsejtjeidet
elérik ma szép csűrcsavar szóval a hatást
nem élhetjük túl vagy mégis sejthetitek

nem öröm az élet de mégis öröm a fellegek
szállnak ilyenkor tavasszal és napozni lehet
ebbe a betoncellába réseket vágtak
s a fény még reggelente az ágyad

cirógatja még felkelhetsz bárki ellen
mellett hiába úr itt a régi szellem

*

Rímelődés kávészagra

álmok hazudnak lépcsőházakat
lakomák irodaasztalán a serleg
meleg combhajlat takaró alatt
odakint csikóm malacot ellett

lebeg vitorlán ringatott hajó
schramlizenész kint harmonikál
fülemülét hajt egy bokor
hűlt asszonyom helye zrikál

varjú kopog a nyitott ablakon
valaki ellopta a szőrme takarót
hajszál csikol s a gramofon
térdemre érdem egy üveg jód

idegenül ismerős szobákban
halott vice söpri a száraz járdát
egyetlen orosz szó maradt szobáka
a hamis fogú harapása járt át

álmokkal bélelt lépcsőházakat
papundekli a csorba lépcső
hajléktalanság hajlékonnyá avat
felébredtem már késő

*

Percnyi megállás a földönfutásban
Petz Györgynek

az élet petróleumlámpa kushadt petróleumlámpa
csak az anya csillár az éjszakának megterít
a pasziánsz vége a végtelen nyelvórák füstjének
de ne szellőztesd ki a jövőt a kőszén parázs
mivel leginkább kő a háztartási tűzoltó szén
nem tud megújulni mint a petróleumlámpa
kanóca amit fel és le csak tekerni kell és ha
rajta a cilinder odafent kienged egy kis kormot

odafent két cigaretta közt biztosan ott is akad
tetőterasz kérdés lefelé nézegetsz-e csillagokra
mint én a fákra koronájuk lándzsa vagy pajzs
úgy rémlik innen fentről már félúton a másvilágra

már nem emlékszem milyen edényben konzerves
doboz lehetett bűzlött az olajmécses avas volt
szegény és szegény én is és tudtam hogy szegény
vagyok bár voltak földönfutóbbak akik gyorsabban
szedték a lábukat s elvitték amit más zabrálni
elfelejtett az utcánk enyhén lejtett és az egyetlen
autó két év után egy taxi volt meglátogatott a
sofőr s beültem az ölébe tekertem a kormányt
pár éve a kormány nyakát is kitekertem volna
éppúgy széles mozdulatokkal járdától járdáig
hányódott szegény rozoga autó már nem
a régi fiát amit a fényképeken s anyám kalapban

emlékszem hatévesen odébb toltam egy topolínót
meg is volt a véleményem róla aztán nyaralni vittek
a petróleumlámpa lám vidéken volt dugi petróleum
kanóca sárga fénnyel füstölt elfelejtettük a tetejét
levágni de büdös meleg csak a csillagok alatt vanília
illatú a tél s a dunna alól egy orr mered mindössze

az anya kártyáit kiterítve jósol vagy még nem párolgott
el fejéből a vödörnyi kávé napóleon sírja kicsit csaltunk

napóleon ejnye miért is csámborgott erre győrnél nincs
messze budától ha a vonatok járnak de talán most is
háború van felhozok egy kanna petróleumot és kifényesítem
a cilindert mielőtt az oroszok mindig az oroszok egyet fordítanak
a csapon talán éppen csapnál mit ér a nátó és únió
csak sanyargat és kiabál miközben fülén a rendezői utasítást
hordozó mobil s fülhallgató külügyéreket utasítanak a bankok

bangkok thai táj de jó meleg lehet és hűsít a szökőár
nálunk az árak szöknek európában és a rozsdás kamatok
hát kamatyolok éppen se csillár se kanócos kushadt petróleum
még nem kushad ezért az időmet kihasználom s nem
foglalkozom éjjel a politikával anyám a zsíros kártya
úgy marad az asztalon nem rakom ki napóleon sírját

*Első közlés

The post Radnai Isván versei appeared first on Litera-Túra.

(Lacza Márta rajza alá)

mednyánszky csavargói szolid szelíd szegények
útszéli keresztek alatt üres tarisznyába
most egyik dús másik lopna s az ajtórések
bocskortól nem edzőcipő támasztól kitárva

szelfi és mobiltelefon a dzsípiesz vezet
kettős portrét mutat a sajtó keserű ránc
egészséges mosoly amit letörölni lehet
csak a mának szóló képek alkalmi násztánc

lánc és kötelék mely köt s elválaszt
elvágott gyökerek vagy gyökeret most ereszt
eső kopog hánykolódsz nincs válasz
a jövő csak köd fantom a vészcsengő jelez

miközben ráborulsz szerelmes asszonyodra
hervad annyi magzat ahány a szoknya fodra

*

Schengeni bordal

de szépen lángolnak európa venyigéi
parázsban egyesülnek a parlagok
végén mint egykori párttagok
kis fontos piros könyvecskéi

benne megbélyegzett bélyegek
áthúzott szolgálati ablakok
mint mára rímelő brüsszeli ragok
köszönjük a poklokbéli víg életet

leszüretelt kosztolányi és weöres
betűkké kocsonyásodott óbor
röhög földünket szántva a sógor

a monarchiából mégis feltörek-
szik a szent és római
erkölcse már nagyon is mai

*

hercegem ki hagytad koronádat
akinek nem kellettél osztrák
túlnan egy páni európai ország
ahonnan reánk csak félelem árad

áldjon vagy verjen szent előd keze
örömmel töltsd ki szarkofágod
ez nem az az unió amelyre vágyott
demokrata elődök lelke

csupa hipokrita és rabló
olykor a szája habzó
és nem üvegből gyöngyöző bor

csak pozdorjává termő venyigéket
temessük jól a szent igéket
néha még felböfög idéz s igéz e kor

A versek a szerző Lázad a csend című, könyvheti kötetében jelentek meg.

The post Radnai István versei appeared first on Litera-Túra.

A “modern művészettel”, mint jelenséggel és fogalommal foglalkozom.
Mi a művészet? Olyan alkotás, amely kifejezi azt, amit köznapi eszközökkel nem lehet.
Mi az alkotás? Művészi alkotásnak mindössze az nevezhető, amit a tehetség és a szaktudás hozott létre.
A modern művészet egyik jellegzetessége, hogy nem közösségi (élmény), egyéniség hozza létre, egyedi és egyszeri (és általában nem övezi közmegegyezés.)
Közmegegyezés a megszokott körül alakul ki. A szakma érzékenyen reagál – pro és kontra – a közönség késéssel reagál, különösen az elfogadást illetően.
Hibának tartom, ha a szerzőt véleményezik és nem a művet.

“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET!”
Ha művészet, akkor első sorban az érzelmekre hat, másodlagosan az értelemre.
Lehet-e megérteni a “madarat”? A szót, a fogalmat igen, de a jelenséget nem!
A madár vagy tetszik, vagy nem. A tollai színét szépnek tartjuk. A másiknak a hangját. A varjú énekesmadár, de a hangját nem szeretjük. A tolla fényes-fekete, de nem szeretjük, mert a fekete a gyász színe Európa nagy részén, tehát nem lehet szép.
Megértem-e a művet? A szavakat, mondatokat igen, ha viszont nem hat az érzelmeimre, mit adott hozzá a köznapi benyomásokhoz?, Tetszenek a színek és a formák, de csak a tudatomig jut el. Nem vált ki katarktikus érzelemeket. Akkor, mint művészi alkotást nem “értettem”, helyesebb nem fogtam fel.
Mit lehet a zenén “megérteni”? Ismerős és ezért kellemes a hangok egymásutánisága és az ismétlődése. A “tetszik” nem egyenlő az “értemmel”! Szubjektíve jelentkezik a családi környezet, a tanulás és a saját zenehallgatási szokásaim. Pedig Bartókon nem andalodunk el, intellektuális-tudatos művész. Az, hogy elmagyarázza valaki, hogyan építkezik csak az értelmemre hat. Pedig Bartóknak érzelmei is vannak, ezért választott művészeti ágat. Azért hogy érzelmeit tolmácsolja. “Nem értem” a bűvszó, hogy ne kelljen hallgatni: pszichológiai értelemben: hárítás.
De Bartók nemcsak zongorázni tudott kiválóan, meg kottát írni. Birtokában volt a zeneszerző minden eszközének és ismerte az elődöket. Nem hazudik, nem bújt ki a bőréből a vélt siker és a hatásvadászat kedvéért!
Hiába parancsolt volna rá vagy akarta lebeszélni tanár!
Próbáld meg utánozni! Nem fog menni. Öntörvényű.
Az a képzőművész, aki az ókort, a reneszánszot, a klasszikusokat, a romantikát és századfordulót nem ismeri, hiába hiszi, hogy alkotott – különösen, ha az ecsetkezelést nem tanulta meg rendesen. A mázolmányban az ötlet elvész, nem tudja kifejezni.

“Nem figyelem, nem tanulom az elődöket, mert elvész az eredetiségem!”

Aki tanul és olyat, amit érdemes, lehet, hogy eleinte a hatása alá kerül. De a tehetség rátalál a saját útjára, a középszer soha!

Ez a probléma lényege az alkotó oldaláról.
A befogadónál olykor a fél-műveltség vagy egyenesen a műveletlenség vezet az ízlésficamhoz.

Az alkotó lehet kitartó, de sohasem erőlködhet!
A stílusgyakorlat kívánatos, de az csak skálázás, bemelegítés.

MIÉRT VAN NÉHA OLYAN ÉRZÉSEM, hogy nem alkotás, CSAK SKÁLÁZÁS, HAJSZOLT EREDETISÉG?
Ha a művész hazudik, a mű kivitelezése is elárulja.

Visszatérek az eredeti gondolathoz. Művekről lehet vitát nyitni. Nem celebekről!
És mű az ecsetkezelés, az arányok és gyakorolt (naponta gyakorolt) rajzkészség, tanulmányok ismeretében keletkezhet. Ez nem üres rutin!
Hasonló a helyzet a zeneszerzéssel, harmóniákkal, hangszereléssel.
Az íráshoz is kell a tehetség, de önmagában nem tesz íróvá, költővé. Még az élmény sem.
Meg kell tanulni a szakmát, a lehetőségeket, a formát, hogy művet felöltöztessük.

Keserves dolog, ha olyan “művel” találkozunk, amelyből a legfontosabb, a közönségre ható kivitelezés hiányzik. Ha mű naturális elemek „összehordása” egy kupacba, az még nem eredetiség.

Sajnos a tanárok egy része az eredetiségbe hajszolja a hallgatót – egyetemekről beszélek – paradox módon az az eredeti, amit a tanár képvisel. Ezért hajlandó a műgondot háttérbe szorítani.
Ebben partnere a lusta és törekvő tanítvány – újabb paradoxon – olcsó sikereket hajszol maga is!

A zenekari tag, a restaurátor és a műfordító fejében ez meg sem fordulhat.
Azonnal elveszti az állását illetve a megélhetését.

“NEM ÉRTEM A MODERN MŰVÉSZETET! – mondják egyesek.
Én pedig nem értem, felkészületlen “alkotók” műveit hogyan fogadja el a kritika vagy a közönség.
Talán ezért van, hogy az átlagember szinte soha nem ért egyet a kritikussal. A kritikust nem értem, ha az egekig dicsér vagy pocskondiázza művet – kapcsolatai vagy hajlandósága szerint!

Hogy a sötét oldalát hangsúlyozom?
A művészeti viták résztvevőitől tanultam.

The post Radnai István: Dúlnak a művészviták appeared first on Litera-Túra.

angyalok repülnek sivítva az égen
akik vannak lesznek akik voltak
boszorkák poklok szárnyán a seprűnyélen
szavuk álság köpködik a holdat

vonzza baj új tájak ígéret viszályok
nyüzsgő népség nem maradhat veszteg
vihart kavar nyálából villám szivárog
álmot homokon tengeren kerget

gőgfüsttel csíkozzák a felséges kéket
pillantásuk csak éjsötét árok
bennük a jóakarat tömjént nem éget
hangjuk kínt hörgő értelmet tátog

hazug idill perzsel semmis varázs hajtja
szárnytolla dérre hull nyugat felé tartva

*

Telégia

gyűlöl minket a tél
fogunk közé szahara homokját
hordja villámostora cserdül
délről évszakidegen zivatarnak

bennünket gyűlöl a tél
hátunkra ukrajna havát
kancsukával mutat csillagokat
decemberi földig hajlító

szél fölött el-eldördül duhaj
kedve ha melegszik a skála
fennakad s hó fölött uszít a sastél
fizetteti sarcát földjeinkkel

a változásban kedvét leli
kopog a másnap gyedmaróz
minden telek atyja
merevíti a higanygolyókat

nagyokat húz a piros alkoholból
csak a lopó gömbalján árválkodik
behívod bundás kutyádat

napfényben öröm a tél siklik lécein
lavina szakad latyakos hóból
a korcsolya álnok jégtóba szakad

reggelre az utat önmagához
nem találod pálinkás közeli
felebarátod kopogásod hallja a szélnek
holott a kihűlt nap ezüst derűje emelkedik

a föld és az ég zöldfényű sarka távol

észak lebomló fénye a szűkölő láthatáron
a tél kutyával jár farkasok elől felfal
veled együtt minden melegvérűt
bolsevik módon felfal haragja a télnek

odakint kaszál a forradalom
szorgalma életszemét kinthagyta
földrehajlott agitációnak

*

Tánc földünk tojáshéján

“Emberiség, ma táncra hívott a mámor, járjad,
borral mulass, a sós vért örökre megutáljad.”
Nagy László: 1954. szilveszter

mire bealkonyodik vége az évnek
előjönnek a kóbor szellemek
a dőreség most is ittasodik vérrel
ha torz anyák torzabbat ellenek

tűzijáték tépett csönd kikapcsolt mobil
recseg riad a lelkiismeret
elszökött rakéta bomba hol ott hol itt
kondenzcsík isten szántja az eget

kénkőtől elvásott a szerelem foga
szitaszavak álnok kívánságok
évezredek hátán lovagol ostoba
bombatölcsér részegnek az árok

mire megvirrad elalszanak a gondok
álmos az utca söpörni kezd a gondnok

*Első közlés

Helycsere © aga https://agarajz.blog.hu/

The post Radnai István versei appeared first on Litera-Túra.

két sor között a sors ölében alszom
mint aki mindig rövidebbet húz
életemre s a tájra ül az alkony
bozót között már véget ér az út

hiába futsz az eső el ne érjen
rád és a tócsák üvegére hull
ha gyertyád gyúl a két vége elégjen
verselsz az ihlet vére felhígul

a ritmus szent hullámain elúszol
sorvégek rossz kicsorbult ríme csúfol

*Első közlés

The post Radnai István: Fárad a zápor appeared first on Litera-Túra.