Vershajnal:
/Tavaszok lángjai kelnek: Jaj, ti elbújt szívek!
Színek gyűlnek kopárlátott szemetekre.
Szorongtok most is, nem hogy köszöntenétek./
Hát tiszta égre vihart hozol?
Nyugodj meg te átkozott, ki folyton bezárkózol!
Szép nap lesz. Hallgasd!
Harsog a nád, húzza nótáját a patak, s elmentek a varjak.
Szép nap lesz.
Ez már biztos, mert nem találsz boldogtalanság!
Így nem látsz, s nem is figyelek rád.
Szép nap lesz.
Várja lelegelőit a rét, s bevetőit a föld!
Források kúsznak, erdők zúgnak föl!
Szép nap lesz.
S e nap megtanítja érezni azt:
Miként feledtetheti el e táj, ha felkél,
A télen hordott búkat, miket háton hordtak.
Most levetni kéretik bajainkat!
Szép nap lesz.
Hisz nem hullik fagyos égi csepp sem fejemre,
csak az ébredő s öltözködő világ ölel.
S nincs szél sem, csak szellők futnak el.
Szép nap lesz.
Ha nem űz el az, mi eddig bújtatott,
s ha nem lesz gondolat, mely visszafog,
hogy láthassa a szem, most mi körülvesz.
Szép nap lesz.
Korai Napsugarak perzselő hangnemben, suttogva beszélnek.
Áldott diófáink árnyékában, a réseken átszökve arcunkon pihennek.
Aztán átjárnak szavai talpunktól a szíveinkhez fel.
S már halljuk is. Szép nap lesz!
Versalkony:
/S nincs most beborult felleg sem,
Hogy hívjon megjátszott halált.
Természet és ember van most csak, tisztán.
Szép nap lesz. Engedj./
*Ez a vers, a Litera-Túra Kiadó: Kigondolt tavasz, című tavaszi antológia 2020-pályázatának okleveles alkotása.
©Sarolta Gyoker: Születés