oly lágy ma a tér
a kert is furcsa
arcok néma csokra
szín-tavak kalitka-fák
hulló boltozat
élő
remegő
madár-eső
*
a szoba kulcsa itt van valahol
az udvaron szolgai csendben
hullt szavakkal ölel
árnytalan feketefa
nyílik már születő
tarkómra szegező
hajnali rózsa
*
könnyeim varázsa vagy
kölyök arcom ikon mása
hol ott halott vagyok már
másod rejtett képe
nem dajkálom többé
hogy közös arcunkat felfedd
*
milyen sima ma az égbolt
bogarak szárnyán felhős zöld bolyhok
rajzos kicsik és nagyok
és ebem is a költő holdján jár
és nem nyaldossa köszvényes lábát
és az utas is a sámliján lóg
mint régi jó barát
bár haja színét nem látom
hangja szétolvad arcomon
jártányi utcákon át
kézen fogja ki-ki másikát
és úgy lobban fel a nap szőkesége
mintha belőlem lüktetne
mintha alvón a jó nyugtatna altatna
közös mély folyam vagy tó felett
szó szó mellett fognátok a kezemet