Az ember egyszer csak magára marad, ahogy elindult, amikor elszakadt. Az út végére is ugyanúgy ér. Elpattan valami. Talán egy ér. Az idő és tér ott elveszett. Már nem kergeti a felleget. Az avar lehet oly hangtalan, ha hűvös ősszel betakar, s ahogy alatta bomlik az élet nyűtt sejtekből ismétTovább…
Levegő A híg eget bejárva sem találunk máshol erre az eleven anyagra, az engedetlen erőre, a vihar nehéz lélegzetére, melyet nyugtalan szárnyak küldnek sokfelé, és idegen kiáltások szállnak vele a világban, a kezes jószágra, mely magában dohog, dünnyög, vagy vigasztalón simogat. A nehéz hűség tartja vinnyogva, nyerítve a közelünkben, aTovább…
Ráolvasó Szemfehérje körömholdja kötésünk a halál oldja fehér gyolcs a szívünk táján két láncolt rab törött gályán hajlott kévénk őrli malom szorítja szent fogadalom lazítanám de nem lehet eloldanád a kötelet egyik földön másik égben fehér gyászban feketében egyik földben másik még nem hitük csak az üdvösségben gyönggyé fordult szemfehérjeTovább…