The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>Mielőtt újra összedől a világ,
és újra vérrel és vassal,
hadd kérdezzem meg istent: hányadán áll
az isteni akarattal?
Erről prédikálnak kétezer éve?
Ez lenne az isteni rend?
Ahogy Triszmegisztosz is megmondta már;
ahogy lent van, ugyanúgy fent?
A demokráciában már nem hiszek;
hogy más tudja helyettem azt,
amit meg sem kérdezett tőlem- de a
sakkhoz kell megannyi paraszt.
Ahogy abban sem hiszek, hogy a vallás
alapot adna és rendet,
hiszen gazdasági kérdésekben az
nem ismert soha kegyelmet.
És jól elbújhat mögötte- álarcban –
a hatalomvágy, az érdek,
hogy kielégítse a tömeg- amit
saját magának tenyésztett.
Mindezeknek már nem tudok hinni. Az
államnak és a keresztnek.
Mióta élek a hitről beszélnek-
de élve eltemettetnek.
*
Egy
Ha ez bűn, a cinkosod vagyok.
Ha szerelem, szerelmesed.
Ha megtisztulás, szándék vagyok;
tanítványod és mestered.
*Első közlés
The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert: Szeretni nevelni élni appeared first on Litera-Túra.
]]>és álomként foszlott széjjel,
és ezer évig csak álom volt, mert
aludtunk nappal és éjjel.
Ezt az országot meg kell alázni,
mert nem alázatos. Gyenge.
Mert görcsösen szorítja álmait,
de egyikben sincsen benne.
Ezt az országot szeretni kéne,
de az a nép, ami lakja,
csak önkielégítve szereti –
mit szeret, azt tépi, marja.
Ezt az országot nevelni kéne,
mert kisgyerek, kúszik-mászik;
és megmosolyogni, ha időnként
ő komoly felnőttet játszik.
Ezt az országot élni kellene,
de elfelejtettünk élni;
folyton teremtve, magunkban bízva –
és soha, soha nem félni.
*Első közlés
The post Sitku Róbert: Szeretni nevelni élni appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>Ti azt hiszitek, hogy mindenki
ugyanolyan aljas, mint fent ti? –
s néhanap elég egy szónoklat
új irányt szabni a dolgoknak?
Ti azt hiszitek, hogy erő kell
ott, ahol nem lehet erővel? –
és az, aki máshogy gondolja,
egyből a nemzetet korholja?
Azt hiszitek, hogy a lyukas has
nem elég indok, hogy ugathass? –
hogy lázadók ellen más sem kell,
mint nyakra ültetett pártember?
Ti azt hiszitek, hogy senki se
lehetett magyar még ennyire? –
s hogy statisztikával mérhető
egy ország mennyire élhető?
Azt hiszitek, hogy az ünnepek
méltóak? – s igazi műremek,
ha hithű tapsolóemberek
eljátsszák nektek a nemzetet? -;
s úgy vélitek, hogy a kordonok
mögött a többiek boldogok? –
hogy jókedvűen csak állnak ott,
ha levágásra szánt állatok?
Azt hiszitek, hogy a rendőrség
elég lesz, s bármilyen testőrség,
ha a szilaj Dózsa-vér újra
az ereket izzóra gyújtja? -;
s úgy folyik át majd rajtatok
aljas és hitvány hatalmasok
a népharag – s nem lesz szánalom -,
mint víz rohan át a gátakon.
*
ABBAN A PILLANATBAN
Abban a pillanatban
tudtam,
hogy olyan messze vagy
magadtól,
mintha soha nem
kaphattad volna meg
anyád mellét,
és ismeretlen lenne
számodra
minden ajándék,
ami a lélekből
és a szívből
fakad.
Abban a pillanatban
tudtam,
hogy nagyon sokat kell
szenvedned még,
mert vak vágyak
rángattak,
hogy elfeledkezhess
magadról,
és csak egy kis
alázat kellene,
hogy a ketrecből
kiléphess,
de a makacsság kezei
nem engednek rég.
Abban a pillanatban
tudtam,
hogy hiába a
szeretet,
ha fel sem ismeri,
aki a homályhoz
és harchoz
szokott,
és hiába minden
figyelem,
ha a világ végére
futnak előle.
És abban a pillanatban
tudtam,
hogy te szenvedsz
mindettől a legjobban,
hogy jobban félsz
az élettől,
mint a haláltól,
és hogy te vagy
a legmagányosabb
ember,
akit valaha
ismertem.
*
LÁTSZATOK
Megtanultunk beszélni,
hogy aztán elfelejtsünk
közölni bármit is.
Megtanultunk hallgatni,
de csak azért,
mert félünk beszélni
vagy mert
tanácstalanok vagyunk.
Megtanultunk együtt lenni,
mert azt sugalmazták,
hogy az egyedüllét
egy nyomorult állapot.
És megtanultunk
erőt mutatni,
mert a bizonytalanság
lassan szétszakít
bennünket.
*Első közlés
© Németh Péter
The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>Egymás tükrei vagyunk.
És ez nem hiába van így.
Nem véletlenül nézünk
ezekbe a tükrökbe,
a másik emberbe;
nem hiába a gondolatai,
az érzései.
Pedig vannak csalóka,
torz tükrök is –
de őket az érzéseink
mutatják meg,
hogy kerüljük el inkább.
Ám a többi tükör,
a szükségszerűek,
azok mesélő tükrök;
és amit azokban látunk,
azt vagy kibírjuk
vagy messzire futunk
előlük;
és a tükörnek hiába
mondjuk,
hogy ez nem igaz –
ő azt fogja mutatni
akkor is.
Egymás tükrei vagyunk.
És ez nem hiába van így.
Szükségünk van egymásra,
hogy felfedezzük magunkat.
És vagy kibírjuk szerényen,
néha szégyenkezve,
amit látunk,
nem tagadva azt,
vagy keresünk egy
olyan tükröt,
amibe jóleső belenézni –
de nem látszik
benne minden.
*
A köszönet dala
mert ott, lent a mélyben,
egy éjsötét vidéken,
hol a gondolataid
kígyói tekeregnek,
és a kétségek marnak,
a félelmek préselnek,
ott leltem meg a hitem,
elméd kavargásában,
minden ellentmondásban
és valamennyi kínban,
mit a nem értés rád mért
és szívta el erődet –
ott leltem meg a hitem,
és meg kell, hogy köszönjem,
hogy erőtlenségedből
ez az erő jut nekem,
hogy hitetlenségedből
jutott ennyi hit nekem –
a te fénytelenséged
csillan minden fényemen.
*Első közlés
© Márkus László
The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert: Ima appeared first on Litera-Túra.
]]>Mert szeretni akar – és akár
egy kavicsot is ékkőnek lát,
ha a homokban arra talál.
Ne hagyj magamra a szívemmel.
A mellkasomban van a helye;
s hogy annyiszor dobbant semmiért,
ő nem bánta – s hányszor halt bele.
Ne hagyj magamra a tudattal,
mi keres és kutat, de nem lel;
de abbahagyni meg nem tudja,
mert hihetetlen, hogy egy ember.
Ne hagyj magamra önmagammal,
ha magadra hagytalak bennem –
de te válaszd ki a súlyokat,
miket nekem kell felemelnem.
*Első közlés
The post Sitku Róbert: Ima appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert: Rapszódia appeared first on Litera-Túra.
]]>csak a hiány jön
velem szembe.
A nők itt negyven évesen
elveszítik jobbára mindazt,
ami nővé tehetné őket.
És csak válluk íve
vagy derekuk formája
árulja el, hogy
ők nők voltak.
És az arcuk is átalakul;
durván vésett kővé dermed,
nyerssé, szikárrá.
Ötven évesen
már nem nők;
csak a gyerekeikről
tudnak beszélni,
nyíltan megvallva így,
hogy az életük
már rég befejeződött.
Itt, ahol élek,
a hit soha nem jön
velem szembe.
Itt templomok vannak,
de az isten sehol,
csak szabályok, törvények
és gátlások harapófogói;
itt nincs mit hátrahagyni,
nincs mit továbbadni,
csak ezt a semmit,
amit mi is úgy kaptunk –
ahogy a szüleink kapták
az ő szüleiktől,
minden hibájukkal,
minden tévedésükkel,
minden darabokra
szakadt álmukkal
együtt;
és a lélek mélyének
farkasfalkáival,
a kétellyel, a félelmekkel,
a bizonytalansággal,
a semmivel nem magyarázható
vaksággal,
és a mindent beborító,
lassú halálra ítélő
érzéketlenséggel.
Itt, ahol élek,
vastag rétegekben
rakódik le a semmi.
Itt nem látsz a szemekben
tiszta örömöt,
csak huszadrangú
másolatokba kapaszkodnak;
itt összetévesztik
a tárgyakat az árnyékukkal,
de inkább az árnyékok
árnyékaival;
és azért alszanak éjjel,
mert már semmi álmuk nincs,
vagy azért forgolódnak,
mert érzik, hogy elveszett;
és az önbecsülés is
fehér holló,
amit szégyellnivaló,
olcsó csatározásokból merítenek,
míg a nyakukba akasztva
a vasbeton-nehezék –
és megfertőződött már
az újabb nemzedék
is.
Itt, ahol élek,
csak semmi lehetek.
Csak köd vesz körbe,
amit utol nem érhetek.
És szellemi orgazmust
csak úgy élhetek át,
ha széttördelem ezt
a mocskos komédiát;
vagy ha észre sem veszem,
és mellette,
mint törpék között
az óriás,
láthatatlan vagyok –
és nem komédiás.
Itt, ahol élek,
már nyugovóra tértek.
Koravén álmokkal eltelve
éltek évtizedeket –
és a végére
szükségük lett
valami istenre,
hogy értelmetlen életükbe
beleláthassanak valamit;
valami célt,
irányt,
okot,
benső szükségszerűséget,
csak megmenekülhessenek
a feleslegesség érzésétől.
Itt, ahol élek,
nem jövök szembe
soha magammal.
Mindazt, ami lágy
és kifinomult,
pörölyként lecsapó
mondatok mögül
kellett kibányásznom,
s míg reszelékként
szedegettem fel
és raktam össze,
különváltunk egymástól
mindörökre.
Itt, ahol élek.
*Első közlés
The post Sitku Róbert: Rapszódia appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert: Mi ez a csend? appeared first on Litera-Túra.
]]>Mi ez a csend, ez az édes csend,
mit nem vallatok, csak hallgatok,
s ha nem téblábolok gyerekként,
úgy megnyílik, mint az ablakok.
Mi ez a csend, amit sejtek már,
mióta eszmélni van okom;
hogy honnan jöttem, merre megyek
és valóban kihez tartozom.
Mi ez a csend, ami úgy szeret,
hogy szégyellem tőle önmagam,
és nevetséges az életem,
ha megnézem benne őt, magam.
Mi ez a csend, ami elmesél,
kitakar, felfed – s az ítélet:
a józan ész szava lelkedből-
hogy megmutassa az ittléted.
Mi ez a csend, ami úgy nevet,
hogy a múltat a múltba űzi,
a jelent könnyedén éli meg
és a jövővel összefűzi.
*Első közlés
The post Sitku Róbert: Mi ez a csend? appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>Ez nem egy kivilágított ösvény.
Itt ezerszer követsz el hibákat.
Valami titkos ösztön vezet, mint
az éjszakában a vadlibákat.
Ahogy állunk a koromsötétben
és ők jóval felettünk repülnek,
csak a surrogó szárnyuk és hangjuk
adja hírül, hogy előkerültek.
Miféle nevenincs bátorság ez,
hogy nem tudóikét a halálnak,
ha vihar tépi őket, ha el is
hullnak páran, de odatalálnak?
Miféle őrült bizonyosság ez,
hogy legyen nappal, akár éjszaka,
nem téríti el útjukról őket
a félelem és a jólét szava?
Állunk a koromsötétben
és a fejünkben hatalmas, éjjeli tér.
Vadlibák csapatai suhognak
el csendben, ha valami véget ér.
*
Napok
Váltott lovakon vágtatok,
ahogy csak bírja a tudat.
Versről versre, napról napra,
míg utánam a múlt ugat.
Oldalra nézek időnként,
hogy hogy rohannak a dolgok;
észre sem vesszük, hogy eszik
meg őket a rozsdafoltok.
Megsarkantyúzom a lovat,
domb jön, majd hegyek és rétek,
majd fennsíkok, puszták, erdők;
áttetszőek vagy sötétek.
Váltott lovakon vágtatok,
ahogy a tudat csak bírja.
Napról napra, versről versre
– ahogy Isten magát írja.
*Első közlés
The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert: Nagyapám appeared first on Litera-Túra.
]]>hogy elaludt, mert tudta,
hogy ép elmével nem léphet
egy egyirányú útra.
S a bezáródó ajtókat
elfeledte ő sorban
és hideg ténynek az maradt,
hogy ahogy van, az jól van.
Az én nagyapám úgy halt meg,
hogy semmit el nem rejtett;
mert úgy idézett mindent fel,
hogy mindent elfelejtett,
és úgy simult az arcán szét
a valóság, a béke,
hogy fel nem rázhatták volna…
Mi mit adnánk cserébe?
Az én nagyapám úgy halt meg,
hogy az igazság mögött,
mint félős kislány, kisfiú,
ő bátran elrejtőzött;
mert ott, akkor már nem lehet
senki, senki önmaga;
ő a bíró, ő az ügyvéd,
s az ítélet – ő maga.
Az én nagyapám úgy halt meg,
ahogy meghalni méltó;
nem volt rajta lánc a halál
vagy az értelem béklyó;
az én nagyapám úgy halt meg,
ahogy méltó elmenni –
úgy ítélje meg bárki is,
ha képes ezt megtenni.
*Első közlés
The post Sitku Róbert: Nagyapám appeared first on Litera-Túra.
]]>The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>Maholnap meg fogok halni.
Nincs ebben semmi titok.
Élek, de az élet híján
mindenben utat nyitok.
Nincs szükségem nagy szavakra,
nem kenyerem a beszéd;
ez a kettő veszi el az
emberek józan eszét.
A meghatározhatóság
csak vonalakat firkál,
és folyton pótlásra szorul;
itt írott törvény nincs már.
Az íratlant meg most írom,
ez a vers lesz a kezdet,
és nézem, ahogy a betűk
egymással szeretkeznek.
+ + + + +
Ülök a hallgatás fája
alatt, nem érint semmi,
és értelmetlen már az, hogy
valamivé kell lenni.
Minden mélyén az üresség,
a semmilyenség fekszik,
de egy eszme, tétel vagy tan
mindig köré telepszik;
és valóságot von fölé
a gondolat és a vágy,
egy elképzelés, egy tévhit,
és így lesz belőle tárgy.
Tudásunk semmi több így, mint
a szavainknak lenni,
de ha azt mondod, hogy kenyér,
azt nem tudod megenni.
+ + + + +
A tettek elfelejtettek
hatni. Akár a szavak;
létezésüknek egyetlen
ténye: a felgyűlt salak.
Mert valójában történés,
történet nincs, csak helyzet –
mi máshoz is mérhetnéd azt,
amit épp meg kell tenned?
Szavak és tettek. Bűvös kör.
Akár a rossz és a jó.
Mint a szeretet-gyűlölet,
vagy más süllyedő hajó.
Én már nem kérdezem mástól,
hogy ki ő, s hogy ki vagyok;
felnőttem már annyira, hogy
helyette nem tudhatok.
+ + + + +
Szavaimból vallás fakad,
új hit, vagy amit akarsz.
Mit láthatsz bele, mint ami? –
nem több, mint amit szavalsz.
Egy madárka dala nem több,
mint a madár hangjai,
farkasüvöltést mégsem fogsz
abban soha hallani.
Maholnap meg fogok halni.
S lehet, már halott vagyok.
Nem nehéz azt beismerni,
hogy fikarcnyit sem tudok.
Én nem vagyok az, mint más és
nem vagyok más, mint ami;
ettől többet mit lehetne
hazudni vagy mondani?
*
AKIK MINDENT JOBBAN TUDNAK
(kényszerképzetek)
Akik mindent jobban tudnak,
valójában gyengék.
Bár nem ők határozták meg
a létezés rendjét,
de egy titkos oknál fogva
mégis úgy gyanítják,
hogy el van rontva minden- hát
ők majd megjavítják.
Eme humánus gondolat
annyiban merül ki,
hogy megpróbálnak folyton a
fénypontba kerülni,
hisz igazságérzetüknek
alkalom és tér kell,
főleg úgy, ha valaki a
lábaikhoz térdel.
És nem számít, ha másokban
a méltóság sérül,
hogy darabokra hullik az
önérzet legvégül;
hogy akármit megengedhet
eközben magának;
legvégül majd kikiált az
élet salakjának,
hisz ítélete pontos, ő
tisztán lát és tudja,
hogy ki méltó az életre,
s ki méltatlan dudva.
Akik mindent jobban tudnak,
valójában gyávák.
Az önérzetüket fojtó
kéz körmeit rágják,
és kapkodó tekintettel
fürkészik, hogy mások
látják-e, hogy törpék ők- hisz
talán óriások.
*Első közlés
The post Sitku Róbert versei appeared first on Litera-Túra.
]]>