Tűvé tettem életem
befűzött az Isten
nem állít meg tekintély
sem szopásjog, sem illem.

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

…nem magától, iskolától
szülő-homlok-ráncolástól
nem dalolva, bazzdmegolva
bemagolva hiszekegyet
kerestem egy más világot
édesebbet, kerekebbet
ezennel most visszavedlek.

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

Átlélegzem magam
a vicsorgó szavakon
át a kattogó
marhavagonon
ha kell ezerszer.
Míg leomlanak
a koponyahegyek
s elsimul a tenger.
Átlélegzem magam
míg visszafogad a vadon
ott vár, aki vagyok
tündöklő-szabadon.
Hol álmokat ringat a szél
gyümölcsöt érlel a vágy
szerelmet permetezve ontja
a Hold, s a Nap sugarát.
Felnyög a vadon kéjesen, álmosan
kígyó surran, biccent a jaguár
Isten hozott – rikolt rám
a paradicsommadár.
Átlélegzem magam
hisz kerek a földgolyó
ahogy kaptam, úgy legyen :
adom mi adható.

*

Csak a csók

Csak a csók mentheti meg a világot.
Csókolj, ahogy a szél csókolja a virágot,
ahogy a hullám partot ér,
ahogy magához öleli az alkonyt az éj,
ahogy Istent szomjazza a csüggedt zarándok.
Csak a csók mentheti meg a világot.
Borzongva, remegve, szemedbe temetve,
csókolj sírva, nevetve,
míg a kénköves egekbe nem érsz.
Mert nem a szó, nyűtt szabályok, a józan ész,
s nem a kínnal tapasztott, félelem-barikádok,
csak a csók mentheti meg a világot.
A világ harang, szerelem a nyelve, ha kondul,
rá minden csillag, csókkal felelne.
Csókolj éber álmodásba,
csókod Isten lángolása,
hamvad benne minden átok,
szívemből most rád kiáltok:
Csak a csók mentheti meg a világot.

*

Zsákolás

Töltöm az időm
feneketlen zsákba
egyszer majd vége lesz
egyszer csak hátha
megtelik, kitelik
és szól a Főmufti
szép munka, jó munka
akkor most uzsgyi!
Kapok kis kannás bort
kiváló márka
koccintunk, biccentünk
megyünk a raktárba
csupajó-magtárba
töltök a zsákba
a Semmiből így szökken
életem szárba.

*Első közlés

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

A nagymama elment a füstbe.
A házmesteré lett ezüstje.
A nagypapa cipője megmaradt.
Nem szakadt be a rakpart a súlya alatt.
Most ezüst cipőben táncolnak végtelen.
Az élet mulandó. Nem így a szerelem.

*

Hallgatási szabályzat
(pí-pí-tér)

Mikor a hallgatásért hallgatok
maga a csönd vagyok.
Nincsen más.
Se horkolás, se zümmögés
se brummogás.
Se észmenés, se álmodás.
Se átverés, se záptojás.
Se bableves.
Nincsen semmi más.
Csak hallgatásért hallgatás.
Nincs olyan, hogy meddig élsz
mennyit érsz
lehetsz-e még hengerész.
Kattanás vagy felkelés.
Csak a csönd az entitás.
A hallgatóból hallgatás.

*

Eképp

a lélek visszatér.
Se kép, se hang
se tér.
Se pipitér.

*

Naponta

Kicsikét meghalok naponta.
A halál hív ilyenkor raportra.
Lediktál néhány sort
kapok egy korsó sört.
Ilyen az élet – aszongya.
Naponta meghalok kicsikét.
Gyarapszik bennem a sötét.
Azt mondja szeret
s az övé leszek.
Az élet csak kitérő, betét.
Naponta kicsikét meghalok
ilyenkor valaki más vagyok.
Máshol és másért
mint az árnyék
önmagáért. Hallgatok.

*Első közlés

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

*Első közlés

The post Rejtő Gábor: Van bocsánat appeared first on Litera-Túra .

Kurva a hétfő, a kedd köcsög
a dobszerda nem bírja, felpörög.
A szerelem csütörtök középen áll
a prosti péntek pénzére vár.
Végét ropja a szende rima szombat
vasárnap Isten már csak szundít.

*

Nekemneked

Neked van.
Nekem nincs.
Holnap tán azt mondod :
Isten segíts!

Nekem van.
Neked nincs.
Te vagy az ajtó
én a kilincs

*

Az eredendő nő
(ölelés-imádság)

Azt adja, hogy befogad.
Mint szöget a kereszt.
Gyümölcsöd érleli,
gyökeret ereszt.
Azt adja, mi lényege,
sebeidet, út porát,
könnyeivel mossa le.
Azt adja, mit adni tud,
égbe futó alagút.
Azt kéri, hogy fénye légy,
templom ajtajának lásd ölét.

*

Az Éden katonái

Visszajöttek, visszajönnek
régi, tajtékos dühöknek
áldozatjai.
Visszajöttek, visszajönnek
győzhetetlen veszteseknek
forradalmai.
Karó, kötél, máglya, golyó
emléküktől szabaduló
múltnak foglyai.
Rongyos, éhes, fájó sereg
álmainkból megérkezett
az, ki tenne már.
Boszorkányok, látók, tudók
szerelmüket visszavárók
mind, ki élre áll.
Visszajöttek, visszajönnek
arcuk szelíd, léptük könnyed
szívük szamuráj.

*

Titkaink

Titkainkat féltve
topogunk a télbe’.
Titkainkra szavazva
várunk a tavaszra.
Titkainktól terhes
a tohonya nyár.
Fogai közt szívünkkel
az ősz az égbe száll.

*Első közlés

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

Miért is kéne sírva menni
miért is kéne sírba tenni
álmainkat, vágyainkat
miért is kéne elfeledni?

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

Mit nem adnék érte
ha lábam földig érne
torkom nem szorulna
lenne bennem szufla.
Mit nem adnék érte
a sorsom, ha kímélne
s tovább nem pofozna
nem zárna dobozba.
Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.
Mit nem adnék érte
hogy ne menjünk lépre
a sok iszony-viszályba’
nem esnénk pofára.

Mit nem adnék érte
hogy ne menjünk félre.
S húzzon el – mer’ mérne
az, ki másból élne.
Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.
Mit nem adnék érte
ha kezem az égig érne
lelökném trónusáról
uralkodjék Ámor!
Mit nem adnék érte
ha nem taposnánk sárba
és hívnánk azt, ki másképp…
közös álmodásra.

Mit nem adnék érte
ha szívünk összeérne
s átölelne végre:
a rémálomnak vége

Egyszer fent, egyszer lent
csak tudnám az Isten
milyen szakra ment.

* * *

Kómás

Feltámadok olykor
hébe-hóba
ha szünetet tart épp
a kóma.
Lássátok
az milyen lehet
ha egyszerre
gyűlöl, szeret
az, akit már
eltemetett
hamis ima.
Múltból tákolt
koporsóba’
élő halott ;
SáTáN, iSTeN
együtt vagyok.

* * *

Tábornok úr!

Tábornok úr, adjon egy kis tüzet
zord időkben ez is melegít.
Igyunk meg a kanapén egy felest
és mondja ki, ha akarja, a nevét.
Nekem az kéne, hogy legyen kicsit laza
ne feszítse túlon túl a húrt!
A parancsszónál szebb a Hattyúk tava
és kerülje a sok kigyúrt mogult.
Tábornok úr amíg maga nyomul
s pirosba megy át az orra hegye
pár sarokra gyűlik már a tömeg
jaj de cuki ez az anyajegye!
Tábornokom növesszen kis szakált
az cirógat és izgató-csikis.
És ha kell, hát rúgja fel a szabályt
az igazságot szolgálja csakis!

Nekem az kéne, hogy álljon, mint a cövek
verőfényben, éjnek idején.
Nekem az kéne, hogy nyújtson bátran kezet
ha zokognak a város peremén.
Nekem az kéne, hogy ne adja fel soha
de hisz maga, nem is olyan legény.
Még akkor sem, ha belepi a moha
a lelkekben még pislákol a remény.
Nekem az kéne, hogy legyen velem kemény
nem kell hozzá a sok lila szöveg.
Nekem az kéne, hogy ne lövessen közénk
Tábornok úr úr, ezt kérem, ha szeret.
Tábornok úr, drága kis katonám
morog a nép, vihar közelít.
Ne legyen hát minden lében kanál
húzni fogja az elit a belit.

Tábornokom ha a legfőb hadúr
kardot ránt, itt kövesse őt
jobb lesz, ha a kanapémon vadul
és a közös élményt tartja szeme előtt.

*
Tábornok úr, szüntesse a tüzet!
Hegyén-hátán a sok a karmolás.
De ne feledje, hogy majd mivel fizet
az élet néha csak egy tollvonás…

*Első közlés

The post Rejtő Gábor versei appeared first on Litera-Túra .

Valójában a Nagymama alkut ajánlott a Farkasnak. Azt mondta.
– Figyelj Farkas. Neked úgy is Piroskára fáj a fogad, én pedig torkig vagyok vele. Visszabeszél, bulizik, nem jár hittanra, szingli akar lenni, vidd el őt. Engem meg hagyj élni, el vagyok jól az állami médiákkal.
– Hümm – morogta a Farkas -, de mi a biztosíték, hogy nem versz át?
– Hogy vernélek át? – tette össze ráncos kezét a Nagyi. Amekkora nagy állat vagy, kettőnkkel is elbírnál.
Megegyeztek. A Farkas beöltözött távoli, vidéki nagybácsinak és így várták Piroskát. Aki kisvártatva meg is érkezett, kosárkájában egy lovasezrednek is elegendő gyilkos galócával, mert valahogy épp most lett elege a Nagyiból, de rohadtul, cakkumpakk.
Így történt, hogy a közösen elköltött estebéd után (Piroska csak tetette, hogy eszik), a Nagyi és a Farkas holtan borultak a nyers fából készült, népies mintázatú ebédlőasztalra (épp annyi idejük maradt, hogy elátkozzák egymást), Piroska, pedig szépen letakarta őket egy függönnyel, elmosogatott és befeküdt az ágyba, bár volt egy olyan érzése, hogy valaki jönni fog. Így is történt. Kisvártatva bekopogott a Vadász, mert neki is rémlett, hogy itt van valami dolga. És, ahogy ez szokott lenni, első látásra meggyűlölték egymást (Piroska zsigerből utálta a vadászokat és a Vadásztársaságokat), ami nem lett volna baj, de közben viselős lett. Épp, hogy fogat tudtak mosni reggel, amikor ismét kopogtak az ajtón. A Grimm testvérek voltak, egy-egy talicska kővel.
– Már bocsánat a zavarásért – szólt az idősebb jogán Jacob -, de a történetben van egy rakat kő. Azzal most mi legyen?
– Nem kő! – mondta hirtelen felindulásból a Vadász, aki amúgy is egyszerű ember volt, és üres hassal kifejezetten indulatos.
Ismét Piroska oldotta meg a konfliktusos helyzetet.
– Kerüljenek beljebb, reggelizzünk, majd csak kitalálunk valamit – bazsalyogta a küszöbön, s így is lett, mindenki megenyhült – a Vadásszal az élen. S amikor Piroska a Grimm testvéreknek feltálalta az előzi napi gomba maradékot, de nem előbb és nem később, hát épp abban a pillanatban elkezdődött egy napfogyatkozás! Wilhelm – a fiatalabb Grimm -, érzékeny volt a misztériumok iránt, így tehát megkérdezte.
– Mondd csak te Piroska, nem gyilkos galócát tálaltál fel nekünk?
– De igen – pirult el Piroska – hirtelenjében ez volt kéznél.
Ott ültek az egyre sötétedő reggelben és – mit volt mit tenni -, tovább keresték a megoldást. Bár a bizalom már odaveszett. (Talán nem tűnik érdektelennek, hogy a Grimm testvérek nem csak meséket gyűjtöttek, illetve találtak ki, de irodalom- és nyelvtudományban is jeleskedtek. Állításuk szerint a világirodalom 5 (öt) legnagyobb alakjai – Homérosz, Dante, Sekszpír és Goethe után – Petőfi zárja a sort)
– Mi lenne, ha – szólalt meg a kolbászos, hagymás rántotta ( kovászos uborkával) elfogyasztása után a Vadász – mi lenne, ha … – de nem folytatta, mert bizalmatlanul néztek rá. (amúgy hülyeséget akart javasolni). Még a légy zümmögését is hallani lehetett volna, ha nem építenek futballstadiont a közelben, a feketeség pedig mélypontjára ért, ezért Piroska gyertyát gyújtott. Hogy ettől, vagy ettől függetlenül, de a két Grimm szinte egyszerre bökte ki.
– Bölcső és kápolna.
– Nahát – pirult el újból Piroska -, maguk mindent tudnak. Vagyis ti…
– A Grimm testvérek összecsattantották a tenyerüket, megsodortak egy-egy adalékanyagmentes cigarettát, rágyújtottak és közben ismét világosodni kezdett.
– Így történt aztán, hogy négyen pár óra leforgása alatt összeütöttek egy bölcsőt, meg egy kápolnát, majd illő módon örök nyugalomra helyezték a Nagyit és a Farkast, akik megérdemelten és akaratlanul is egy szépen induló történet építőkövei lettek az ifjú pár, továbbá bimbódzó gyermeki psziché tekintetében. Ma is élnek. Soha nem lesz vége kedveseim.

*

Mátyás király elvegyül

Egy szép napon Mátyás király, aki egyébként adóforintok tömegét költötte arra, hogy az igazságos és jóságos, mint állandó szókapcsolat rögzüljön nevéhez az emberek fejében, úgy döntött, hogy elvegyül országában. Voltaképp a bizalmatlanság vezette, mert már senkinek sem hitt a környezetében (joggal), így besúgóhálózata jelentéseit is fenntartással fogadta saját reputációját illetően. Még a feleségének is azt mondta, hogy csak leugrik egy pakli nemzeti dohányért, egyedül hű kutyája tudott róla, meg a hasonmása, aki (ami) valójában egy robot volt, viszonylag egyszerű, de a legfontosabb közhelyeket és mozdulatokat tökéletesen tudta hozni, ezzel pedig akár hetekre is megoldódhatott a helyettesítése.
Mátyás próbálta felidézni a prágai, ösztöndíjas éveket, amikor még egyszerű ember volt, de hiába, így végül hajléktalanra vette a figurát, abból látott épp eleget, ha akarta, ha nem (nem akarta). Megszaggatta a legszolidabb ruháját, zsebre vágott egy marék szotyit, a fejére Ráma margarint kent (ezt máig nem értik a Mátyás-kutatók) és mikor tízet ütött az óra, kilépett a palotát a Dunával összekötő titkos folyosó kapuján (ahol egy hidroplán állt készenlétben) és bevetette magát a városi éjszakába, azon belül is egy krimóba.
Persze azonnal felismerték, de úgy tettek, mintha nem. Illetve ez sem ilyen egyszerű. Egy kerek asztalt ült kőrbe a törzsközönség, már elég kevés hely maradt a korsók, és féldecis pohárkák mellett, valahova könyökölni is kellett, Mátyás király rögtön átlátta a helyzetet.
– Mindenki az én vendégem – kiáltott boldog hajléktalant imitálva (nem tudta, hogy ilyen nincs), és a földre köpött pár szotyihéjat. Helyet szorítottak neki, így már öten ültek a szép napokat soha nem látott, levegőtlen de mégis lakályos kis helyiségben. A lakályosságot két kitömött holló egy fácán és egy fából faragott janicsár (harci öltözékben) idézte – utóbbit urlakodói rendelet írta elő, és lehetett rá lövöldözni.
– Kétszer ad, ki gyorsvonat – próbálta oldani tréfával Mátyás király az ilyenkor előforduló béna csöndet.
– Azt ismeritek, hogy miért skizofrén a holló? – szólalt meg a csapos a pult mögül, mintha épp viccmesélésbe csöppent volna bele a látogató.
Mindenki felé fordult.
– Mert hol ló, hol nem ló….kitört a röhögés, leghangosabban Gorcsev Iván nevetett, aki Mátyás király jobbján ült, közvetlen mellett pedig egy közlekedési rendőr. Majd megtoldotta.
– Hol lóg, hol nem lóg…!
Na erre már mindenki a hasát fogta nevettében, csak Mátyás király nyelt félre, úgy kellett őt hátba vágni. Ettől viszont csuklani kezdett és tán még most is csuklana, ha nem nyílik az ajtó és lép be rajta Bem anyó, aki éhbérért járt takarítani a környék kocsmáit, inkább, mint, hogy szüljön még két gyereket erre a világra. Mátyás király kamaszkori szerelmét – és a hagyományosnak mondható lengyel-magyar barátságot – vélte felismerni benne, s ettől a – lássuk be – valószínütlen, látomásszerű találkozástól elakadt a lélegzete és a csuklása is.
Leültették maguk közé (akkoriban még volt a népekben szolidaritás), Ludas Matyi és egy devizahiteles közt szorítottak neki helyet. (Ő volt az utolsó, élő devizahiteles, de csak azért, mert a keresztfia unokahúga a Fekete Seregben szolgált markotányosnőként.)
– Ma mindenki az én vendégem – csippentett szemével Mátyás király Bem anyó felé -, jól jön az itóka ilyen időkben.
– Valami barom kivágatta a környéken a fákat – csapott minden átmenet nélkül öklével az asztalra Ludas Matyi. Beleremegtek a poharak. – Ha pedig nincs fa, oda az igazság! A (szolgálaton kívüli ) közlekedési rendőr meghúzta a derékövét és készültségbe helyezkedett. Ott lógott a levegőben kimondatlanul is: ki a ludas ezért.
Erre a csapos is felbátorodott.
– – A Fekete Slepp ( sereget akart mondani, de a tudatalattija erősebb volt) meg garázdálkodik, nyerészkedik, hetente jönnek ide randalírozni ingyen-piáért..! Éltetik a királyt, de mikor lerészegednek a hollóra lövöldöznek, a janicsárt meg puszilgatják.
Érezhetően fokozódott a helyzet, Mátyás király remegő kézzel emelte egyetlen szájához ( mert az nem igaz, hogy a seggéből is szájat csinált volna) a vodkás poharat, hallani lehetett, ahogy koccanak a fogai a kétes tisztaságú üvegen.
– Záróra uraim! – szólalt meg a csapos, ami hazugság volt, de nem bírta az erőszakos jeleneteket, ami csaposnál elég ritka jelenség.
Mátyás király hálás szemmel nézett rá. Megszaggatott nadrágjából előcibált néhány nemzeti ezrest (ebből is látszik, hogy nem volt kellőképpen felkészült), az asztalra dobta, és hátrálva araszolt az ajtó felé, arcán az uralkodókra oly jellemző üres mosollyal. Kicsit meghajolt és már a kilincsen volt a keze, amikor Gorcsev Iván egy ugrással ott termett mellette.
– Ilyen késő időben, ezen a környéken nem tanácsos egyedül bóklászni miszter! Elkísérem egy darabon.
Hogy mi történt eztán, azt senki nem tudja pontosan. De sejteni lehet. A korabeli – külföldi – krónikás feljegyzések szerint, a legendásan gazdag királyi várban hónapokon át szüneteltek a fogadások, lakomák, a Fekete Sereg teljes vezérkarát és ruházatát lecserélték barnára, és minden kivágott fa helyére három katonát állíttattak. Az igazmondó juhászt és a regösöket pedig bezúzatták.
Nekem is úgy mesélte valaki a Csontbrigádból.

*Eső közlés

Kovács Emil Lajos: Kharón ladikjai (Lakitelek)

The post Rejtő Gábor prózái appeared first on Litera-Túra .