Egy kép
Két sejtelmes alak sziluettje
lóg rendületlenül a fájdalom szögén.
Te meg én.
*
Kétoldalú
Ívet húzott karod és hátam háromszöge.
Emléke hegein kirajzolódik tulajdonjogod
s az örök haszonélvezet.
*
Álmomban
Álmomban a lovam,
hátam mögé lépett.
Szájával megérintett.
Megfordultam hát,
s láttam,
mint torzul csikóvá,
kicsi gebévé.
Megöleltem,
magamhoz öleltem.
Te voltál.
*
Döntés után
Elkapott az örvény.
Este azzal feküdtem le, hogy visszalépek.
Megnyugodtam. Így aludtam el.
Megálmodtam a gondolat torzulását.
Most, szemem nyitva, előre nézek.
Könnyű léptekkel, mintha vízen (járnék).
*Első közlés
Kovács Emil Lajos: Máris október (Felsőbánya)
irigykednék verseidre, ha nem lennél a barátom….
Ismételten! 🙂
Irigykednék verseidre, ha nem lennél barátom.
De az vagy, és ez örömmel tölt el!
Megkapóan emberi. Letisztult formában felszínre jutott indulatok, a közvetlen kapcsolatok hidege-melege egyetlen vágyban: hogy mindez értéket teremjen, életet jelentsen, folytatást, ne csak tovább élést, de túlélést. A válogatás utolsó darabja az optimizmusé. Minden állomást elhagyva erősebb lépteké.
Köszönöm szépen a szavaidat, drága Barátom!