Már csak itt lenn, itt, gyufalángnyira tőlem fázik, reszket, kérdezi, látom-e arcát, higgye-e, merje-e hinni, hogy itt lenn, itt mindig velem élne, ha láthatnám most nyíló száján, nyitva felejtett száján hangtalan szó, három szótag, láthatatlan légáramlat, futna elébem, s vissza, ahogy csak eggyé forrott csípőnk hajdani ritmusa tudta, ott ingázott,Tovább…
Szabadnak addig vélheti magát, míg nem ismeri a rá nehezedett kényszerek minden szemtelen cselét, lassú felismerés ez, akár évtizedeket igénybe vesz, a körlet addig is vidám, vidámabb, legvidámabb, lényeges, legyen a piacokon nyüzsgés, bűz, legyek, az újságokban álszent költemények és önmagukkal ellentétes címszavak, s mikor felfogja, sorsa két irányt vehet,Tovább…
Tévednek Az operatív megbeszélés rólam. Fogalmuk sincs, hogy hallom őket. Nem tudhatnak a szökésemről. Maszkjuk helyébe arcot képzelek. Így bocsátok meg, távolodóban. Elhitetem, hogy ők is emberek. Ahová megyek, senki nem vár. Versekbe zártam maradék időm. Azt hiszik majd, hogy ők írták a sorsom. S hogy a titkaim magammal viszem.Tovább…
Egy térről Felülről, ferdén, mint az orvlövészek, fényképeztek még ’87-ben is. Eső szabdalta táj az ablakon. Váddá nagyított részletek sora. Számzárak, játszmák, rekvizítumok. Feltörhetetlen jelszavak mögött amorf fényfoltok óriáshalmaza. Államtitok: leplombált kamion. Egy „mintha nem is lenne” hullahegy. Percenként szűkebb világrácsközök. Akár egy fölrobbantott iskola. A tér, amelyen áll aTovább…
Lakatlan áll már ötvenhárom éve a ház, ahol meghalt egy kisgyerek. Nem emlékszem hangjára, csak nevére, azt még értem, mint saját nevemet. Elindulnék, ha hívnák. Szót fogadva vinnék rábízott terhet bárhova, mintha helyette nőttem volna nagyra, és ő élne még mindig, én soha. A lakatlan ház három ablakából félévszázada lengőTovább…
Oldalirányból nyúltam felé, hagyta, hogy lassan megérintsem, nem morgott rám, nem harapott meg, csak nézett szelíden az Isten. Rég kirakhatták, nagyon fázott, közömbösek az emberek, mindig lesz félrenézni száz ok, száz érv, hogy ne segítsenek. Milyen kicsi lett, szinte öntudatlan. Sokat szenvedett. Csont és bőr. Remeg. Ő volt az erősTovább…
Kijelölve az útvonalad, ne kapaszkodj fűbe se, fába se, földbe se. Népbe? Ugyan, kinevetnek, homokszemeket markolsz, hulltukban állnak össze vonalakká, fénysugarakká, ráccsá, beleszédülsz, mozgó ketreced ez lett, járhatsz benne, föl-le, le-föl-le, hullámpályán élsz a szabadság élményében, rávicsorogva a látogatókra, lexikonokba is bekerülsz majd, ott csikorognak a könyvtárakban, holt neved őrzikTovább…
Az újrainduló mutatókról 1. a régi falióra minden nap megáll 30-40 percre erőt gyűjt ilyenkor önbizalmat további körökhöz azután elindul ismét hogy folytassa útját a következő megállásig az állítólag közösen elfogadott (holott valójában szintén önkényesen megállapított) idő múlásától már régen elszakadt nem érdekli de a szolgálatot fontosnak tartja él mertTovább…